Remotiv
Remotiv

A „nem” fontos szó, ám legtöbben nem használjuk eleget. Holott szükség lenne rá, hiszen sok esetben valami visszautasítása nem megvon, hanem inkább ad nekünk valamit. Miért fontos a visszautasítás, hogyan lehet jól csinálni és hogyan tehetjük meg úgy, hogy biztosan nyerjünk vele?

Miért nem szeretünk nemet mondani?

Leginkább azért, mert félünk a következményeitől. Tartunk tőle, hogy kárt teszünk vele emberi kapcsolatainkban, csalódást okozunk másoknak és magunknak is. Sokan szeretnénk ugyanis azok a mesebeli személyek lenni, akik mindig, mindent képesek elintézni, ezzel pedig a tökéletes, példaértékű munkaerővé válnak, akikre mindenki felnéz. Ám ha túl sokszor mondunk igent, a végén pont az ellenkezőjét fogjuk elérni.

A túl sok igen ugyanis túl sok vállalással jár, ami előbb-utóbb az eredményességünk rovására megy. A felgyülemlett feladatok, egyre szűkülő határidők miatt egyre nagyobb nyomás nehezedik ránk, nyugtalanok leszünk, többet hibázunk, a kudarcok miatt csalódunk magunkban, ami kihathat motivációnkra és persze hangulatunkra is. Ez pedig elindítja a dominót: a rossz hangulat miatt még rosszabbul teljesítünk, a környezetünk elégedetlenné válik, mi pedig még csalódottabbá és frusztráltabbá válunk, egyre távolabb kerülve az álommunkaerő címtől, és egyre közelebb a krónikus stresszhez, amely akár depresszióhoz is vezethet. 

Ha mindenre igent mondunk, könnyen előfordulhat, hogy a mások feladatai – amiért elsősorban nem mi lennénk a felelősek – előtérbe kerülnek a munkavégzésünk során, és valamiért, például szorosabb határidejük miatt prioritásként kezeljük őket. Ezzel pedig a saját kötelességeink – amelyek miatt mi tartozunk elszámolással – kerülnek háttérbe. Ha más helyett dolgozunk és oldunk meg problémákat, lehetséges, hogy több időt fogunk munkával tölteni, ezzel időt elvéve akár a magánéletünkből is.

És persze az is előfordulhat, hogy ha olyasmikre is igent mondunk, amire nem lenne fontos, végül kénytelenek leszünk nemet mondani egy olyan megbízásra vagy szívességre, ami viszont lényeges lenne a karrierünk vagy a magánéletünk szempontjából. Vagyis, ha nem válogatjuk meg, hogy mire mondunk igent, könnyen elszalaszthatjuk a saját esélyeinket.

De hogyan mondjunk nemet?

Nemet mondani nehéz. Nem csupán azért, mert nem akarunk csalódást okozni vagy gyengének tűnni, hanem azért is, mert ha rosszul fogalmazunk, akkor a kérdező végül könnyen erőszakolhat ki egy igent. Ám, mint mindennek, a visszautasításnak is van technikája.

A nem az nem

Ha nemet akarunk mondani, akkor használjuk a nem szót. Korántsem elég, ha annyit mondunk, hogy “nem tudom” vagy “inkább nem”, vagy, hogy “talán máskor.” Ezek a válaszok határozatlanok, holott a visszautasításnak határozottnak kell lennie, hiszen biztosítani kell a másikat arról, hogy valóban, visszafordíthatatlanul elzárkózunk a kérésétől.

Ha nemet mondunk, sose kérjünk érte bocsánatot. Azzal ugyanis azt üzenjük, bánjuk, hogy nem tudjuk átvállalni a kérdéses feladatot vagy szívességet, megeshet, hogy a kérdező minden erejével azon lesz, hogy felszabadítson minket bánatunk alól és meggyőzzön minket, hogy valójában el tudjuk vállalni a kérését. 

Ne várassunk másokat

Ha nemet mondunk, mondjunk azonnal – vagy legalább is minimális gondolkodási idő után – nemet. Kár terelni a szót vagy váratni a másikat a válaszunkkal, csak azért, mert kényelmetlennek érezzük a visszautasítást. Ezzel csak ártunk, és könnyen kivívhatjuk – egészen jogosan – mások türelmetlenségét, haragját.

