Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Gulyás Gergely

hvg.hu Itthon

Gulyás Gergely megírta nekünk, mit jelentenek rejtélyes mondatai

“Hálásak lesznek nekem, ezt jól jegyezze meg mindenki” – hívta fel a figyelmet Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfó végén egy, a Magyar Péter jelenséget érintő mondata után, amit azóta is mindenki próbál megfejteni. Most a miniszter pár dolgot hozzáfűzött kijelentéséhez.

hvg.hu Itthon

Beruházásokat halaszt el a kormány a magas hiány miatt – két hónap után először volt kormányinfó

A kegyelembotrány kirobbanása után csupán egy kormányinfót tartottak, majd Gulyás Gergely műtétjére hivatkozva két hónapig nem létezett az egyetlen olyan platform, ahol érdemben lehet kérdezni a kormányt. Most Gulyás mellett debütált Vitályos Eszter kormányszóvivőként, de felszólalt Varga Mihály pénzügyminiszter, valamint Nagy István agrárminiszter is.

1
5 6 7 8 9
69
Balatoni főépítészt és főtájépítészt nevezett ki Lázár János

Balatoni főépítészt és főtájépítészt nevezett ki Lázár János

VSquare: Orbánék már komolyan tartanak attól, hogy az EU-ban megvonhatják Magyarország szavazati jogát

VSquare: Orbánék már komolyan tartanak attól, hogy az EU-ban megvonhatják Magyarország szavazati jogát

Most végre a saját eszközükkel lehet keresztbe tenni a bűnözőknek

Most végre a saját eszközükkel lehet keresztbe tenni a bűnözőknek

Az egyik majdnem csődbe ment, a másik kikukázta a legjobbjait – mi dönthet a Bajnokok Ligája döntőjében?

Az egyik majdnem csődbe ment, a másik kikukázta a legjobbjait – mi dönthet a Bajnokok Ligája döntőjében?

Nem kelhetünk versenyre Mészárosékkal, de lett két százmilliomosunk - ezek az ötös lottó számai

Nem kelhetünk versenyre Mészárosékkal, de lett két százmilliomosunk - ezek az ötös lottó számai

Falusi ATM-ek: Meghatározták, mi lesz az önkormányzatok dolga

Falusi ATM-ek: Meghatározták, mi lesz az önkormányzatok dolga

A Kúrián támadják meg a jogvédők a mini-Pride betiltását

A Kúrián támadják meg a jogvédők a mini-Pride betiltását

Esztergomi étterem fog főzni Jennifer Lopezre

Esztergomi étterem fog főzni Jennifer Lopezre

Nagyon elmaradt a gyógyszer-méltányossági elbírálásokkal a szervezet, amelyre Orbánék az elvett 1 százalékokat bíznák

Nagyon elmaradt a gyógyszer-méltányossági elbírálásokkal a szervezet, amelyre Orbánék az elvett 1 százalékokat bíznák

A címlapról ajánljuk