szerző:
Vándor Éva
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Ezen a hétvégén Fernando Alonso a 311. – és jelen állás szerint utolsó – Forma–1-es versenyén áll rajthoz. Tizennyolc szezon, két világbajnoki cím, 32 győzelem, 97 dobogó, 22 pole pozíció van mögötte. Meg persze rengeteg sztori.

Fernando Alonso kétszeres világbajnokként búcsúzik a Forma–1-től, és a mi lett volna, ha kínzó befejezetlenségével. Abban ugyanis szinte teljes a közmegegyezés, hogy a McLarentől visszavonuló spanyol a tehetsége, a sebessége és a versenyintelligenciája alapján kettőnél több vb-címmel is zárhatná autóversenyzői karrierjének ezt a fejezetét. Ő volt az, aki annak idején véget vetett Michael Schumacher egyeduralkodásának, és minden megvolt benne ahhoz, hogy a sportág szupersztárja legyen. Az is lett, csak épp a világbajnoki címek csúsztak ki a kezéből, így neki maradt a küzdés, miközben Lewis Hamilton és Sebastian Vettel történelmet írt, és erősen koncentrál Michael Schumacher sokáig megdönthetetlennek hitt rekordjára (előbbi öt, utóbbi négy világbajnoki címnél tart). Nem minden irónia nélküli viszont az, hogy épp a pocsék autókban töltött hosszú szezonok alatt ismerték el a mezőny – sőt az F1-es történelem – egyik legnagyszerűbb versenyzőjeként Alonsót. Komoly sikerek vannak még benne – de már nem a Forma–1-ben.

Egy ilyen hosszú és tartalmas karrierbe sok minden belefér: bukások, kudarcok, rossz döntések, méltatlan harcok. Utolsó Forma–1-es futama előtt inkább azt vesszük számba, hogy mi marad Alonsóból, ha csak a szépre emlékezünk.

A kitartás bajnoka

Ha van tulajdonság, amely az évek során állandó jelzőként Alonsóra ragadt, az a szívósság és a kitartás – a legreménytelenebb körülmények között is. Erre – mármint a reménytelen küzdelemre – az utolsó F1-es éveiben jó sok lehetőséget kapott a McLarennél. De a legendáját még az ilyen elkeserítő helyzetek is táplálták, sugárzott ugyanis minden gesztusából, hogy hajtja a bizonyítani és nyerni akarás – és ezt az F1-es rajongók még mindig képesek értékelni.

via GIPHY

Bármennyire paradoxonnak tűnik is, nem véletlen, hogy Fernando Alonsót még ma is, azok után, hogy több mint egy évtizede nyerte meg az utolsó világbajnoki címét, és jó öt éve győzött utoljára futamon, a paddockban és a lelátókon is a mezőny egyik, ha nem a legjobb versenyzőjének tartják.

A rádió sztárja

Az biztos, hogy Alonso rádiós bejelentkezései a legritkább esetben unalmasak. Fél mondatban képes odaszúrni a kollégáknak, ítéletet mondani a versenyről, betekintést engedni az épp aktuális lelki állapotába, és magával húzni egy egész csapatot.

2005-ben hamisan és rekedten, de mégis magával ragadóan énekelte a We Are the Championst. 2006-ban érzelmes búcsúbeszédet tartott a Renault-nak (ekkor még nem sejthette, hogy soha más csapatnak nem fog majd világbajnoki címet megköszönni). 2015-ben Kanadában minden fájdalmát és frusztráltságát kiadta, amikor a küszködő McLarennel nem volt hajlandó üzemanyagot spórolni, hiszen így is épp elég baja volt, hogy egy olyan autót kellett vezetnie, amelyben amatőrnek tűnt. „Most versenyzek, aztán majd koncentrálok az üzemanyagra” – az ilyen mondatokkal azért tudott rajongókat szerezni. És volt annyira elkeseredett (vagy bátor?), hogy a Honda hazai pályáján, Szuzukában üvöltötte bele a rádióba 2015-ben, hogy a japán gyártó motorja olyan, mintha GP2-es lenne. 2018 elején még reménnyel és némi meghatottsággal a hangjában mondta el, hogy mostantól aztán képesek lesznek majd küzdeni, de végül ebből semmi sem lett, Alonso pedig úgy döntött, kiszáll.