Beakadt lemez

Ha egyszer kimondtuk a nemet, ki tudjuk mondani másodszorra is. És néha szükség is van rá. A „beakadt lemez” módszer visszautasításkor hatásos lehet. Legyen bármilyen erőszakos is a munkatárs a csapatépítés, vagy a nagynéni a szülinapi parti megszervezésével kapcsolatban, másodszorra vagy harmadszorra már biztosan meg fogja érteni a határozott nemet.

Ne mentegetőzzünk feleslegesen

Nem érdemes kifogásokat, mentségeket felsorolnunk, ha valamit el akarunk utasítani, hiszen azzal csak újabb esélyt adunk arra, hogy a másik kikezdje azokat. Sőt, a rosszul megfogalmazott, zavart mentegetőzés gyakran úgy is hathat, mintha valójában el tudnánk vállalni a kérdéses szívességet, de inkább kitalálunk dolgokat, hogy ezekkel takarózhassunk. Ne találjunk ki képzelt baráti programokat, inkább egyszerűen mondjuk meg, hogy nem érünk rá az Excel-táblázat kitöltésére vagy nincs kedvünk elmenni moziba, mert a film is rossz és fáradtak is vagyunk.

Mondjuk meg őszintén

Ha a szituáció mégis megkívánja, hogy indokoljuk a visszautasítást, akkor inkább válasszuk az egyenes utat, és mondjuk meg őszintén, miért is mondunk nemet. Például: miért nem foglaljuk össze mi a havi jelentést? Mivel még van 4 másik jelentés, ami ránk vár. Hogy miért nem megyünk el arra a válásról szóló monodrámára? Mert egy nehéz hét után inkább könnyed szórakozásra vágynánk.

Ajánljunk fel megoldási lehetőséget

Ha valóban fontos dologról van szó, amit vissza kell utasítanunk, próbáljunk úgy segíteni az illetőnek, hogy a nem mellé felajánlunk egy alternatívát is, amivel könnyedén megoldódhat a szituáció. Ha most hallottuk, hogy egy kollega éppen jobban ráér, nyugodtan mondjuk meg a segítségkérőnek, hogy próbálkozzon nála, hiszen neki több ideje van.

Figyeljünk rá, hogy a visszautasítás ne úgy tűnjön, hogy örökre szól, főleg, ha valóban fontos ügyről van szó. Ha éppen hektikus hetünk van és nem tudjuk elvállalni a gyerekek iskolába szállítását, mondjuk el, hogy bár ez a hét biztosan nem jó, de a jövő hét és a hónap eleje némileg szabad lesz, így akkor boldogan vállaljuk a kölyköket. Ez a hozzáállás a munkahelyen is fontos lehet: ne tűnjünk olyannak, mint aki nem szívesen segít. Bár most nem tudjuk vállalni a prezentáció összerakását, de hamarosan véget ér egy nagy projektünk, és akkor már szívesen tudunk segíteni a kész bemutató átnézésében.

Nyugodtan hagyatkozzunk az elveinkre

Ha valamit azért nem akarunk megcsinálni, mert nem értünk vele egyet vagy ütközik gondolkodásmódunkkal, indokoljuk ezzel döntésünket. Például azon senki sem sértődhet meg, ha illedelmesen arra hivatkozunk, hogy mivel nem eszünk cukrot, most nem fogjuk megkóstolni a kínált süteményt. A „nem írom meg helyetted a levelet, mert így sose fogod megtanulni, hogyan kell, és mindig az én terhem marad” is egy olyan érv, amivel nem lehet vitába szállni.

 



Az oldalon elhelyezett tartalom a Remotiv extra forgalmazója a Phytotec Hungária közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Remotiv BrandChannel

Mutasd a posztjaidat - kiderül, hogy depressziós vagy-e!

A mesterséges intelligencia segítségével sikerült azonosítani azokat a jegyeket az Instagramra feltöltött képeken, amelyek depresszióra utalhatnak. Milyen képek és posztok jellemzik a depresszióban szenvedőket? Honnan lehet felismerni a bajt? Hogyan segíthet a betegeken a digitális technika?