Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Fesztivál

Kósa András Itthon

Rogán szomszédjának cégénél csöröghet az adventi kassza

Rogán Antal szomszédjának cége, a HG Média Kft. (korábbi nevén: Hamu és Gyémánt Média Kft.) érdekeltségei szervezik a Szent István-bazilikánál most is zajló karácsonyi vásárt. A rendezési jogot eredetileg egy egyesület kapta meg, de ők egyből továbbadták azt. A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap is támogatja, a PR-feladatokat is egy HG-cég kapta meg. Becsléseink szerint a szervezők több tízmillió forintos bevétellel számolhatnak.

MTI Kult

A gardákat ünneplik három napig Tihanyban

A balatoni gardahalászat hagyományát elevenítik fel a Tihanyban pénteken kezdődő Garda Fesztiválon, amelyen a szokásos látványhalászat mellett kulturális és szórakoztató programok, horgászverseny, valamint kulináris élmények is várják az érdeklődőket.

Stiller Ákos - képszerkesztés Nagyítás

Egy ima a vízparton, és biztosított a jó egészség – Nagyítás-fotógaléria

Zarándokok tömegei kelnek útnak Észak-Indiában, hogy vízpartok mellett kifejezzék hálájukat a kelő és nyugvó napnak a chhat fesztivál során, hiszen egy-két ima és meggyújtott gyertya a legjobb biztosítéka az egész évben kitartó jó szerencsének és egészségnek – legalábbis a legtöbb hindu hívő szerint.

hvg.hu Kult

A zenészek a Lovasi-bulit szeretik legjobban

Idén a Fishing on Orfű volt a leginkább zenészbarát fesztivál, mind a lebonyolítás profizmusa, mind a zenészekre fordított figyelem terén – derül ki a ProArt felméréséből. A Lovasi András nevével fémjelzett orfűi fesztivál mellett a magyar zenészek válaszai alapján összeállított listán a dobogóra felfért még a Hegyalja és a VOLT.

MTI Kult

Százhúszezer nézője volt a George Enescu Fesztiválnak Romániában

Mintegy százhúszezer nézője volt a XXI. George Enescu Fesztiválnak, ugyanis a szervezők ennyi jegyet adtak el, ebből húszezer jegyet külföldről vásároltak meg - közölték a klasszikus zenei fesztivál szervezői, akiket az Agerpres hírügynökség idézett vasárnap.

MTI Kult

Kezdődik az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden

Öt hét alatt hatvan helyszínen kétszázötven program, kiállítások, koncertek, színházi előadások várják a nézőket az Őszi Kulturális Fesztiválon, amely megnyitóját kedden rendezik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épületében - tájékoztatta Tajti Gabriella, a szervező SZTE Kulturális irodájának vezetője az MTI-t.

hvg.hu Gasztro

A pálinkát enni is lehet

Nemcsak a kóstolópoharakból, hanem a desszertekből is a legjobb hazai párlatok zamata köszön vissza október 3. és 6. között a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon.

hvg.hu Kult

Újságíró fesztivál érkezik Budapestre

Szerk.éj néven startol az online kulturális szerkesztőségek első nyílt napja szombaton. A Budapesten, állami támogatással megvalósuló, éjszakába nyúló programlavina új alternatíva lehet a szakmai fórumokba, kerekasztal-beszélgetésekbe fásult tömegek számára.

MTI Gasztro

Itt lesz hétvégén a káposztaimádók paradicsoma

Csaknem száz főzőcsapat több mint kétszáz különleges káposztás ételt, köztük töltött, toros- és székelykáposztát készít szombaton és vasárnap a 9. Káposztás Napokon a Szabolcs megyei Demecserben.

Mesterházy Dorka Kult

"Szegények vagyunk, de szexik"

Sziget után Berlin Festival, Nick Cave után Björk, a Deák tér után Potsdamer Platz – a nyári fesztiválszezon méltó zárásaként szeptember 3. és 7. között öt napig Berlin még koncentráltabban volt a kortárs (elektronikus) zene fővárosa mint eddig.

hvg.hu Gasztro

Szerdán nyitja kapuit a 22. Budavári Borfesztivál

Az idei Budavári Borfesztiválon vasárnap estig a nőké és a hölgy borászoké a főszerep. A borkedvelők most megtapasztalhatják, mit csinálnak másként a nők a szőlőkben, pincékben. A fesztivál díszvendége pedig Portugália, amely borai mellett az ország gasztronómiájával, kultúrájával is bemutatkozik.

T.S. Gasztro

Fehérvári lecsókirályság - recept

Ami Bajának a hal, az Székesfehérvárnak a lecsó. Évente egyszer több száz bográcsnak gyújtanak alá a Várkörúton. S a koronázó város nem marad felkent király nélkül sem. Az idén kilencedszerre kerül sor a lecsókirály megválasztására a Fehérvári Lecsófőző Vigasságon.

Roman István Kult

Kitörés a borsodi zsákutából: színek és svájci modellek

Jókorát csodálkozhattak a tévénézők és az internet-szörfösök, de még az utcákon járók is, amikor a kazincbarcikai Kolorcity fesztivál hirdetéseivel találkozhattak. A borsodi városról ugyanis az átlag magyarnak rendszerint nem egy színes kulturális rendezvénysorozat jut kapásból az eszébe. Ideje, hogy leszámoljunk a Kazincbarcikát érintő sztereotípiákkal.

MTI Gasztro

Ilyen lesz a parasztolimpia

A régmúlt mesterségei, játékai és vetélkedői elevenednek meg szombaton a gyömrői Tőzeges-tó partján, ahol lecsófőzőversennyel egybekötött hagyományőrző fesztiválra várják az érdeklődőket.

hvg.hu Gasztro

Hull a szilva a fáról - recept

Még pár nap, és potyogni kezdenek a szilvák a Szarvas környéki kertek fáiról, hogy lekvárfőző üstbe, fazékba, pálinkásüvegbe masírozzanak. Szeptember közepén pedig egy teljes hétvége csak a szilváról szól majd Szarvason.

1
42 43 44 45 46
67
„Olyan jó látni a nyuszikat szerelembe esni” – egy nyúlsuttogó mindennapjai a nagyvárosban

„Olyan jó látni a nyuszikat szerelembe esni” – egy nyúlsuttogó mindennapjai a nagyvárosban

Nemzetközi lapszemle: Trump olyan a béketárgyalással, mint egy gyerek a kirakóval, ha nem megy neki, eldobja

Nemzetközi lapszemle: Trump olyan a béketárgyalással, mint egy gyerek a kirakóval, ha nem megy neki, eldobja

Madarak látóhatártól látóhatárig – kékvércseszemlén voltunk Angolában

Madarak látóhatártól látóhatárig – kékvércseszemlén voltunk Angolában

Ez történt: Kiderült, hogy az egyik kórházi vizsgálat rákot okoz, ha valaki sokszor igénybe veszi

Ez történt: Kiderült, hogy az egyik kórházi vizsgálat rákot okoz, ha valaki sokszor igénybe veszi

Megvannak az ötös lottó nyerőszámai

Megvannak az ötös lottó nyerőszámai

Visszaküldtek Kínából a Boeingnek egy új repülőgépet a brutális vám miatt

Visszaküldtek Kínából a Boeingnek egy új repülőgépet a brutális vám miatt

Trump fenekestül felforgatná az amerikai diplomáciát, kétszáz éve nem volt ekkora "reform"

Trump fenekestül felforgatná az amerikai diplomáciát, kétszáz éve nem volt ekkora "reform"

Az első osztályosok között a legtöbb az évismétlő, 4,5 százalékuk kezdi újra az elsőt

Az első osztályosok között a legtöbb az évismétlő, 4,5 százalékuk kezdi újra az elsőt

A trumpi vámháború mellékhatása: sárkányt uszít Peking Amerika kapitány pajzsára

A trumpi vámháború mellékhatása: sárkányt uszít Peking Amerika kapitány pajzsára

A címlapról ajánljuk