Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Magyarok Egymásért Szövetsége

Csikász Brigitta Itthon

Botrányos BKV-beruházás: így történhettek a visszafizetések?

A Hagyó Miklóshoz köthető, több vállalkozásnak is helyet adó Szent István körúti irodaházban volt bejegyezve az a C. C. Soft Kft., amely a szentendrei HÉV utastájékoztatási rendszerét "építette ki" botrányos körülmények között. A kft. a munkát nem megfelelően végezte el, de a BKV-tól megkapta a szerződés szerinti százmillió forintot. Ez az összeg az Egymásért Alapítvány ügyei miatt elhíresült Földesi-Szabó által vezetett párthoz vándorolt.

hvg.hu Itthon

Meg akarták ölni a MESZ képviselő-jelöltjét?

Meg akarták ölni Tőzsér Józsefet, a Magyarok Egymásért Szövetség (MESZ) Mátészalkán induló képviselő-jelöltjét a nyomozóhatóságok szerint. Az ügyben kedden kezdődött a Fővárosi Bíróságon a tárgyalás és négy embert vádolnak emberölés előkészületének elkövetésével. Tőzsér mentelmi jogát egyébként felfüggesztette a Országos Választási Bizottság (OVB), mert többek között jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt folyik ellene eljárás.

A készpénz nem tűnik el, de nem ezé a jövő – interjú Peter Roebbennel, a K&H Bank vezérigazgatójával

A készpénz nem tűnik el, de nem ezé a jövő – interjú Peter Roebbennel, a K&H Bank vezérigazgatójával

Átíródott a baleseti toplista: már nem a gyorshajtás a legfőbb baleseti ok

Átíródott a baleseti toplista: már nem a gyorshajtás a legfőbb baleseti ok

14 millió forintnyi kártérítést kapott egy nő, mert a munkahelyén Darth Vaderhez hasonlították

14 millió forintnyi kártérítést kapott egy nő, mert a munkahelyén Darth Vaderhez hasonlították

Naponta 14 liter tiszta ivóvizet von ki a levegőből a kidobott ételmaradékokkal működő új módszer

Naponta 14 liter tiszta ivóvizet von ki a levegőből a kidobott ételmaradékokkal működő új módszer

A vámháborúzó Donald Trump szerint a kislányoknak nincs szükségük sok játékbabára

A vámháborúzó Donald Trump szerint a kislányoknak nincs szükségük sok játékbabára

Párizsba vezetett az új német kancellár első útja, Macronnal találkozott

Párizsba vezetett az új német kancellár első útja, Macronnal találkozott

Mel Gibsontól várja az ausztrál filmipar, hogy beszéljen Trump fejével

Mel Gibsontól várja az ausztrál filmipar, hogy beszéljen Trump fejével

Két külön világban léteznek a magyar cégek, de az Orbán-rendszer szabályait már mind megtanulták

Két külön világban léteznek a magyar cégek, de az Orbán-rendszer szabályait már mind megtanulták

Katonai repülőgéppel deportálna bevándorlókat Líbiába a Trump-kormány

Katonai repülőgéppel deportálna bevándorlókat Líbiába a Trump-kormány

A címlapról ajánljuk