Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Európai Parlament (EP)

MTI Gazdaság

Magyarország kaphatja a második legtöbb EU-pénzt 2020-ig

Magyarország lesz az egyik legnagyobb nyertese az Európai Unió 2014-2020 közötti időszakra szóló költségvetésének, amelyet kedden fogadott el az Európai Parlament (EP) - közölte a Külügyminisztérium. A tárca szerint az egy főre eső nettó költségvetési egyenleget tekintve Magyarország a 28 tagállam között a második lesz.

MTI Itthon

Brüsszelbe készül Jávor Benedek

Jávor Benedek vezeti a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti listáját és nem kizárt, hogy ő lesz az Együtt-PM közös európai parlamenti listavezetője – írta pénteki számában a Népszabadság.

MTI Világ

Lomnici Zoltán beperli az Európai Parlamentet

Pert indít az Európai Parlament (EP) ellen Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, amiért az EP petíciós bizottsága múlt csütörtökön indoklás nélkül levette napirendjéről a szlovák állampolgársági törvény elleni beadványát – írta hétfőn a Magyar Nemzet.

MTI Világ

Leszavazták Tavarest a budapesti európai rendőrakadémia ügyében

Senki sem támogatta felszólalásában Rui Tavares portugál zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselő Magyarországgal kapcsolatos kritikus álláspontját az európai rendőrakadémia (CEPOL) elhelyezésének kérdésében az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának (LIBE) csütörtöki brüsszeli ülésén.

MTI Itthon

Az LMP-vel és a PM-mel is tárgyalnak az európai zöldek

"Mindkét zöld párt" - vagyis az LMP, valamint az LMP-ből kivált PM - képviselőivel találkozni kíván, és velük közös sajtótájékoztatót is tervez közelgő magyarországi tartózkodása során Rebecca Harms, az Európai Parlament (EP) zöldpárti frakciójának elnöke.

MTI Világ

Megdöbbentő adat: ennyien élnek rabszolgasorban az EU-ban

Az Európai Unióban csaknem egymillióan élnek rabszolgasorban az Európai Parlament (EP) szervezett bűnözéssel, pénzmosással és korrupcióval foglalkozó különbizottságának (CRIM) jelentése szerint, amelyről a Der Spiegel című német hírmagazin írt a vasárnap megjelent számában.

MTI Világ

Reding határozottan fellépne a szélsőséges pártokkal szemben

Az Európai Bizottság határozottan fellép a szélsőségesség, az intolerancia és az idegengyűlölet megnyilvánulásaival szemben - hangsúlyozta szerdán Strasbourgban az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Viviane Reding, az unió javaslattevő-végrehajtó intézményének igazságügyi és jogállamisági kérdésekben illetékes alelnöke.

Tokfalvi Elek Nyüzsi

A Herczog-jelentés

Már a Parlamentben is elhangzott: a kormány és hívei eddig meg voltak győződve arról, hogy a Tavares-jelentés az európai baloldal műve, de most már tudják: Magyarországon mondták tollba azt. A probléma, hogy tudásuk Herczog Edit szocialista EP-képviselőtől származik.

MTI Világ

Leszavazták Kósa Ádám jelentését az EP-ben

Leszavazta a fideszes Kósa Ádám jelentését a munkavégzés és foglalkoztatás során alkalmazott egyenlő bánásmódról az Európai Parlament foglalkoztatási ügyekkel foglalkozó bizottsága - közölte csütörtökön az EP néppárti frakciója.

MTI Világ

Listázza a dohánymulti az EP-képviselőket?

Visszautasította az illegális lobbizás vádjait a Philip Morris, miután a Le Parisien című francia fővárosi lap szombaton azt állította, hogy a világ vezető dohányipari cége listázza az európai parlamenti képviselőket aszerint, hogy miként vélekednek a dohánytermékek forgalmazásának szigorításáról szóló direktívájáról.

MTI Világ

Az EP elé kerül Verespatak ügye

Az Európai Parlament (EP) környezetvédelmi bizottsága elé viszi a cianidos bányászati technológia kérdését Bánki Erik fideszes EP-képviselő - tudatta szerdán a képviselő irodája.

MTI Világ

Spórolós lesz a kampány az EP-választásokra

Az Európai Parlament (EP) minden tagállamban egységes és a gazdasági válság miatt takarékos kampánnyal készül a jövő májusi választásokra - mondta Lővei Andrea, az EP magyarországi tájékoztatási irodájának vezetője kedden Budapesten.

1
73 74 75 76 77
100
Mitől szállt el ennyire az étolaj ára?

Mitől szállt el ennyire az étolaj ára?

Túl kicsi volt a 4 tonnás Cadillac villany SUV, most nagyobb lett

Túl kicsi volt a 4 tonnás Cadillac villany SUV, most nagyobb lett

Csattanós választ adtak az ukránok Trump öltönyös kötekedésére

Csattanós választ adtak az ukránok Trump öltönyös kötekedésére

Tízméteres lángok csaptak fel a szegedi szemétlerakóban

Tízméteres lángok csaptak fel a szegedi szemétlerakóban

Mártha Imre: Már tolonganak a bankok, boldogan finanszíroznák a rákosrendezői beruházást

Mártha Imre: Már tolonganak a bankok, boldogan finanszíroznák a rákosrendezői beruházást

19 év börtönt kapott egy brit fiatal, aki az oroszok ellen harcolt Kurszkban

19 év börtönt kapott egy brit fiatal, aki az oroszok ellen harcolt Kurszkban

Összedobott 11,4 milliárdot a Meta és egy nonprofit szervezet, hogy mindenkinek legyen internete

Összedobott 11,4 milliárdot a Meta és egy nonprofit szervezet, hogy mindenkinek legyen internete

Kanállal szúrta ki egy beteg az ápoló szemét a kaposvári kórházban

Kanállal szúrta ki egy beteg az ápoló szemét a kaposvári kórházban

Kapjon le egy könyvet a polcáról, mert rengeteg előnye van, ha napi szokássá teszi az olvasást

Kapjon le egy könyvet a polcáról, mert rengeteg előnye van, ha napi szokássá teszi az olvasást

A címlapról ajánljuk