Jó ideje nyílt titok, hogy világszerte igen visszafogott érdeklődés mutatkozik a Mercedes szupersportos C-osztályos csúcsmodellje, az AMG C 63 S E Performance iránt, mely többek közt a 4 literes V8 helyett immár csak 2 literes 4 hengeres motorra épülő túlbonyolított plug-in hibrid hajtásnak, a jelentős tömegnek és a magas árnak tudható be.
Ennek kapcsán a legfrissebb híradások arról szólnak, hogy a C-Klasse közelgő modellfrissítésével eltűnik a kínálatból az általunk többek közt versenypályán is rendesen meghajtott 680 lóerős AMG C 63 S E Performance, melynek helyére a némileg visszafogottabb menetdinamikájú, de több hengerrel szolgáló AMG C 53 4Matic+ érkezik.

Szedán és kombi változatban is készül a Mercedes-AMG C 63 S E Performance
László Ferenc
Az egyelőre meglehetősen titokzatos újdonság várhatóan azt a lágyhibrid M256M hajtásláncot kapja meg, melyet nemrégiben a CLE 53 4Matic+-ban már volt szerencsénk alaposan kipróbálni.
Ennek szíve egy 3 literes 6 hengeres turbós benzinmotor, mely 449 lóerős, illetve kereken 600 Nm-es produkciót ad elő, egy 23 lóerős és 205 Nm-es kis villanymotorral megspékelve. Mindez 4,2 másodperces 0-100-as szintidőhöz, illetve 270 km/h végsebességhez elegendő.
Pletykák szerint a biturbó V8 nem tér vissza a C-osztályba, de a CLE-be várhatóan igen, melynek érkezőben lévő AMG 63-as csúcsmodelljét várhatóan ilyen motor fogja mozgatni.

Mercedes-AMG CLE 53 4Matic+
László Ferenc
A Mercedes egyelőre nem kommentálta a fenti információkat. A 3,4 másodperces 0-100-as gyorsulású és 2165 kilogramm tömegű AMG C 63 S E Performance magyarországi alapára 46 millió forint.
A fő rivális, az 530 lovas őszinte 6 hengeres biturbó motorral szerelt BMW M3 Competition M xDrive 1855 kilogrammot nyom a mérlegen, 3,5 másodperc alatt pattan fel 0-ról 100-ra és 37,3 millió forinton nyit.

Mercedes-AMG C 63 S E Performance
László Ferenc