Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Iszlám Állam

MTI Világ

John Kerry váratlanul Irakba utazott az Iszlám Állam miatt

Bagdadba érkezett báratlanul John Kerry amerikai külügyminiszter, két nappal azután, hogy beiktatták hivatalába az új kormányfőt, és arról próbálja meggyőzni majd őt, hogy a szunnitáknak adott engedményekkel próbálja az Iszlám Állam nevű terrorszervezet esélyeit csökkenteni.

MTI Világ

Rengeteg külföldi harcol a szíriai lázadók oldalán

Hetvennégy országból több mint 12 ezer külföldi harcol vagy harcolt Szíriában a lázadók oldalán, 60-70 százalékuk közel-keleti, 20-25 százalékuk pedig nyugati országokból való – jelentette ki hétfőn egy terrorizmussal foglalkozó vezető kutató, az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) egyik tanácsadója.

MTI Világ

Szörnyű ellenséggel szemben segítené Obama az iraki kormányfőt

Barack Obama amerikai elnök az Egyesült Államoknak az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet legyőzésével kapcsolatos elkötelezettségéről beszélt telefonon Haider al-Abádi iraki miniszterelnökkel – közölte washingtoni idő szerint hétfőn a Fehér Ház.

MTI Világ

Három évig is eltarthat az amerikaiak Iszlám Állam elleni akcióterve

A három szakaszból az első az iraki légicsapásokkal már megkezdődött. A következő fázisban az iraki hadseregnek és a kurd harcosoknak nyújtott tanácsadással, kiképzéssel és fegyverszállítással fokozzák az erőfeszítéseket. A harmadik szakaszban a feladat az IÁ erőinek szíriai megtörése.

MTI Világ

Volt NSA-vezető: Így segítette Snowden az Iszlám Állam terroristáit

Az NSA lehallgatási módszereiről szivárogtató informatikus információkat adott ki az ügynökség eszközeiről és módszereiről is. Az IÁ a kiszivárogtatások miatt drasztikusan megváltoztatta a megfigyelés kijátszására használt módszereit - mondta Chris Inglis, az NSA volt igazgatóhelyettese.

MTI Világ

Amerikai informatikus állhat az Iszlám Állam kampánya mögött

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) gyanúja szerint a bostoni Northwestern University egy kitűnő eredménnyel végzett volt diákja állhat az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű szélsőséges szunnita szervezetnek a közösségi médiában folytatott kampánya mögött – közölte csütörtökön az amerikai sajtó.

hvg.hu Világ

Hiteles az újabb lefejezéses videó

Az amerikai hatóságok szerint hiteles az az iszlamisták által közzétett újabb videófelvétel, amelyen lefejeznek egy Szíriában elrabolt amerikai újságírót – közölte az AP hírügynökség.

MTI Világ

Obama 350 újabb katonát vezényelt Irakba

Az amerikai elnök az újabb lefejezéstől függetlenül hozott döntést a katonák Irakba küldéséről, a külügyminisztérium korábbi kérésének eleget téve. Az új kontingens diplomáciai létesítményeket véd majd.

MTI Világ

Történelmi méretű etnikai tisztogatás zajlik Irakban

Az Iszlám Állam "szisztematikus etnikai tisztogató hadjáratot" folytat Irak északi részén, ahol egyebek közt tömeges kivégzéseket hajt végre – mutat rá kedden közzétett jelentésében az Amnesty International (AI).

1
75 76 77 78 79 80 81
Libération: Orbán sikere is lenne, ha Erdő Pétert választanák meg pápának

Libération: Orbán sikere is lenne, ha Erdő Pétert választanák meg pápának

Orosz jelentések szerint újabb ukrán dróntámadás érte Moszkvát

Orosz jelentések szerint újabb ukrán dróntámadás érte Moszkvát

Lehet, hogy Trumpnak most igaza van egy tudományügyi kérdésben?

Lehet, hogy Trumpnak most igaza van egy tudományügyi kérdésben?

„Háborúellenes költségvetést” nyújtott be Nagy Márton az Országgyűlésnek

„Háborúellenes költségvetést” nyújtott be Nagy Márton az Országgyűlésnek

Tesla-motort kapott a Citroen Ami - 900 Nm-es városi rakéta lett belőle

Tesla-motort kapott a Citroen Ami - 900 Nm-es városi rakéta lett belőle

Elkezdtek beindulni a vulkánok, és sajnos úgy néz ki, a java csak ezután jön

Elkezdtek beindulni a vulkánok, és sajnos úgy néz ki, a java csak ezután jön

Kitalálták az esőelemet, ami esőcseppekből generál elektromos áramot

Kitalálták az esőelemet, ami esőcseppekből generál elektromos áramot

Letöltendő börtönt kért az ügyészség a Városháza-ügy kulcsfigurájára

Letöltendő börtönt kért az ügyészség a Városháza-ügy kulcsfigurájára

Hidegebb van a szokásosnál, a hétvégén gyenge fagy is lehet

Hidegebb van a szokásosnál, a hétvégén gyenge fagy is lehet

A címlapról ajánljuk