Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal

hvg.hu Vállalkozás

A szappan miatt lettek szalmonellásak háromszázan Hajdúsámsonban

Sem a főzőkonyhában, sem az alapanyagokban nem találták a fertőzés forrását a hatóságok, amely miatt háromszázan megbetegedtek, majd százan kórházba is kerültek még szeptemberben. A tisztítószerek között viszont gyenge fertőtlenítő hatású szappant találtak, így a kormányhivatal a szappan gyártója ellen indított eljárást.

hvg.hu Vállalkozás

Rejtélyes fordulat a háromszáz gyermeket megbetegítő fertőzés ügyében: a tisztítószer a ludas?

Eddig sem a beszállítónál, sem az iskola konyhájában nem találták meg a több száz hajdúsámsoni gyermeket és felnőttet is megbetegítő szalmonellafertőzés forrását. A konyhát a rosszullétek jelentkezése után négy nappal zárták be. Az igazgató szerint már csak a tisztítószerek vizsgálata van hátra. A gyerekek már jól vannak.

hvg.hu Gazdaság

Brüsszel újabb tockost adhat a magyar kormánynak

Az Európai Bizottság informálisan megkereste a kormányt, mondják el, mi alapján döntenek idehaza arról, hogy egyes áruházak megépülhetnek, mások meg nem – értesült a Nol. Hiába ért véget a plázastop, az engedélyezési gyakorlat átláthatatlan és diszkriminatívnak tűnik, emiatt újabb kötelezettségszegési eljárásnak nézhet elébe Magyarország.

Vitézy: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Náci söpredék, Oroszországba menj síelni – így várták J.D. Vance alelnököt Vermontban

Náci söpredék, Oroszországba menj síelni – így várták J.D. Vance alelnököt Vermontban

Az akadémiai dolgozók visszautasítják Hankó miniszter állítását

Az akadémiai dolgozók visszautasítják Hankó miniszter állítását

Amerikának is odaszúrtak a legjobb dokumentumfilm rendezői az Oscar-gálán

Amerikának is odaszúrtak a legjobb dokumentumfilm rendezői az Oscar-gálán

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

A címlapról ajánljuk