Kritikussá vált a hóhelyzet Nyugat-Magyarországon, több tucat út vált járhatatlanná. Egy szülő nőt szállító mentőautó is elakadt, de a hókotrók is több helyen a hó fogságába kerültek, az utakat árokba csúszott autók szegélyezik.
Most érkezett
Vasban is nyolc út járhatatlan még
Este hét óra után már csak nyolc alsóbbrendű útszakasz volt lezárva hóátfúvás miatt Vas megyében. A Magyar Közút Zrt. adatai szerint a 8-as főút és Jánosháza, a Celldömölk és Mesteri, a Tokorcs és Kemenesmihályfa, a Kemenessömjén és a 8611-es jelű út, a Mersevát és a 8611-es jelű út, a Csénye és Bögöt, a Nemeskocs és a 8429-es jelű út csomópontja, valamint a Vát és Vasszilvágy közötti útszakasz maradt lezárva.
Elakadt autójával? Behavazódott a kert? Önnél is durva a hóhelyzet? Fotózza le és küldje el nekünk az ugyelet@hvg.hu email címre, hogy mások is láthassák!
Percről percre
Még nyolc út járhatatlan Zalában
Napközben megszűnt a havazás és lecsillapodott az erős szél, így jelentősen javult a közlekedési helyzet Zala megyében. Csütörtök este még nyolc út volt járhatatlan. Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője azt mondta, hogy továbbra sem lehet közlekedni a 75-ös főúton a baki tető és Pölöske között, a zalakomári elkerülő úton, Galambok és Zalakomár között, valamint Galambok és a 7-es főút között. Nem használhatják a járművek a Nagyrécse és a 7-es főút közötti utat, a Gelse és Zalaszentbalázs közötti összekötő utat, továbbá a 75111-es jelű utat Sármelléknél, illetve a 7337-es utat Gógánfánál.
Újra beengedik a kamionokat Győr-Moson-Sopronnál
Csütörtök délután öt órától ismét beléphetnek Magyarországra a hét és fél tonnánál nehezebb teherjárművek a Győr-Moson-Sopron megyei átkelőkön - közölte a katasztrófavédelem. Ezek a járművek továbbra sem használhatják ugyanakkor a 86-os főutat. Szerda este rendelte el mindkét korlátozást a megyei védelmi bizottság. Csütörtök déli tájékoztatás szerint öt átkelőnél kétszáznál is több kamion vesztegelt a belépési tilalom feloldását várva.
Megindult a teherforgalom a magyar-szlovén határon
Az időjárási viszonyok javulásának, illetve a Vas megyei közlekedési helyzet kedvező alakulásának köszönhetően kora délutántól teljesen megszűnt a teherforgalmi korlátozás. Rédicsnél és Tornyiszentmiklósnál is szabadon közlekedhetnek a kamionok Magyarország irányába.
Nincs kamionkorlátozás Veszprémben
Feloldották a korábban elrendelt kamionkorlátozást a 8-as számú főúton Veszprém megyében.
Már egyre több helyen járnak a buszok
Fokozatosan normalizálódik a helyzet a Kisalföld Volán vonalain, de még mindig vannak megközelíthetetlen települések, és egyórás késések is előfordulhatnak - közölte honlapján a társaság.
A 84-es szabad, a 8-ason korlátozás
Feloldották a délelőtt elrendelt útzárat a 84-es főúton Sümegnél. A Vas megyébe és Szlovéniába tartó kamionokat nem engedik a 8-asra felhajtani. Sümegnél befejeződött a 84-es főúton keresztbefordult kamion műszaki mentése, a forgalom folyamatosan halad. A kedvezőtlen időjárás miatt a Vas megyébe és Szlovéniába tartó kamionokat nem engedik a 8-asra felhajtani a rendőrök. A 7,5 tonnánál nehezebb járműveket Veszprémnél, a Csatári elágazónál, valamint Devecsernél állítják meg a rendőrök, utóbbi helyen kamionpihenő is van.
Átfejtik a gázt az oldalára borult kamionból
Átfejtik a Veszprém megyei Ukk és Gógánfa között felborult, cseppfolyós gázt szállító kamionból a gázt. A balesetben senki nem sérült meg. A 24 tonnás kamionból két másik tartályba fejtik át a cseppfolyós gázt, az oldalára borult járművet csak azután állítják fel. A műszaki mentés idején a két település között teljes az útzár.
Javul a helyzet Vasban
Jelentősen csökken a szél ereje, már nem havazik, így fokozatosan javulnak a közlekedés körülményei is Vas megyében - közölte a Magyar Közút Zrt. szóvivője csütörtök délután. A 86-os főúton Szombathely felől lassan megindulhatnak a feltorlódott és a hófúvás miatt eddig várakozni kényszerülő kamionok is Hegyfalu irányába.
Már nem várható sok friss hó
Csütörtökön jelentős mennyiségű friss hóra már nem kell számítani, és délutántól a hófúvás is szűnni kezd - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében.