Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Fellegi Tamás

hvg.hu Itthon

Fellegi új munkát kapott Orbánéktól az USA-ban

Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszter és IMF-főtárgyaló a magyar kormány főlobbistája lett az USA-ban – írta az angol nyelvű politics.hu híroldal egy, az amerikai igazságügyi minisztériumnak benyújtott dokumentum alapján. Fellegi egy másik Amerikában működő, magyar ügyekkel foglalkozó alapítványt is vezet, amely szerint vezetői függetlenek a magyar kormánytól.

hvg.hu Itthon

Milliókért vettek repülőjegyet a minisztérium munkatársainak

A fejlesztési tárca munkatársainak váltott repülőjegyek ára több esetben meghaladta az egy-, illetve a kétmillió forintot. Tizennégyen képviselték Thaiföldön két hétig a magyar álláspontot egy rendezvényen – ez nyolcmillió forintba került az adófizetőknek.

hvg.hu Gazdaság

Rosszkor és rossz áron üzletelt Némethné

Milliárdokat pazarolt el a kormány az elmúlt két évben a magyar szénkvóta vagyonból, ugyanis minden alkalommal rosszkor, és sokkal rosszabb áron adott el belőle, mint máskor tehette volna. A Gyurcsány-, a Bajnai- és az Orbán-kormány módszere ezen a területen egységesen rossz volt, és milliárdokba került az országnak.

hvg.hu Itthon

A jó tanács drága: havi 9 millióba kerülnek Orbán megbízottjai

Államtitkári fizetés, szolgálati autó és sofőr is jár néhány miniszterelnöki tanácsadónak, mások viszont társadalmi munkában látják el a feladatukat – derül ki egy képviselői kérdésre adott válaszból. A legtöbbe a Washingtonba repkedő Fellegi Tamás kerül, de Szőcs Gézát és Hegedűs Zsuzsát is állami autó szállítja. Révész Máriusz ellenben nem kap külön díjazást azért, hogy tanácsokkal látja el a kormányfőt.

hvg.hu Itthon

Washingtonba ingázva lobbizik a magyarokért Fellegi Tamás

Viszonylag ismert, korábbi republikánus politikusok töltik meg a Magyarországért és az amerikai magyarokért lobbizó alapítvány kuratóriumát, az egyetlen magyar állampolgár köztük Fellegi Tamás. A korábbi miniszter fizetését Budapestről kapja, a 15 millió dolláros vagyonnal létrehozott amerikai alapítvány csak költségtérítést ad. Egy miniszteri válaszból az is kiderül, ez a Friends of Hungary nem azonos azzal, amelyik a Facebookon nyomul.

HVG Vállalkozás

HVG: Fellegi bécsi cégének érdekes szomszédai vannak

Bécs történelmi belvárosában, az Albertina múzeummal szemben, pazarul felújított palotában található Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszter, majd IMF-főtárgyaló alig féléves cége, a 2012 novemberében alakult Euroatlantic Solutions Beteiligungs GmbH.

MTI Itthon

Válaszolt Felleginek a Jobbik: "nem vagyunk antiszemiták"

A Jobbik szerint a lényegi kérdésekben valóban igazi frontvonal van köztük és az összes többi párt között, a zsidóság kérdése azonban nem érdekli őket, származás alapján ugyanis nem tesznek különbséget az emberek között. A párt szóvivője elmondta, építő és romboló egyénekre osztják a társadalmat, arról pedig nem tehetnek, hogy a cigányság jelentős része az utóbbi kategóriába sorolható, Izrael pedig élen jár a magyar érdekek sértésében.

MTI Itthon

Fellegi Washingtonban: a Jobbik egy nyíltan antiszemita párt

Az antiszemitizmus kérdésében világos demarkációs vonal húzódik a Jobbik, illetve a jobbközép kormány és a magyar politikai fősodor többi pártja között - jelentette ki szerdán Washingtonban Fellegi Tamás volt nemzeti fejlesztési és tárca nélküli miniszter, aki tanúként szólalt fel az amerikai képviselőház külügyi bizottsága egyik albizottságának az európai antiszemitizmusról és a politikai iszlámról tartott meghallgatásán.

MTI Világ

Fellegi: a magyar demokrata erők egybehangzóan szemben állnak az antiszemitizmussal

Egyértelművé kívánom tenni az amerikai kongresszusban, hogy Magyarországon a demokrata erők egybehangzóan szemben állnak az antiszemitizmussal - jelentette ki az MTI-nek Washingtonban Fellegi Tamás, volt nemzeti fejlesztési és tárca nélküli miniszter, aki szerdán tanúként szólal majd fel az amerikai képviselőház külügyi bizottsága egy albizottságának az európai antiszemitizmus ügyében tartandó meghallgatásán.

Máriás Leonárd Gazdaság

Egyéves a játék, amelyben mindenki veszít, csak a kormány nyer

Egy évvel ezelőtt vette kezdetét a játék, melyben a kormány látszólag az IMF és az Európai Bizottság ellen harcol, valójában azonban egy-nullára verte Magyarországot a gazdaságpolitikai bizonytalanság fenntartásával és annak következményeivel. A hvg.hu IMF-mementója fiaskókkal, pánikkal, unalmas levelezéssel, gumicsontokkal és halállistával. Főszerepben Orbán Viktor, Matolcsy György, és a pénzügyi kalózok.

Csikász Brigitta - M. László Ferenc Itthon

Nyitrai bukása: Lázár tisztogatásba kezdett Orbán környezetében

Meglepetésként hatott a miniszterelnöki biztos csütörtöki felmentése a Miniszterelnökségen, mert Nyitrai Zsoltról azt tartották a kormányban, hogy nemcsak a miniszterelnök, de a Fidesz gazdasági holdudvarának bizalmát is élvezi. Nyitraival egy újabb fidelitasos kerül el Orbán Viktor közvetlen környezetéből, ami a Századvég-csoport további erősödésével járhat. Információink szerint a változtatások mögött Lázár János áll, aki a Miniszterelnökségre való belépése után csökkenteni akarja a különféle titulusok számát.

hvg.hu Gazdaság

Kipaterolták Orbán embereit az NFM-ből

Folyamatosan szállingóznak el az emberek a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumból. Ahelyett, hogy a tárca működése már rég konszolidálódott volna, a minisztérium a szétesés jeleit mutatja. Vízkelety Mariann közigazgatási államtitkár távozásával pedig lényegében eltűntek a minisztériumból Orbán Viktor emberei.

MTI Gazdaság

London: Vargának nagyobb a befolyása, mint Felleginek volt

Az a tény, hogy a magyar kormány új jegybanktörvény-változatot készített, és ezt terjeszti be a parlament elé, arra vall, hogy Varga Mihálynak, a nemrégiben kinevezett IMF-főtárgyalónak "nagyobb a befolyása", mint elődjének, Fellegi Tamásnak volt - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

M. László Ferenc Itthon

Nagyon szereti a Nyerges-közeli rádiókat a Szerencsejáték Zrt.

A kormányzati kampánypénzek és állami cégek rádiós reklámköltéseinek közel fele a fideszesként elkönyvelt nagyvállalkozó, Nyerges Zsolt rádiójához, a Class FM-hez folyik be már a második éve. A legnagyobb állami reklámozó, a Szerencsejáték Zrt. rádiós reklámkiadásainak 82 százalékát, 580 millió forintot költött tavaly a Danubius egykori frekvenciáján sugárzó rádióra. Közben a vetélytárs, a Székely Gábor volt SZDSZ-es politikus tulajdonába került Neo FM nagy bajban van, ha nem rendezi a díjtartozásait a Médiatanács felé, napokon belül lekapcsolhatják. A Sláger utódja idén egyetlen fillér állami reklámpénzt nem kapott. Közben a médiahatóság teljesen átírta a 2009-ben politikai botrányok közepette készült szerződést a két rádióval, jelentősen csökkentve a fizetendő éves díjukat.

MTI Itthon

Az új IMF-főtárgyaló hétfőn már munkához lát

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokat június 1-jétől vezető Varga Mihály azon dolgozik majd, hogy mihamarabb meginduljanak a hivatalos megbeszélések Magyarország és a nemzetközi szervezetek között.

1 2 3 4 5 6 7
17
Telegraph: Donald Trump amerikai csapatokat vonhat ki Németországból, Magyarországra küldheti őket

Telegraph: Donald Trump amerikai csapatokat vonhat ki Németországból, Magyarországra küldheti őket

„Be akartam bizonyítani, hogy anya is okos”

„Be akartam bizonyítani, hogy anya is okos”

Donald Trump kijelentette: Ukrajnával nehezebb együttműködni, mint az oroszokkal

Donald Trump kijelentette: Ukrajnával nehezebb együttműködni, mint az oroszokkal

A Sziget befogadja a Pride-ot, ha nem tarthatják meg ott, ahol szeretnék

A Sziget befogadja a Pride-ot, ha nem tarthatják meg ott, ahol szeretnék

Dühbe jött Donald Trump, amikor meglátta a Károly királlyal parolázó Zelenszkijt

Dühbe jött Donald Trump, amikor meglátta a Károly királlyal parolázó Zelenszkijt

Neue Zürcher Zeitung-elemzés: Az új világrendben Európa nem maradhat vegetáriánus, húsevővé kell válnia

Neue Zürcher Zeitung-elemzés: Az új világrendben Európa nem maradhat vegetáriánus, húsevővé kell válnia

Szombaton szabadon távozott a fogdából Dél-Korea felfüggesztett elnöke

Szombaton szabadon távozott a fogdából Dél-Korea felfüggesztett elnöke

„Segítsetek, hogy segíthessünk” - Magyar Péter nőnap alkalmából üzent

„Segítsetek, hogy segíthessünk” - Magyar Péter nőnap alkalmából üzent

Így ismerje fel a burnout szindrómát!

Így ismerje fel a burnout szindrómát!

A címlapról ajánljuk