HVG
Autó
Először került a mérföldkőnek számító 100 dollár/kilowattóra alá az autóakkumulátorok ára
Kínában már közel az árparitás a hagyományos autókkal.
Nagyrészt erősen felhős, illetve borult idő várható, főként az Északi-középhegység térségében és északnyugaton azonban időnként kevesebb lehet a felhő. Párás lesz a levegő, helyenként zúzmarás köd képződhet.
Miskolcon hétfőn ül össze a szmogbizottság egy esetleges riadó elrendelésének szükségessége miatt - mondta Csizmadia János, a miskolci önkormányzat építési és környezetvédelmi osztályának vezetője vasárnap.
Szombaton erősen felhős és derült, napos területek egyaránt lesznek, vasárnap inkább már csak északnyugaton lehet néhányórás napsütés. Párás lesz a levegő, helyenként tartósan megmarad a zúzmarás köd. Csapadék nem valószínű. Gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.
Elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten a főpolgármester; tilos a nyílt téri égetés, az autósoktól pedig önkorlátozást kér a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-hez eljuttatott közleményében szombaton.
Marad a fagyos időjárás a hétvégén az országban, a leghidegebb szombat hajnalban lesz: a havas észak-keleti területeken akár mínusz 20 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet .
Folytatódik a kemény hideg, kevés csapadékra, a hóval borított területeken pedig akár -20 Celsius-fokra is lehet számítani.
Összesen 41, a közlekedők által feleslegesnek, vagy félrevezetőnek ítélt közlekedési tábla fényképét küldték be gépjárművezetők annak a "táblavadászatnak" a keretében, amelyet az értelmetlen KRESZ-táblák kiszűrésére hirdetetett a Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a rendőr-főkapitánysággal közösen - közölték csütörtökön sajtótájékoztatón Egerben.
Két ember vesztette életét abban a személyautóban, amely eddig ismeretlen okból árokba hajtott Rákosligeten - értesült a HavariaPress.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és -11 fok között várható, de lesznek hidegebb területek is - jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az eddigi 56 fő és 13 autó helyett 2009. január 1-jétől mintegy 300 emberrel és 60 járművel ellenőrzik majd az úthasználati díj befizetését - jelentette be Lovas Károly Róbert, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) főigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Szalagkorlátnak ütközött és felborult egy fűtőolajat szállító, szlovák rendszámú kamion szerda délelőtt az M0-s körgyűrűn, a műszaki mentés idejére a forgalmat a 31-es útra terelik - közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője.
Személyautó és kisteherautó ütközött kora reggel a Mezőkeresztes és Mezőnyárád közötti úton. A személygépkocsi vezetője életét vesztette - közölte a rendőrség.
Kidöntött egy autó egy tűzcsapot kedden késő este Budapest III. kerületében, a Szépvölgyi úton a Kolosy tér közelében - erősítette meg a fővárosi tűzoltóság az MTI értesülését.
A rendőrségi vizsgálat eddigi adatai szerint gyorshajtás és kopott, nyári gumiabroncsok vezettek a hétfői kisvárdai tömegszerencsétlenségéhez, amely során ketten életüket vesztették, nyolcan pedig - köztük négy gyerek - súlyosan megsérültek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese kedden.
Két ember meghalt, a nyolc utas - köztük négy gyerek - mindegyike súlyosan megsérült hétfő délután Kisvárda határában, a 4-es főúton egy frontális üközés következtében - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete.
A Nyugat-Európába utazó vendégmunkások nagy száma miatt egyórás várakozás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhely belépő oldalán hétfő délután.
Szándékosan belehajtott egy autós a budai MOM Park egyik kávézójának kirakatába, majd felgyújtotta a kocsit és elfutott - értesült a HavariaPress.
Egy ember súlyos, kettő könnyebb sérülést szenvedett, amikor két személyautó ütközött a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, a D portánál hétfőn reggel - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, de kezdetben délen, délnyugaton kevesebb lesz a felhő. Eleinte csak néhol lehet hószállingózás, majd éjszaka főként északon és keleten, hétfőn napközben több helyen valószínű havazás. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.
Eleinte változóan felhős lesz az ég, néhol jelentéktelen hószállingózás előfordulhat, majd vasárnap késő délutántól észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és főként északon gyenge havazás is lehet.
Az utóbbi napokban két fontos személyt is megöltek Moszkvában, illetve az orosz főváros közvetlen szomszédságában az ukrán különleges erők tagjai.
A kormányzat szerint a változtatás „példamutatóan arányos”, de igyekeztek úgy csinálni, hogy a Fidesznek kedvezzen.
Az ukránok szerint nem igaz, hogy a magyar vezetés a béketeremtés előmozdítása érdekében keresi a kapcsolatot az orosz féllel.
„A béremelés elmaradásának vannak következményei.”
Novák Előd a HVG-vel azt közölte: nem kér elnézést, mert szerinte semmi sértőt sem mondott.
Új beosztásában a jelenlegi fizetése majdnem dupláját fogja keresni, a mentelmi jogától viszont elbúcsúzhat.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.