Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Önkormányzat

Kovács István, Miskolc Itthon

Drasztikus bércsökkentés nélkül megbénulnak az önkormányzatok

Megoldhatatlannak tűnő feladat elé állították az önkormányzatokat a törvényhozók a 2013-as költségvetés elkészítésénél. Mínuszos büdzsével nem lehet tervezni, miközben jókora összegeket vontak el a településektől. Az elmúlt évek folyamatos megszorításai után mobilizálható vagyonuk már szinte nem is maradt, így számos helyen a felelősségteljes tervezés helyett nem marad más hátra, mint játék a számokkal, ami főként a várható bevételek túltervezését jelenti.

MTI Itthon

Újra nekifut a bátonyterenyei önkormányzat a kommunális adónak

Összegyűlt a szükséges számú aláírás, így Bátonyterenye önkormányzatának újra tárgyalnia kell a magánszemélyek kommunális adójáról szóló rendeletről. A Nógrád megyei városban egy magánszemély kezdeményezésére gyűjtöttek aláírásokat novemberben a rendelet hatályon kívül helyezéséért.

MTI Autó

Még a BKK parkoltat négy kerületben

Négy kerületben még mindig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) végzi a fővárosi tulajdonú utakon a parkoltatást, pedig Vitézy Dávid vezérigazgató novemberben azt ígérte, január elsejéig az összes fővárosi parkolóhelyet és -órát átadják az önkormányzatoknak - írja a keddi Népszava.

MTI Gazdaság

Elkészült Budapest forrásmegosztási rendelettervezete

Elkészítette és megküldte a kerületi önkormányzatoknak a forrásmegosztásról szóló rendelettervezetet a főváros. Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes javaslatáról január 26-án, szombaton rendkívüli ülésen dönt a Fővárosi Közgyűlés.

hvg.hu Itthon

Hangfelvétel: romák láncszavaztatásáról beszél egy helyi vezető

Kapus Krisztián fideszes polgármester győzelme érdekében tizenegy autóval szállították láncszavazni a kiskunfélegyházi romákat a 2010-es önkormányzati választáson – erről beszélt egy hangfelvételen Ajtai Tibor, a Bács-Kiskun Megyei Fidesz választmányi tagja, a megyei cigány önkormányzat elnöke, írja az atv.hu. Az Együtt 2014 feljelentést tett az ügyben választási csalás gyanúja miatt.

hvg.hu Itthon

Ez lehet az Orbán-kormány "állatorvosi lova"

Orbán Viktor központosította, amit tudott: az önkormányzatok szociális feladataitól a kórházakon át az iskolákig. Megannyi történet kering, hogy a központilag beszerzett gáz/villany/papír/ceruza drágább lett. Az új rendszer egyszerűen kevésbé hatékony - írja a Véleményvezér blog.

hvg.hu Vállalkozás

A Felvidéken fejleszt közvilágítást a Grep Zrt.

A Grep Zrt. 14 millió forint értékű fejlesztést hajt végre a felvidéki Lekéren (Hronovce). Egy szlovák kivitelező és egy magyar lámpatestgyártó vállalattal együttműködésben végrehajtandó fejlesztés során 158 modern, magyar gyártású lámpatestet szerelnek fel a szakemberek, amelyekkel a jelenleg legkevésbé hatékony higanygőzös technológiát váltják majd.

MTI Itthon

Pénzt oszt a Belügyminisztérium önkormányzatoknak

Minden pályázó, 1637 önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzat kapott támogatást a Belügyminisztériumtól 27 milliárd 996 millió forint értékben – jelentette be Tállai András, a tárca önkormányzati államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján.

MTI Itthon

Pintér megjutalmazta az eminens településeket

Ötvenkét önkormányzat kapott miniszteri elismerő oklevelet és kétmillió forintot a közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységéért kedden Budapesten.

MTI Ingatlan

A főváros nevezi el az összes utcát és közteret

A közterületek elnevezéséről, azok megváltoztatásáról, illetve a házszámok megállapításáról alkothat rendeletet szerdán a Fővárosi Közgyűlés, miután az önkormányzati törvény értelmében minden budapesti közterületi elnevezés a főváros feladatköre lesz 2013. január 1-jétől.

MTI Itthon

Évi 140-150 milliárd az önkormányzatok hiteltörlesztése

Az önkormányzatok évente 140-150 milliárd forintot fordítanak tőke- és hitelkamat-törlesztésre, ez a magyar önkormányzati rendszer adóbevételének harmada - mondta Tállai András, a Belügyminisztérium államtitkára szerdán Debrecenben.

MTI/Magyar Nemzet Itthon

Az önkormányzatokhoz kerül minden parkolóhely

Újévig minden fővárosi közterületi parkolót - 2257 férőhelyet és 152 parkolóórát - átadnak a kerületi önkormányzatoknak - mondta el a BKK vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek. A parkolás szabályozása, az átfogó budapesti rendeletalkotás ugyanakor továbbra is a Fővárosi Közgyűlésnél marad.

MTI Itthon

A Jobbik a rend fenntartásáról

A Jobbik szerint azzal, hogy az Alkotmánybíróság eltörölte a tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásformák meghatározásáról szóló szabályt az önkormányzatoknak nem maradt semmilyen jogi eszközük arra, hogy a közterületeken fenntartsák a rendet.

1
32 33 34 35 36
59
A fideszes Bús Balázst emlegetve szólt vissza a főispánnak a III. kerületi önkormányzat

A fideszes Bús Balázst emlegetve szólt vissza a főispánnak a III. kerületi önkormányzat

Nina Horaczek: Ha a fasizmus visszatér Ausztriába, nem fog bemutatkozni, hogy helló, én vagyok az

Nina Horaczek: Ha a fasizmus visszatér Ausztriába, nem fog bemutatkozni, hogy helló, én vagyok az

Újabb, már a hatodik tűz pusztít Los Angelesben

Újabb, már a hatodik tűz pusztít Los Angelesben

24.hu: „programozott leépítés” zajlik a Magyar Postánál

24.hu: „programozott leépítés” zajlik a Magyar Postánál

A Tesla zsebét tömi a többi autógyártó, hogy elkerüljék a környezetvédelmi bírságokat

A Tesla zsebét tömi a többi autógyártó, hogy elkerüljék a környezetvédelmi bírságokat

Megmagyarázta Lázár tárcája az “időutazást” a kínai hátterű magyar légitársaság hatósági engedélyénél

Megmagyarázta Lázár tárcája az “időutazást” a kínai hátterű magyar légitársaság hatósági engedélyénél

A kiskereskedelem jó negyedévet zárt, de a lényeg csak most jön az elemzők szerint

A kiskereskedelem jó negyedévet zárt, de a lényeg csak most jön az elemzők szerint

„Mire fizetjük a magas adókat?” – Vajna Tímea is megszólalt a kaliforniai tűzvészről

„Mire fizetjük a magas adókat?” – Vajna Tímea is megszólalt a kaliforniai tűzvészről

Változtatási tilalmat rendeltek el Balatonalmádiban, egy ablakot sem lehet kicserélni

Változtatási tilalmat rendeltek el Balatonalmádiban, egy ablakot sem lehet kicserélni

A címlapról ajánljuk