Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Angéla Merkel

MTI Gazdaság

Euróövezet: közösen erősítene Merkel és Hollande

Németország és Franciaország közös javaslatokat terjeszt elő májusban az euróövezet megerősítésére - jelentette be kedden Angela Merkel Berlinben. A német kancellár a német-francia minisztertanács ülése után Francois Hollande francia elnökkel tartott sajtótájékoztatón azt ígérte: a versenyképesség javítására és a munkaerő-piaci harmonizációra vonatkozó javaslatok kidolgozásába bevonják a szociális partnereket.

MTI Világ

Merkel két teherszállító gépet küld Maliba

Angela Merkel német kancellár szerdán bejelentette, hogy kormánya "nagyon rövid időn belül" két teherszállító repülőgépet bocsát a Maliban bevetett nemzetközi katonaság rendelkezésére.

hvg.hu Autó

Merkel hallani sem akar az útdíjról

Továbbra is ellenzi a német kancellár a személyautók után fizetendő sztrádadíjat, máshol is inkább a tehergépkocsik gazdáira próbálják terhelni az utak fenntartási költségeit - közölte összeállításában az MR1-Kossuth Rádió.

MTI Gazdaság

Szamarasz: szenvednek a görögök, de a reformok haladnak

Jól haladnak a reformok Görögországban, de az adósságválság továbbra is súlyos áldozatokat követel a lakosságtól - mondta Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök kedden Berlinben, ahol tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt a válságkezelés eredményeiről.

Gát Anna Világ

Nők, akiknek köszönhetően 2012-ben kicsit más lett a világ

Kik szállnak szembe Putyinnal vagy a tálibokkal? Ki segítette otthonról Obama győzelmét? Ki menti meg Európát? Íme egy korántsem teljes, tízes lista 2012 legfontosabb női teljesítményeről, a politikától a művészeteken át az űrhajózásig.

hvg.hu Shake

Videó: Merkel 20 éve a Szerencsekerékben karácsonyozott

Politikai feladatai mellett egy kis vetélkedésre is jutott ideje 1992 végén Angela Merkelnek: a német kancellár akkor család- és nőügyi miniszterként beállt játszani a Szerencsekerékbe egy Magyarországon is jól ismert színésznővel és egy német tévés műsorvezetővel együtt. A végjátékban az összes szót megfejtették, így több mint 76 ezer márkát gyűjtöttek az egyik berlini gyermekotthonnak.

MTI Világ

A csúcsra juttatták Merkelt

Pártpolitikai karrierje csúcsára ért Angela Merkel a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) kongresszusán, amelyen minden korábbinál nagyobb támogatottsággal választották meg elnöknek újabb két évre - értékeli a német sajtó a szerdán véget ért kongresszust.

MTI Világ

Itt a lista a világ legbefolyásosabb vezetőiről

Barack Obama vezeti idén a Forbes magazin listáját a világ legbefolyásosabb vezetőiről. Őt Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök követi, de a pápa is előkelő helyet szerzett magának.

MTI Világ

Vitával kezdte találkozóját Merkel és Netanjahu

Feszült hangulatban kezdődött a negyedik német-izraeli kormánykonzultáció, a két kabinet vezetőjének szerda esti berlini találkozóján a német kancellári hivatal tájékoztatása szerint Angela Merkel és Benjámin Netanjahu "nyílt, baráti párbeszédet folytatott", ami kommentátorok szerint azt jelenti, hogy vitáztak a felek.

MTI Világ

Száz párttag közül 98 Merkelre szavazott

Minden korábbinál nagyobb, több mint 97 százalékos szavazati aránnyal újabb két évre a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé választotta Angela Merkelt kedden a párt Hannoverben tanácskozó kongresszusa.

Világ

Páran alkudoztak volna, Merkel nem erőltette

Először az Európai Unió történetében a válság és a mélyülő recesszió közepette 2014-20-ra csökkenő büdzsészámokról kellett volna megállapodniuk a tagországok vezetőinek. Elsőre nem sikerült, de miért?

Gazdaság

Ha finom az ebéd, akár össze is jöhet az uniós költségvetés

Péntek délben összeültek az Európai Unió állam- és kormányfői, hogy megpróbálják tető alá hozni a megállapodást a közösség következő hétéves költségvetéséről. A politikusok a pénteki ebéd alatt dönthetik el, hogy van-e értelme még egyáltalán a tárgyalásoknak, vagy újabb uniós csúcson kell a büdzséről dönteni.

hvg.hu Gazdaság

Mégis lesz megegyezés az uniós költségvetésről?

A finn miniszterelnök szerint nagy nehéz a helyzet a következő uniós költségvetésről történő tárgyalásokon, mivel nagyon messze találhatóak egyes tagállamok álláspontjai. Jyrki Katainen szerint 50-60 százalék az esély a megegyezésre. David Cameron brit miniszterelnök, aki a leginkább köti az ebet a karóhoz a 2014-2020 közötti költségvetésre szánt pénzek csökkentésében viszont még mindig kevesli a javasolt "vágásokat".

MTI Gazdaság

Újabb EU-csúcs lehet Merkel szerint

Nem biztos, hogy sikerül megállapodni az Európai Unió következő hétéves költségvetési keretéről (MFF) az uniós állam- és kormányfők csütörtökön kezdődő találkozóján, és ha nem lesz egyezség, akkor 2013 elején újabb csúcstalálkozót kell tartani - vélte a német kancellár.

1
62 63 64 65 66
85
Novák Előd a becsület emléknapjává nyilvánítaná február 11-ét, és az iskolákba vinné a megemlékezéseket

Novák Előd a becsület emléknapjává nyilvánítaná február 11-ét, és az iskolákba vinné a megemlékezéseket

„Megtartották a szavukat? Nem. Romolhat a helyzet? Igen” – volt IMF-vezető a HVG-nek a nagyhatalmak protekcionizmusáról

„Megtartották a szavukat? Nem. Romolhat a helyzet? Igen” – volt IMF-vezető a HVG-nek a nagyhatalmak protekcionizmusáról

A kormánymédia tripla öngóllal támadja a "Tisza programíróját" a 13. havi nyugdíj miatt

A kormánymédia tripla öngóllal támadja a "Tisza programíróját" a 13. havi nyugdíj miatt

Hungarikum: a magyarság csúcsteljesítménye lett a déli harangszó

Hungarikum: a magyarság csúcsteljesítménye lett a déli harangszó

Gyógyíthatatlan beteg volt a kisfiú, akivel az anyja a vonat elé lépett Ménfőcsanaknál

Gyógyíthatatlan beteg volt a kisfiú, akivel az anyja a vonat elé lépett Ménfőcsanaknál

„Megtartották a szavukat? Nem. Romolhat a helyzet? Igen” – volt IMF-vezető a HVG-nek a nagyhatalmak protekcionizmusáról

„Megtartották a szavukat? Nem. Romolhat a helyzet? Igen” – volt IMF-vezető a HVG-nek a nagyhatalmak protekcionizmusáról

Ezt a négy étrend-kiegészítőt szedi az orvos, aki az egészséges öregedést kutatja

Ezt a négy étrend-kiegészítőt szedi az orvos, aki az egészséges öregedést kutatja

Észak-Koreában láttak el több száz sebesült orosz katonát

Észak-Koreában láttak el több száz sebesült orosz katonát

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

A címlapról ajánljuk