szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A sofőr először rátolatott két autóra, majd egy kis kört menve a parkolóban további két autót törött össze.

Sok olyan balesetet rögzítettek már a kamerák, ami azért következett be, mert egy sofőr összekeverte a gázt a fékpedállal, és lendületből törött össze egy-egy autót. Sajnos az ilyesmi kikerülhetetlen, hiszen külső szemmel lehetetlen kiszúrni, miért ügyetlenkedik a jármű vezetője. Az alábbi felvételen látható sofőr viszont nem egy autót törött össze kevesebb mint fél perc leforgása alatt.

A videóban jól látszik, hogy a zöld(es) színű autó sofőrje próbál tolatni, de nem megy vele túl sokra. Amikor viszont két autó is épp őmögötte van, hirtelen gyorsulni kezd a kocsi, aminek a végén egymásra lökte a két autót.

Ha ez nem lett volna elég, megindult előre is, ott viszont egy furgont, majd egy kis kör megtétele után még egy személyautót sikerült összetörnie. Vagyis összesen ötöt, ha a sajátját is ide számoljuk, mindezt alig 20 másodperc alatt. Aligha nem ez új rekord.

Mint később kideürlt, az idős sofőr összekeverte a pedálokat, ez vezetett a balesethez.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!