szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Miközben a lízingcégek új kihelyezése 6,5 százalékkal nőtt, a lízingszerződések száma 15 százalékkal csökkent az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Lízingszövetség csütörtökön.

A lízingcégek számára az idei első negyedév mérsékelt növekedést hozott, ami az elmúlt két év stagnálása, illetve az azt megelőző drasztikus visszaeséshez képest igen kedvező előrelépés -  hangsúlyozta Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára. 

Az idei év első negyedévében a lízingcégek új kihelyezése 74,8 milliárd forint volt, ami 6,5 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.  Ugyanakkor a lízingszerződések száma 15 százalékkal csökkent, azaz emelkedett az egy szerződésre eső kihelyezés értéke. Az átlagos kihelyezés érték-növekedésének oka, hogy az export miatt dinamikusan bővülő szegmensekben megnőtt a vállalatok vásárlóereje, ezáltal a finanszírozott összeg emelkedése mellett nőtt az új eszközök beszerzésének aránya. A belföldre termelő vállalatok helyzete azonban nem javult számottevően. 

A szövetség elemzése szerint elsősorban a flottafinanszírozás, a nagy haszongépjárművek finanszírozása, az informatika, valamint a mezőgépek kihelyezése teljesített nagyon jól. Az ingatlan és lakás szegmens teljesítménye elmarad az optimista várakozásoktól, ami a lakás szegmensben a kilakoltatási moratóriumnak köszönhető, az ingatlanfinanszírozásban pedig a keresleti oldal alacsony jövedelmi és magas kockázatának tulajdonítható.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!