szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Leszorított az útról, majd megütött és többször megszúrt egy másik sofőrt egy autós Bükkábrányban. A támadót elfogták – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást a mezőkövesdi rendőrkapitányság egy 39 éves budapesti férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított hétfőn egy vitás közlekedési helyzet után személygépkocsijával Bükkábrányban leszorított az útról egy másik autóst, így kényszerítve őt megállásra. A 39 éves férfi szóváltás után megütötte a másik sofőrt, majd egy késsel többször megszúrta.

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A gyanúsított az eset után elhagyta a helyszínt.

A lakossági bejelentés után a rendőrök 24 órán belül azonosították, majd elfogták a gyanúsítottat, akit előállítottak a mezőkövesdi rendőrkapitányságra. A férfi a kihallgatásakor beismerte tettét.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!