Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Brassói Sándor

MTI Itthon

OKM: nem lett erőszakosabb hely az iskola

Nem történt jelentős változás 2002 óta az iskolai erőszak területén Magyarországon - mondta Brassói Sándor az oktatási tárca főosztályvezető-helyettese az Országgyűlés szakmai albizottsága előtt kedden. Kiemelte: a jelenség elleni a fellépés nem szűkíthető kizárólag a közoktatás területére.

Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle

A finn hatóságok lefoglalták a kábeltépésben érintett tartályhajót

Történelmi lépés a Vatikánban: Ferenc pápa először nevezett ki nőt a legfelsőbb vatikáni hivatal egyik vezetőjévé

5 perc alatt megmondja a L'Oréal gépe, hogyan reagálhat a bőre a kozmetikumokra

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Macron is beleszállt Elon Muskba, azzal vádolja, közvetlenül beavatkozik választásokba

Arany, szatén és csillogás: íme a legszebb Golden Globe-ruhák

„Elpusztíthatatlan” – bátran gusztustalan címlappal emlékezik a Charlie Hebdo a tíz évvel ezelőtti tragédiára

A címlapról ajánljuk