Kicsi ország, nagy kalap. Tehetség mértékében ki-ki máshogy csípi el színpadain a zeitgeistet. A teljesség igénye nélkül annyiféle megnyilvánulás zajlik, hogy bulletekbe kell szedjem, teletolva linkekkel:
- okos, a mezőnyből zeneileg is kiemelkedő, a közélettel before it was cool foglalkozó alkotók reakciói (Carson Coma, Galaxisok, Beton.Hofi, Krúbi);
- a hullámot remekül megszörfölő médiaérzékeny hacacáré (Majka)
- tök vicces és brutál energiaszinten pörgő beszólogatás (Sisi);
- hipersztár-allűrös, de konzekvensen rendszerellenes adok-kapok (Azahriah);
- kínos a-Rogán-lop-de-mi-azért-senkihez-nem-húzunk-mainstreamezés (Punnany Massif);
- későn ébredő rácsodálkozás (Caramel, Halott Pénz);
- bájosan egyszerű zászlólengetés (Margaret Island);
- meg vannak olyanok is, akik hozzászólnak, de miért (Quimby, Dopeman).
Az ország legnagyobb nyári koncert/fesztiválhelyszíneinek, a Budapest Parknak és a Szigetnek a kreatívjai hasonló életérzéssel operálnak: hagyd kint a valóságot, lépj be a szabadság szigetére. Ne nézz hátra pár boldog óráig, napig, hétig. Mindkét szlogen – Leave Reality Behind, The Island of Freedom – már régóta, 2013-2014 körültől velünk van, és mára úgy tűnik, sokak számára cseng hamisan. A 2010-es évek közepén még lehetett a szakadj ki az új #yolo (nehezen lehetek ennél millenialabb bánkitós), de tíz hosszú, a nemzeti együttműködés rendszerében eltöltött év után olyan állapotban van az ország, hogy nem tudjuk kint hagyni a valóságot.
Elvihet a bulivonat, feltölthet a fesztiválozás, beüthet a tudatmódosítás, életben tarthatnak a szép kapcsolódások, de a valóság nem kizárható. Elviselhetetlen hőség van a villamoson, a K-híd rozsdával tüntet, minden brutálisan drága, különben sem tudjuk, hogyan fizettük ki ezt a koncertjegyet. És ki ne pörgetné vécében sorbanállás alatt a telóját? Mindenhova magunkkal hurcoljuk a valóságot, pontosabban annak digitális percepcióját (hogy a kettőnek mi köze egymáshoz, egy másik hírlevél témája, pedig milyen jó!).
De egyáltalán nem baj, hogy már nem akarjuk kint hagyni a valóságot. Nem baj, hogy alkotó és közönsége is inkább ordítani akar.
Ebből a szempontból mindegy, hogy valami inkább tűnik opportunista majomkodásnak, mint művészetnek, más meg tehetséges alkotóként képes érvényeset állítani bonyolult dolgokról. Mindez nem csak a fiatalok biliben kevert vihara. A mocskosfideszezésben nyilván van közösségikúlságfaktor (ajánlom megismerni a Mocskos Fidesz Summer Bede-féle fogalmát), és igaz, hogy nevezett fiatalság egy része még nem szavazhat (Földes András írt erről is nemrég nálunk). De a nyár elégedetlenségi hulláma akkor is egy irányt mutat: rendszerelleneset.
Orbánék a széteső ország közepén legfontosabb tennivalóként még kitilthatnak az országból észak-ír rappereket. (A kellően bonyolult és sokrétű Kneecap-üggyel kapcsolatban ajánlom amúgy Schönberger Ádám véleményét elolvasni, itt.) Megtehetik, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy nálunk nem szabad gyűlölködni (jaj, nagyon jó), itt minden zsidó érezze magát biztonságban (szembenézés, valaki?), ez itt tiszta demokrácia (lol), és különben is, ilyen fontos az a rohadt pénz (térdcsapkodás)?
Az efféle tiltás, pláne, amit vaskos és otromba hazugságokra építenek, nem megoldás semmire. És főleg nem az, aminek mutatja magát. Nem kiállás egy szavakkal nehezen leírható, szörnyű háború ellen, hanem önkény gyakorlása, hatalmi helyezkedés, politikai kommunikáció. A tiltás akkor sem megoldás, ha történetesen valóban idiótán és reflektálatlanul nyilvánul meg koncertjein a Kneecap. Az eset nemzetközi füstje mellett egy dolgot mutat nagyon tisztán: sokaknak – köztük rengeteg, háború során szenvedő emberre figyelmet felhívó művésznek – van tele a töke a hatalmat óhajtók őrületével: gyilkolással, környezetrombolással, korrupcióval, gyűlöletpropagandával.
Orbán Viktor a Szigetet megkerülve betilthat egy koncertet, hogy szélsőjobboldali barátaihoz és háborús bűnösökhöz dörgölőzzön. Nem tilthatta be viszont a Pride-ot. Nem tilthatja be sok-sok könnyűzenei fesztivál mocskosfideszező közönségét.
Nem tudjuk még, mire lesz elég, de ez a közönség, ha már elmúlt 18, egy irányba fordulhat: jövő tavasszal az urnák felé.
A nyarat alapvetően azért továbbra is legjobban a ventilátorzaj (szerencsésebbeknek: légkondizaj), tücsökciripelés (szerencsésebbeknek: kabóca) és flexelés (szerencsésebbeknek: fűnyíró) keretezi. Ezt a háttérzenét lehet megtörni ismét annyi mindennel. A hírlevél elején találtok az adott időszakban látogatható kiállítást, aztán napokra bontva következik a programajánlat. Észrevételek, ajánlatok, reklamálás: n.balkanyi@hvg.hu.
