Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Bánk

MTI Gazdaság

Veszteséges az idén a CIB Bank

A tavalyi 105 millió forintos szerény adózott eredménnyel szemben 11,2 milliárd forint veszteséget szenvedett el a CIB Bank az első félévben, amiből 6 milliárd forint a bankadó rovására írható, jelentette be a bank pénteken kora reggel.

hvg.hu Gazdaság

Devizahitel: mi szól az árfolyamrögzítés ellen? – Konkrét példa

Megszületett az árfolyamrögzítésről szóló kormányrendelet, a bankok attól tartanak, hogy az előző hónapok rendkívül magas törlesztőrészletei miatt a korábban becsültnél többen élnek majd az árfolyamrögzítés lehetőségével, pedig – amennyiben a frank nem gyengül számottevően a következő 3 évben – ez a lépés a banki szakemberek szerint is csak elodázza a problémát. A különbözet bankadóból való leírása megoldást jelenthetne, de évi 60-65 milliárd forintjába kerülne az államnak.

MTI Világ

Saját bankjába tört be egy alkalmazott csuklyában

Három csuklyás betörőt állított elő hétfőre virradóra a rendőrség: a férfiakat rabláson érték egy marseille-i bankfiókban, amelynek az egyikük az alkalmazottja volt – közölte a nyomozással kapcsolatban álló egyik illetékes.

Máriás Leonárd Gazdaság

Így hazardírozzon devizahitelével – kisokos az árfolyamrögzítéshez

Nem rohannak a devizahitelesek a kormány árfolyam-rögzítési programjába a bankok első tapasztalatai szerint. Az adósoknak úgy kellene dönteniük, hogy nem tudhatják előre a rögzítés alatt felhalmozódó forinttartozás végösszegét. Emiatt nagyon kockázatos a kormány mentőötlete, hiszen az új hitelt három év múlva el kell kezdeni törleszteni, egy árfolyamvédelem nélküli devizahitel és ki tudja, milyen forintkamatok mellett. Összeszedtük, milyen procedúrára, mekkora költségekre és milyen kockázatokra számíthat egy devizahiteles, aki az árfolyamrögzítést választja. A hvg.hu kisokosa.

MTI Gazdaság

Árfolyamrögzítés: még nincs roham, de a bankok felkészültek

Egyelőre nem rohamozták meg a bankokat a devizahiteles ügyfelek, hogy jelentkezzenek az otthonvédelmi programba, annak ellenére, hogy számos banknál már pénteken is meghosszabbított nyitva tartással várták az ügyfeleket - mondták el az MTI kérdésére a hitelintézeteknél pénteken délután.

MTI/Napi Gazdaság Gazdaság

Már csak egy banknál működik az életjáradék-program

A lakásért életjáradék konstrukció lényege, hogy a 65 év feletti ügyfelek lakásaikért cserébe egyszeri nagyobb pénzelőleget, illetve havi 50 és 100 ezer forint közötti életjáradékot kapnak, és életük végéig használhatják ingatlanukat. Ez a program azonban már csak egy banknál működik - írja a Napi Gazdaság.

MTI Itthon

Lázár: egyedi megállapodást kell kötni a bankokkal

Lázár János kizártnak tart bármilyen, feltétel nélküli, rendszerszintű önkormányzati konszolidációt; a Népszabadságnak nyilatkozó politikus leszögezte: ezt az álláspontját a leghatározottabban képviseli a Fideszben.

hvg.hu Új technológiák

Bankkártyát, BKV-jegyet is kiválthat az okostelefon

Az okostelefonokat bankkártya, hűségkártya, kupon, közlekedési- vagy belépőjegy helyett is lehet használni. Az NFC technológián alapuló szolgáltatások gyorsasak, kényelmesek, csak sok cég lomha, lassan állnak át új rendszerre. Felgyorsíthatja az eseményeket, hogy hat piaci szereplő megalakítja a Magyar Mobil Tárca Egyesületet.

MTI Gazdaság

Dobogós helyet ért el az OTP a stresszteszten

A 90 vizsgált bankból öt spanyol, két görög és egy osztrák bank bukott meg a stresszteszten - derül ki az Európai Bankhatóság (EBA) által pénteken nyilvánosságra hozott eredményekből.

life-style.hu Shake

Ismét drágítanak a bankok

Az Erste Bank a lakossági forintbankszámlák nagy részénél a múlt évi inflációnak megfelelő mértékben (ez 4,9 százalék...

life-style.hu Shake

Kampány indul a készpénz ellen

A kampány arra igyekszik felhívni a fogyasztók figyelmét, hogy a készpénzes fizetés költséges, a fekete gazdaságnak...

MTI Gazdaság

Londoni elemzők: ösztönözni kellene a magyar hitelezést

A devizahitelesek adósságszolgálati terheinek könnyítését célzó megállapodáson túl további ösztönzőkre lenne szükség a magyar bankszektor hitelezési tevékenységének élénkítésére - állapították meg hétfői helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők.

MTI Gazdaság

167 hitelintézet ajánlatát lehet összehasonlítani a PSZÁF honlapján

A lakossági ügyfelek tájékozódását segítő betét- és megtakarítás kereső programot indított honlapján a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A programmal 167 hitelintézet - bank, fióktelep, takarékszövetkezet - közel kétezer betét jellegű megtakarítási konstrukcióját lehet egyszerűen és gyorsan összehasonlítani - közölte a PSZÁF szerdán.

1
52 53 54 55 56
70
Terézváros elindul a Podmaniczky Park tervével a Lázár-féle pályaudvartenderen

Terézváros elindul a Podmaniczky Park tervével a Lázár-féle pályaudvartenderen

80 milliós bírságot hozott össze egy reptéri parkolóban felejtett Golf

80 milliós bírságot hozott össze egy reptéri parkolóban felejtett Golf

Elemzők a gyenge GDP-adatról: a kilábalás tempója lomha

Elemzők a gyenge GDP-adatról: a kilábalás tempója lomha

Rendőrség: Legalább 44 oktatási intézmény kapott bombafenyegetést

Rendőrség: Legalább 44 oktatási intézmény kapott bombafenyegetést

Nem akart matekdolgozatot írni a 11 éves sajószentpéteri diák, bombafenyegető emailt küldött az iskolájába

Nem akart matekdolgozatot írni a 11 éves sajószentpéteri diák, bombafenyegető emailt küldött az iskolájába

Nem tudni, mi épül, mégis kihúzzák a legjobb földeket a gazdák alól a Pécs mellé tervezett gigantikus ipari park miatt

Nem tudni, mi épül, mégis kihúzzák a legjobb földeket a gazdák alól a Pécs mellé tervezett gigantikus ipari park miatt

Gattyán György bezárta a hírportálját

Gattyán György bezárta a hírportálját

Mujtaba Rahman: Nem kell berezelni Orbántól!

Mujtaba Rahman: Nem kell berezelni Orbántól!

Megjött a feketeleves: durván drágul a kávé

Megjött a feketeleves: durván drágul a kávé

A címlapról ajánljuk