szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A GLS eddig sem volt egy fapados négykerekű, melynek luxusát most azonban még egy szinttel magasabbra emelték.

Sokáig az ML (most már GLE) volt a legnagyobb Mercedes divatterepjáró, mely fölé 2006-ban érkezett meg az eggyel magasabb ligában focizó GL. A 2012-ben kijött második generációból 2016-ban debütált a ráncfelvarrt változat, és ezzel egy időben GLS-re keresztelték át a modellt. Most pedig bemutatkozott a GLS eddigi legtöbb luxust kínáló új kiadása:
Mercedes

A GLS Grand Edition belsejében gyémánt mintás designo nappabőr, és ebből a nemes anyagból nemcsak az ülésekre, hanem a műszerfalra is jutott bőven. Ezenkívül említést érdemel még az újfajta belső világítás, a 20 colos egyedi fekete/ezüst könnyűfém felnik, illetve a felszereltségi szintet jelző kis plakettek.

Mercedes

A belső szett értéke 5 900 euró, a külsőt érintő változások pedig 2 300 euróba kerülnek, vagyis a fullosan felszerelt GLS Grand Edition 8 200 euróval (2,5 millió forint) kerül többe az alapmodellnél. A Grand Edition felszereltség a GLS 350d, GLS 400 és GLS 500 típusokhoz rendelhető.

Mercedes

 

Mercedes
Mercedes
Mercedes
Mercedes

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!