Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Új Széchenyi Terv

hvg.hu Gazdaság

Fellegi: a pályázóknak 40-60 helyett csak 8-10 oldalt kell kitölteniük

Az eddigi 24 jogszabályból álló szabályozói csomagot lecseréltük egy kormányrendeletre, megszüntettük a többszörös hiánypótlásokat, a kétfordulós eljárást, és egyfordulós eljárást hirdettünk meg, jelentősen rövidítettük a jogszabályban előírt bírálati időt, jelentősen egyszerűsítettük a kérdőívek, a kitöltendő papírok mennyiségét, ma átlagosan 40-60 oldalt kell kitöltenie egy pályázónak, ehhez a kormány reményei szerint 8-10 oldal is elég lesz - mondta az MR1-Kossuth Rádiónak az új Széchenyi Tervről Fellegi Tamás.

hvg.hu Gazdaság

Kósa: a ciklus végére 6 százalékos is lehet a gazdasági növekedés

Az Új Széchenyi-tervhez előirányzott 1200-2000 milliárd forint akkor tud áttörést hozni, ha megmozdít kétszer annyi pénzt. Hatezer milliárd forint beruházással számolunk a ciklus végéig – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorban. Elképzelhetőnek nevezte, hogy a ciklus végére 6 százalékos gazdasági növekedést ér el a magyar gazdaság.

MTI Itthon

Magyar Nemzet: 2014-ig megkezdhető a gyaloghíd építése

Tarlós István kifejezetten örül, hogy a választási programjában szereplő gyaloghíd ötletét a kormány támogatja az Új Széchenyi Tervben, de úgy véli, a tervezett beruházásra egyelőre sem a fővárosi önkormányzatnak, sem az államnak nincs pénze - írta a Magyar Nemzet hétfői számában.

MTI Gazdaság

Matolcsy, Orbán, Fellegi az Új Széchenyi Tervről

A nemzetgazdasági miniszter szerint a magyar beruházási ráta 2014-re mintegy 25 százalékos szintre nő majd, a magyar GDP pedig a 4-6 százalékos sávba emelkedik. Orbán Viktor arról beszélt: az Új Széchenyi Terv a kormányzás "barátságos arcát" mutatja, a reményről, az együttműködésről és a közös lehetőségekről szól.

MTI Gazdaság

Titkosak az Új Széchényi Terv kiírásai

Bár hivatalosan teljes titoktartás övezi az Új Széchenyi Terv pénteken meghirdetendő első pályázati kiírásait, tartják magukat azok a hírek, amelyek szerint 60–100 kiírást hirdetnek meg az idei első hónapokban – írja a szerdai Világgazdaság.

MTI Vállalkozás

Új Széchenyi Terv: több jut a kkv-knak

Az Új Széchenyi Terv céljai alapján a korábbi éveknél jóval több uniós forrást kapnak majd a kis- és középvállalkozások (kkv-k) - mondta Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke kedden Budapesten a Hungexpo partnertalálkozóján.

Hazai gazdaság

Építőipar: még nem bizakodhatunk

A megkötött szerződések állománya nem ad okot a bizakodásra, és különösen aggasztó, hogy ez év augusztusában 35,4 százalékkal kevesebb új szerződést kötöttek mint egy évvel korábban - írja a Világgazdaság.

MTI Itthon

Az LMP átírná az Új Széchenyi Tervet

A Lehet Más a Politika a foglalkoztatás és a fenntarthatóság szempontjait követve jelentősen módosítaná az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) mostani, "elavult és önellentmondásos koncepcióját, és számos konkrétummal bővítené a programot" - írja az LMP közleményében.

MTI Itthon

Nem szüntetik meg az NFÜ-t

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) nem jelenti az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) azonnali eltörlését, nem szűnik meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és a közreműködő szervezetek sem - írja keddi számában a Népszabadság.

MTI Karrier

Jövő januárra feláll az új foglalkoztatási szervezet

Az Új Széchenyi terv foglalkoztatás bővítési céljait hatékonyabban szolgáló munkaügyi szervezet várhatóan 2011 januárjában a munkaadók és a munkavállalók rendelkezésére áll majd - mondta a Napi Gazdaságnak Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

MTI Gazdaság

ÚSZT: adómentes lakbér, bérlakásépítés és panelprogram

Összekapcsolná a kormány a lakástámogatásokat a gyermekvállalással, a jövedelemadózással, az energiahatékonysággal, a minőségi és legális építéssel - derül ki az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) vitairatából. A vitairat a devizahitelezés helyett a forint jelzáloghitelezést részesíti előnyben.

1 2 3 4 5
Kevesebb az Erasmus-diák, ez pedig lefelé húzza a budapesti albérletárakat

Kevesebb az Erasmus-diák, ez pedig lefelé húzza a budapesti albérletárakat

Hazaengedték az Oroszországban fogva tartott amerikai tanárt

Hazaengedték az Oroszországban fogva tartott amerikai tanárt

„Megértem a fájdalmát, és ha ez így jó önnek, verje le rajtam. Tévedésből” – Krasznahorkai válaszolt a Trianon az nem egy ház szerzőjének

„Megértem a fájdalmát, és ha ez így jó önnek, verje le rajtam. Tévedésből” – Krasznahorkai válaszolt a Trianon az nem egy ház szerzőjének

Takács Péter a MOK-nak: elvesztették a beragadt szabadságaikat az egészségügyi dolgozók

Takács Péter a MOK-nak: elvesztették a beragadt szabadságaikat az egészségügyi dolgozók

Imane Helifék miatt pereli be a NOB-ot a nemzetközi bokszszövetség

Imane Helifék miatt pereli be a NOB-ot a nemzetközi bokszszövetség

Trump 500 milliárd dollárt vár Ukrajnától, hogy ne érezze magát hülyének

Trump 500 milliárd dollárt vár Ukrajnától, hogy ne érezze magát hülyének

Dizájnerruhába öltözött kisállatok vonultak fel a New York-i divathéten

Dizájnerruhába öltözött kisállatok vonultak fel a New York-i divathéten

Kiderült, hol követhetjük a Oscar-gálát

Kiderült, hol követhetjük a Oscar-gálát

Microsoft: Hazavághatja a kritikus gondolkodást a mesterséges intelligencia

Microsoft: Hazavághatja a kritikus gondolkodást a mesterséges intelligencia

A címlapról ajánljuk