Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Észak-Korea

hvg.hu Világ

Phenjan mind egy szálig kipusztítaná az amerikaiakat

"Örökre elmúltak azok az idők, amikor az Egyesült Államok nukleáris fegyvereivel zsarolt minket. Ma már nem kell, hogy féljünk az USA-tól, ma már az amerikaiak félnek tőlünk" – lelkesítette népét Kim Dzsong Un a koreai háború végének 62. évfordulóján. Egyik tábornoka egy második koreai háborúról beszélt, amelyben Észak-Korea addig harcolna, amíg az összes amerikai meg nem halna. Eközben Phenjan a legújabb jelentések szerint erősen fegyverkezik.

MTI Világ

Észak-Korea hallani sem akar atomtárgyalásokról

Észak-Korea addig nem adja fel atomfegyvereit, amíg az Egyesült Államok ellenséges politikát folytat vele szemben – közölték kedden a kommunista diktatúrából. Az ország nukleáris elrettentő ereje "nem játékszer, hogy azt a tárgyalások asztalára helyezzék" – mondta a külügyminisztérium meg nem nevezett szóvivője. Szavait a KCNA észak-koreai állami hírügynökség idézte. Ez volt a kelet-ázsiai állam első hivatalos reagálása a hónap elején elért iráni nukleáris megállapodásra.

MTI Világ

70 ember van már Kim Dzsong Un halállistáján

Dél-Korea külügyminisztere úgy értesült, az észak-koreai diktátor 2011-es hatalomra kerülése óta már 70 embert végeztetett ki személyesen. Köztük volt több rokona, valamint az a teknőstelep-vezető is, aki képtelen volt homárokat szaporíttatni.

MTI Világ

Durva aszály tizedeli Észak-Koreát, még több lesz az éhező

Az elmúlt száz év legnagyobb mértékű szárazsága sújtja Észak-Koreát – közölte a helyi sajtó kedden. Tartóssá vált az élelmiszerhiány az országban, ahol az öt éven aluli gyermekek harmada így is alulfejlett az alultápláltság miatt.

hvg.hu Gazdaság

Legyen Önnek is gyára Észak-Koreában!

Imázsvideóval keres gazdasági befektetőket Észak-Korea. A 2013-ban készült - de online csak mostantól elérhető - film alapján befektetési terület és fejlesztési lehetőség van bőven. Készítői komolyan vették a külföldi trendeket, a zöldmezős beruházási terület például tényleg zöld.

1
61 62 63 64 65
123
Speciális keresőt kap a YouTube

Speciális keresőt kap a YouTube

Bíróság elé állt a férfi, aki autóval gázolt a Liverpool bajnoki címét ünneplők tömegébe

Bíróság elé állt a férfi, aki autóval gázolt a Liverpool bajnoki címét ünneplők tömegébe

Presser Gábor: „A világban gyorsan növekvő káosz uralkodik, megvezetett emberek rohannak a vesztük felé”

Presser Gábor: „A világban gyorsan növekvő káosz uralkodik, megvezetett emberek rohannak a vesztük felé”

VSquare: Orbánék már komolyan tartanak attól, hogy az EU-ban megvonhatják Magyarország szavazati jogát

VSquare: Orbánék már komolyan tartanak attól, hogy az EU-ban megvonhatják Magyarország szavazati jogát

Tovább nőtt a Spar vesztesége

Tovább nőtt a Spar vesztesége

„Megalázó alamizsna” – a 30 ezer forintos utalvány helyett nyugdíjkorrekciós törvényt vár egy nyugdíjasszervezet

„Megalázó alamizsna” – a 30 ezer forintos utalvány helyett nyugdíjkorrekciós törvényt vár egy nyugdíjasszervezet

24.hu: Egy évet is csúszhat a cellagyártás indulása a debreceni CATL-akkugyárnál

24.hu: Egy évet is csúszhat a cellagyártás indulása a debreceni CATL-akkugyárnál

Romló forint, növekvő gyártási költségek: éves szinten majdnem 8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

Romló forint, növekvő gyártási költségek: éves szinten majdnem 8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

Már hetven EP-képviselő jelezte, hogy részt vesz a Budapest Pride-on

Már hetven EP-képviselő jelezte, hogy részt vesz a Budapest Pride-on

A címlapról ajánljuk