Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Csehország

MTI Világ

Januártól engedélyezik a csehek a kettős állampolgárságot

Csehországban is lehetővé teszik a kettős állampolgárságot, az erről szóló törvényt Milos Zeman köztársasági elnök már aláírta - közölte Hana Burianová elnöki szóvivő hétfőn. A kettős állampolgárságot engedélyező cseh törvény 2014. január elsején lép életbe.

MTI Világ

Volt miniszterek is helyet kaphatnak az új cseh kormányban

Körvonalazódik a Jirí Rusnok miniszterelnök vezette új cseh hivatalnokkormány összetétele. A kedden kinevezett kormányfő szerda reggel óta megbeszéléseket folytat ebben a témában a prágai Kramár-villában politikusokkal, vállalkozókkal és szakszervezeti vezetőkkel.

MTI Világ

Zeman elmeállapotán élcelődik a cseh sajtó

Milos Zeman cseh államfő mindenki ellen lépett Jirí Rusnok kormányfővé való kinevezésével – állítja egybehangzóan a szerdai prágai sajtó. Rámutatnak, hogy az úgynevezett hivatalnokkormányok korábban soha nem egy személy döntése alapján jöttek létre Csehországban, hanem a politikai tényezők jelentős részének a megegyezése alapján. Néhány kommentár szerint Zeman eljárása nem segít Csehországnak, inkább elmélyíti a bizonytalanságot.

MTI Világ

Mi lesz az új cseh kormány sorsa?

Jirí Rusnok kedden kinevezett új cseh miniszterelnöknek az alkotmány szerint harminc napja van arra, hogy összeállítsa kormányát, és annak programját a képviselőház elé terjessze.

hvg.hu Vállalkozás

Ettől bukna a külföldi tőke a magyar vállalkozásokra

A külföldi tőkebefektetők nem tesznek különbséget a magyar és bármely más, régiós kkv között – mondta a Napi Gazdaság Online-nak Szigethy Béla, a több mint 310 cégfelvásárlást maga mögött tudó The Riverside Company társ-vezérigazgatója.

MTI Világ

Cseh lapok: nem biztos, hogy Nemcová lesz az új miniszterelnök

Miroslava Nemcová képviselőházi elnök jelölése a miniszterelnöki tisztségre a Polgári Demokratikus Párt (ODS) részéről jó választás - véli egybehangzóan a csütörtöki prágai sajtó. A lapok szerint azonban még egyáltalán nem biztos, hogy ő lesz az új cseh miniszterelnök. Ugyanakkor azt is mérlegelik, mennyire lenne képes megbirkózni új tisztségével.

MTI Világ

Előrehozott választást szeretne a csehek fele

Előre hozott képviselőházi választás kiírását tartja a jelenlegi kormányválság legjobb megoldásának a csehek fele - derült ki abból a felméréséből, amelyet a Median közvélemény-kutató intézet készített a közszolgálati Cseh Televízió számára.

MTI Világ

Már csak idő kérdése és vádat emelhetnek Necas ellen

Valószínűleg csak idő kérdése, hogy Petr Necas ügyvezető miniszterelnök ellen is vádat emeljenek a három volt polgári demokrata képviselő korrupciós ügyében - állítja a Právo című független napilap kedden.

1
51 52 53 54 55
96
Trump: Mi leszünk a világ kriptovaluta-központja, az első lépést már megtettük

Trump: Mi leszünk a világ kriptovaluta-központja, az első lépést már megtettük

„Alkotmányba foglalnám ennek a kínzóeszköznek a betiltását” – emlékszik még a tornaórák rémére, a szekrényugrásra?

„Alkotmányba foglalnám ennek a kínzóeszköznek a betiltását” – emlékszik még a tornaórák rémére, a szekrényugrásra?

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

Az év végéig felújítanak minden pályaudvari mosdót, júniustól jön az árvisszatérítés a késő vonatok után

Az év végéig felújítanak minden pályaudvari mosdót, júniustól jön az árvisszatérítés a késő vonatok után

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Videó: zengett a Heil Orbán! és a Heil Putyin! Párizsban

Videó: zengett a Heil Orbán! és a Heil Putyin! Párizsban

Az év végéig felújítanak minden pályaudvari mosdót, júniustól jön az árvisszatérítés a késő vonatok után

Az év végéig felújítanak minden pályaudvari mosdót, júniustól jön az árvisszatérítés a késő vonatok után

„Ez a fickó nem ismer lehetetlent" – Igor Levit az egyik leggyilkosabb versenyművet is előadja a Müpában

„Ez a fickó nem ismer lehetetlent" – Igor Levit az egyik leggyilkosabb versenyművet is előadja a Müpában

Egy szerencsés elvitte a 4 milliárdot az ötös lottón

Egy szerencsés elvitte a 4 milliárdot az ötös lottón

A címlapról ajánljuk