Fazekas István

A megannyi szabály, traffipax és korlátozás mit sem ér, hiszen egyre-másra halnak meg az emberek az utakon olyan ostoba okok miatt, mint a kevés információ vagy nem helytálló tájékoztatás. A médiában a hírek mindig addig tartanak, amíg csöpög a vér és szomorú arcokat, fájdalmat mutatnak, de arra szinte soha nem terjed ki a figyelem, hogy az okok valódi bemutatása is megtörténjen, hogy a még életben lévő több millió néző/olvasó/hallgató tanulhasson mások hibájából. Az autóvezetői oktatási rendszerben is még mindig számtalan pontatlan dolgot tanítanak a diákoknak, és természetesen a megannyi autós mende-monda, a“nagy öregek“ által átélt legenda sem feltétlenül javít a helyzeten. 

A balesetek többsége olyan alapvető hibák miatt következik be, mint hogy nem vagyunk tisztában azzal, hogyan viselkedünk ösztönösen, bizonyos mozdulatok, cselekedetek milyen ösztönös reakciót váltanak ki belőlünk. Úgy vélem, az említett esetben olyasmi történt, ami okulására szolgálhat minden autóvezetőnek. A buszvezető saját bevallása szerint vezetés közben néhány másodpercre oldalra fordította  a fejét, hogy megnézze, alszik-e a váltótársa. Ez idő alatt következett be az esemény: az autóbusz irányt változtatott és elkezdett sodródni a leállósáv, majd azon túl a betonterelő felé.

A vallomás őszinte és egybecseng a bekövetkezett eseményekkel. Az ember számtalan ösztönös reakciója közül ez az egyik: amerre fordítja a fejét, arra mozdul a keze is. Az elmozdulás mértéke változó, olykor kisebb, olykor nagyobb. Az autópálya tipikusan az a hely, ahol a magasabb sebesség miatt egy sávváltáshoz alig 1-1,5 centis kormánymozdulat is elegendő. Nem kell sokat mozdítanunk a kormányon ahhoz, hogy a leállósávban vagy az útszéli árokban kössünk ki. Ekkora mértékű öntudatlan mozdulatot szinte lehetetlen észrevenni, hacsak a vezető nincs tisztában ösztönös reakcióival és nem cselekszik ezek ellen tudatosan. 

Bárki, aki kipróbálja ezt otthon egy széken ülve, megtapasztalhatja, ha kezét kormánytartásban tartva oldalra fordítja a fejét, ezzel egyidejűleg a válla is elmozdul: az a válla, amerre a fejét fordítja, lefelé, míg a másik felfelé. Az emelkedő váll egyben a kormányt fogó kezünket is mozdítja, ami ily módon irányváltáshoz vezet, s máris megtörtént a fenti baj. Az emberek többsége, azt hiszi, vagy csak azt hitették el vele, hogy a baleseteket valami jelentős esemény előzi meg, valami misztikum, amit nem érthet meg mindenki, csak az, aki ezen a speciális szakterületen tevékenykedik. Ez természetesen badarság, hiszen ez is csak olyan, mint egy matematikai egyenlet, melyben a legapróbb változtatás is más eredményt hoz. 

Bácsi Róbert

Jelen példánál maradva, 90-100 kilométer/órás sebességnél a jármű másodpercenként 25-28 méter körüli távolságot tesz meg. Ez azt jelenti, ha 3 másodpercre oldalra fordítjuk a fejünket, ez idő alatt közel 100 métert haladunk. Ez bőven elég ahhoz, hogy letérítsük autónkat az útról. Hangsúlyoznám, hogy ez nem azonos a figyelmetlenséggel, ez bárkivel, bármikor megeshet, aki nincs tudatában a reakcióival. Egy ilyen helyzetben nem számít a rutin, a tapasztalat, vagy bármi, amiről sokan úgy vélik, hogy őket felvértezi a balesetek ellen.

Ezt a gondolatmenetet tovább görgetve, azt is tudnunk kell, ha már elkerülhetetlen a baj, még olyankor sem mindegy, hova nézünk. Az ütközés bekövetkezte előtt mindig a szabad területeket keressük a pillantásunkkal, hogy a legnagyobb mértékben csökkenthessük a sérülés mértékét. Nem mindegy ugyanis, hogy minek megyünk neki. 

Amikor a motorversenyzőket tanítják esni, az első dolog, amit el kell sajátítaniuk, hogy soha nem nézhetik az akadályt, mindig a menekülő utat figyeljék, a szabad területet kell látniuk maguk előtt, mivel az ember éppen annak megy neki, amit néz. (Említhetném itt a nyári motoros balesetet, amikor a Mátrában két motoros frontálisan ütközött, és a vétlen motoros meghalt.) Ezek az alapvető tények négy keréken éppúgy igazak, mint két keréken. De biztos vagyok benne, hogy szinte mindenki hallott már olyan esetről, amikor is több száz méteres körzetben csak egyetlen fa, vagy oszlop volt az út mellett, és a féknyomok éppen annak vezettek. Ilyenkor a vezető nem a kiútkeresésre helyezte a figyelmét, hanem az akadályt fixírozta, figyelmét arra fókuszálta, és ennek megfelelően neki is ment. 

A balesetek mögött többnyire ilyen apró dolgok húzódnak meg. Ahhoz, hogy hatékonyak legyünk a megelőzésben, mindenekelőtt a mozdulatainkkal és az általuk kiváltott ösztönös reakciókkal kell tisztában lennünk.

Stevie A. E. Kala