Tényleg vicces

Ahhoz nem fér kétség, hogy Fernando Alonso halálosan komolyan veszi a versenyzést, de az elmúlt évek megpróbáltatásai valahogy felszínre hozták a lazább, könnyedebb és vicces énjét is. Ráadásul nagyon jól ráérez arra, hogy mi a mémképes poén. Hogy csak a legemlékezetesebb alakítását idézzük ide: 2015-ben a Brazil Nagydíj időmérőjén lerobbant az autója, Alonsónak pedig hirtelen nem akadt jobb dolga, mint hogy helyet foglaljon a pálya szélén az egyik székben, és hagyja, hogy a szél belekapjon a hajába, miközben figyelte, ahogy a többiek a pályán hajtanak. Igazán királyi volt.

via GIPHY

A performansz tökéletességét tudta fokozni, amikor egy évvel később szintén cserbenhagyta a McLarenje a Brazil Nagydíj egyik szabadedzésén, ő pedig már céltudatosan indult széket keresni, hogy aztán újabb mémeket indítson útjára.

A székes motívum a 2017-es Magyar Nagydíjon is visszatért, ahol egy egész installációval kívánt kellemes vakációt a rajongóknak.

AFP

A rajongók közben reagáltak minderre, a közösségi oldalakon elindult a #PlacesAlonsoWouldRatherBe hashtag, amely szemléletes tömörséggel foglalta össze Alonso mclarenes éveinek a lényegét: biztosak vagyunk benne, hogy nagyon sokszor szerette volna, hogy máshol legyen, mint a kritikán aluli McLarenben.

És persze a McLarennél sokkal siralmasabb lett volna a hangulat, ha a mélyrepülést nem dobja fel olyan akciókkal, mint amit szintén 2015-ben lépett meg Jenson Buttonnal, akivel meghekkelték kicsit a dobogót Brazíliában (ha már versenykörülmények között esélyük sem lett volna felállni rá.)

Vérbeli versenyző

Egy versenyző nemcsak a győzelmekkel írhatja be magát a történelemkönyvekbe, hanem – végül is autóversenyről beszélünk – az előzéseivel is. És Alonso karrierjében találunk jó pár olyat, amelynek a nagykönyvben van a helye.

Itt van például ez a legendás manőver, amelyet Michael Schumacher kárára követett el Szuzukában a 130R-ben:

Vagy ez a dupla előzés 2012-ben Interlagosban, ahol Felipe Massát és Mark Webbert is maga mögé utasította.

Alonso azzal vívott ki elismerést, hogy a gépből az utolsó ezredmásodpercet is kisajtolta. Így fordulhatott elő, hogy hiába estek a ferraris éveire a Red Bull világbajnoki menetei, ő képes volt megverni Mark Webbert és Sebastian Vettelt is.

Alonso igazi varázsát azonban az adta, ahogy a versenyképtelen autóban is képes volt versenyezni, emberfeletti erőfeszítéseket tett, hogy a rendelkezésre álló gép elkeserítő hiányosságait valamiféleképpen elfedje. És miközben a McLaren nevetségessé vált, Alonso már azzal mennybe ment, hogy összekapart néhány pontot a csapatnak.

Szenvedély és karakter

Sok lehetősége az elmúlt években nem volt arra, hogy a dobogón szabadjára engedje az érzelmeit, de a korábbi évekből komoly bizonyítékaink vannak arra, hogy Alonso milyen szenvedéllyel képes megélni és feldolgozni a sikereit. Alonso tud ünnepelni, és ez a tudás sokat hozzáadott az F1 hangulatához.

via GIPHY

via GIPHY

via GIPHY

Ami pedig a személyiségét illeti, a szerethetőségéhez talán hozzá is tett az a küzdés és küszködés, ami a két vb-cím után várt rá először a Ferrarinál, majd a McLarennél. A fiatal Alonsót könnyebb volt csodálni, mint szeretni: elképesztően tehetséges és gyors volt, és szinte szétfeszítette a győzni akarás, a két világbajnoki címét pedig nagyon gyorsan begyűjtötte, ehhez a szárnyaláshoz viszont olyan arrogancia párosult, ami könnyen eltávolította a nézőt. A McLarennél töltött kemény, embert próbáló időszak viszont elsimította az éleit, az érdességét, lazább, viccesebb, emberibb lett. Nyilván hatalmas pech, hogy karrierje második felében nem tudott jól választani magának csapatot, és így ma nem ő a négyszeres vagy ötszörös világbajnok, hanem Hamilton és Vettel, de a különlegességét mi sem bizonyítja jobban, hogy a zsenialitását még így sem vonták kétségbe.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Megnézem az ajánlatokat
Miért ekkora király még mindig Fernando Alonso?
Vándor Éva Autó

Miért ekkora király még mindig Fernando Alonso?

Fernando Alonso tehetségéhez mérten csalódás a karrierje, a kétszeres spanyol világbajnok mégis elérte, hogy a nyerésre képtelen autókban versenyezve többre tartsák, mint bármikor korábban.

Forma-1 Renault Ferrari Fernando Alonso McLaren