szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Már használható Pécs új kerékpárútja, amely a Pécsi Tudományegyetem Ifjúság úti tömbje és a Zsolnay-negyed között vezet. A hétvégén avatják fel hivatalosan.

Az egyetemi bicikliút 3,2 kilométeres, ebből a most kiépített új rész 1,05 kilométeres, a további szakaszokon pedig a meglévő utakra festettek fel kerékpáros jelzéseket, illetve táblákat tettek ki. Az útvonal része már a Felsővámház utcában a 2010-es EKF-program részeként megépített bicikliút is – mondta a Dunántúli Naplónak Nagy Csaba alpolgármester.

Nehéz volt a meglévő úthálózat és járdakapcsolatok mellett az új nyomvonalat kialakítani úgy, hogy az megfeleljen a műszaki előírásoknak és a KRESZ-nek.

Ezért több olyan megoldást alkalmaztak, mely a pécsi forgalomszervezésben nem szokványos: óránkénti 30 kilométeres sebességkorlátozás a városfallal körülvett történelmi belvárosban, kétirányú kerékpáros közlekedés számára megnyitott egyirányú utca, kerékpáros nyom használata.

A tapasztalatok sokfélék: sok bringás örül, más viszont a hiányosságokat sorolta – olvasható a cikkben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!