Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#új autó értékesítés

MTI Autó

Befagytak az autóeladások Romániában

Romániában drasztikusan esett az új autók bejegyzése januárban az előző hónaphoz képest, míg decemberben 12 472 autót adtak el, addig januárban csak 2648-at.

MTI Autó

Csökkent az új autók eladása az EU-ban tavaly

Tavaly 5,5 százalékkal csökkent az új autók eladása az Európai Unióban 2009-hez képest, mivel megcsappant a kereslet a kormányok által támogatott roncsprémium-programok kifutását követően.

MTI Gazdaság

Behúzott fék: fél százalékkal nőtt a személyautó eladás

Novemberben fél százalékkal több, 3 481 új személygépkocsi kelt el Magyarországon, mint egy évvel korábban, de a második félévtől növekedésnek indult eladások lefékeződtek – olvasható ki a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) legfrissebb adataiból.

MTI Autó

Nem a készpénzt preferálják az autószalonokban

Alaposan megfogyatkozott a legolcsóbb autók mezőnye, jelenleg már csak hét típust lehet 2 milliónál olcsóbban, harmincat pedig 2,5 millió forintnál kevesebbért venni – írja a szerdai Népszabadság.

MTI Autó

Októberben nőtt az új autók értékesítése

Októberben 4443 személygépkocsi és kishaszongépjármű kapott forgalomba helyezési engedélyt, ami 8,8 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a Datahouse Kft. kedden.

MTI Autó

Zuhant az újautó-eladások száma Szlovákiában

Júliusban éves szinten felére csökkent az új gépkocsik vásárlása Szlovákiában, a hetedik hónapban 5.591 új autó kelt el – derült ki a Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) legutóbbi felméréséből.

MTI Gazdaság

Orral a szakadékba: lesújtó a helyzet az autópiacon

Bár Európa legtöbb országában januárban már a második hónapja több új autót értékesítettek, mint egy évvel korábban, Magyarországon nemcsak hogy csökkentek az eladások, de a visszaesés mértéke is a legnagyobb, több mint 50 százalékos volt - derül ki a Jato Dynamics nemzetközi autóipari piackutató cég legutóbbi adataiból.

hvg.hu Gazdaság

Az Unióban 16 százalékkal nőtt az új autók eladása decemberben

Az Európai Unióban 16 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba decemberben, mint egy évvel korábban. Franciaországban 50 százalékos, Nagy-Britanniában mintegy 40 százalékos volt a növekedés – közölte az európai autógyártók szövetsége (ACEA) pénteken.

hvg.hu Gazdaság

Porsche Hungaria: túl a mélyponton az autóértékesítés

A magyarországi autópiac az utóbbi hónapokban elérte mélypontját, az év átlagában mintegy 50 százalékos lehet a csökkenés a 2008-ban még 158 ezer darabos újautó-értékesítésben – mondta Eppel János, a Volkswagen csoport márkáit importáló Porsche Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója. Az év eleji kilengésekre, amikor egy-egy márkáknál akár 75 százalékot is elérő visszaesést lehetett tapasztalni, már nem számítanak.

hvg.hu Gazdaság

A VW Golf vezet, miközben nem csak nálunk esik az új autók eladása

Októberben is zuhant, az egy évvel korábbihoz képest 72,1 százalékkal 3590-re esett vissza a Magyarországon forgalomba helyezett új autók száma, az év első tíz hónapjában pedig 60,3 százalékkal 52 892-re csökkent a Jato Dynamics nemzetközi autóipari piackutató cég pénteken közétett legfrissebb adatai szerint.

1 2
Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

„Maga bokszolt férfival” – Hámori Lucával zárta a sűrű nőnapot Orbán Viktor

„Maga bokszolt férfival” – Hámori Lucával zárta a sűrű nőnapot Orbán Viktor

"Nincs erre jobb szó, hitványul vagyok" - Balázs Péter súlyos betegséggel küzd

"Nincs erre jobb szó, hitványul vagyok" - Balázs Péter súlyos betegséggel küzd

Kritikussá vált a gyermekek sürgősségi ellátása: tűzoltás zajlik, de ez is kevés

Kritikussá vált a gyermekek sürgősségi ellátása: tűzoltás zajlik, de ez is kevés

Hét alattomos szokás, ami anélkül szívja el az energiánkat és a boldogságunkat, hogy észrevennénk

Hét alattomos szokás, ami anélkül szívja el az energiánkat és a boldogságunkat, hogy észrevennénk

Visszatér a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia, akik a Nemzeti Színházban lezuhantak a díszletről

Visszatér a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia, akik a Nemzeti Színházban lezuhantak a díszletről

Lövöldözés volt a Fehér Háznál

Lövöldözés volt a Fehér Háznál

Kaphatnak-e magyar nyugdíjat átköltöző ukrán nyugdíjasok?

Kaphatnak-e magyar nyugdíjat átköltöző ukrán nyugdíjasok?

Trump: Mi leszünk a világ kriptovaluta-központja, az első lépést már megtettük

Trump: Mi leszünk a világ kriptovaluta-központja, az első lépést már megtettük

A címlapról ajánljuk