szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség a kölcsön Lamborghinivel száguldó férfi ellen, utasa ugyanis súlyos, hónapok alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett a balesetben, amelyekből komoly egészségromlás maradt hátra.

Vádat emeltek a Lamborghinijét porrá törő férfival szemben – közölte kedden a Kaposvári Járási Ügyészség. Súlyos egészségromlást okozó közúti veszélyeztetés bűntette miatt emeltek vádat a sportkocsis férfi ellen.

A vádlott tavaly szeptember 5-én egy ismerősétől kölcsönkapott Lamborghini Huracannal autózni vitte egy barátját – a későbbi sértettet. A vádlott és utasa Budapestről Székesfehérvárra ment, ahol felhajtottak az M7-es autópályára. Az utas útközben mobiltelefonnal videófelvételeket készített a jármű kilométerórájának állásáról, valamint a haladásukról.

A vádlott az M7-esen öt alkalommal is kétszer annyival ment, mint a megengedett legmagasabb sebesség. Egy alkalommal a sebessége meghaladta a 320 km/h-t. A haladásuk során több alkalommal közvetlen balesetveszély volt – állt az ügyészség közleményében.

A szegerdői autópályaszakaszt elhagyva 307 km/h-s sebességgel haladtak éppen, amikor a vádlott elveszítette uralmát a jármű felett: először a bal oldali szalagkorlátnak ütközött, majd egy hídperemnek, ezután a jármű áttért a jobb oldali sávba, ahol megint a szalagkorlátnak ütközött, majd a vízelvezető árokba csapódott. A tetejére borulva állt meg és kigyulladt, de a vádlottnak még ez előtt sikerült kihúznia a sértettet az autóból.

Ennyi maradt a zöld sportkocsiból
police.hu

Az utasnak súlyos, hónapok alatt gyógyuló sérülései keletkeztek, amelyekből súlyos egészségromlás maradt hátra.

A járási ügyészség börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!