Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Monetáris Tanács

MTI/hvg.hu Gazdaság

Matolcsy kinevezése óta ilyen kamatdöntés még nem volt

Ez volt az első ülés, ahol a tagok véleménye megoszlott azóta, hogy Matolcsy márciusban átvette az MNB elnöki pozícióját. A jegyzőkönyv szerint Cinkotai János és Pleschinger Gyula 10 bázispontos csökkentésre, míg a tanács többi tagja - beleértve Matolcsy György MNB-elnököt, és Balog Ádám alelnököt - 20 bázispontos vágásra szavazott.

hvg.hu Gazdaság

A monetáris tanács nem látja, hogy dől a fa

A magyar állampapírhozamok csendben kúsznak fel, a forint pedig gyengülget, mindeközben a jegybank monetáris tanács tovább vágja az alapkamatot. Pedig már nem nagyon kellene csökkenteni, mivel dől a fa, ráadásul egyenesen rájuk – írja Zsiday Viktor befektetési szakértő.

hvg.hu Gazdaság

És igen: unortodox módon vágtak Matolcsyék

A jegybank monetáris tanácsa sorozatban tizenharmadik alkalommal döntött a kamatcsökkentés mellett, 20 bázisponttal, 3,8 százalékra vágták a kamatot. A mostani ülés volt az első azonban, amikor a korábbiaktól eltérően nem 25 bázispontos volt a változtatás.

MTI Gazdaság

Az egész monetáris tanács kamatvágást akart

A monetáris tanács tagjai egységesen az alapkamat 25 bázispontos csökkentését támogatták a testület legutóbbi, 2013. július 23-i ülésén, az alapkamat így 4,00 százalékra csökkent - derül ki a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának legutóbbi üléséről szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvből.

MTI Gazdaság

London: Matolcsyék szinte biztosan tovább vágnak az alapkamaton

Bizonyosra vehető, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa újabb 0,25 százalékponttal, 4,00 százalékra csökkenti az alapkamatot kedden - jósolták egyöntetűen londoni pénzügyi elemzők, a folytatásról azonban nincs egységes álláspontjuk. Matolcsy György jegybankelnök kedden megszólal és az MNB kamatdöntéseiről fog beszélni.

MTI Gazdaság

Tutira veszik a keddi kamatcsökkentést az elemzők

Bizonyosra vehető, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa újabb 0,25 százalékponttal 4,00 százalékra csökkenti az alapkamatot keddi ülésén - jósolták egyöntetűen londoni pénzügyi elemzők.

MTI Gazdaság

Matolcsy tanácstagjai most is egyhangúlag döntöttek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa egyhangúlag döntött júniusban a jegybanki alapkamat 25 bázispontos, 4,25 százalékra történő csökkentéséről – derül ki a kamatdöntő ülés rövidített jegyzőkönyvéből, amelyet szerdán tett közzé az MNB.

MTI/hvg.hu Gazdaság

Újra vágtak a kamaton Matolcsyék

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 4,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén. Ezzel történelmi mélypontra csökkent az alapkamat.

MTI Gazdaság

Matolcsyék kamatot csökkentenek az elemzők szerint

Banki elemzők szerint újabb, immár az egymást követő tizenegyedik 25 bázispontos kamatcsökkentés mellett dönthet keddi kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, s így a jegybanki alapkamat újabb történelmi mélypontot jelentő 4,25 százalékra csökkenhet.

MTI Gazdaság

Ellenzője akadt a lengyel kamatcsökkentésnek

A lengyel központi bank monetáris tanácsának nem szabad a továbbiakban kamatot csökkentenie, mivel annak gyakorlatilag alig van gazdaságélénkítő hatása - jelentette ki a kamatdöntő testület egyik tagja a TVN CNBC hírtelevíziónak.

MTI Gazdaság

Az egész Monetáris Tanács kamatcsökkentést akart

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa egyhangúlag döntött májusban a jegybanki alapkamat 25 bázispontos, 4,50 százalékra történő csökkentéséről - derül ki a kamatdöntő ülés rövidített jegyzőkönyvéből, amelyet szerdán tett közzé az MNB.

MTI Gazdaság

MNB: a piactól függ az újabb kamatvágás

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa szerint az irányadó kamat akkor csökkenhet tovább, ha a középtávú inflációs kilátások összhangban maradnak a 3 százalékos céllal, és fennmaradnak a kedvező pénzügyi piaci folyamatok.

MTI Gazdaság

Tizedszerre is kamatot csökkentett az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 4,50 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén.

MTI Gazdaság

Újabb kamatdöntést várnak Matolcsyéktól Londonban

Egyöntetűen újabb negyed százalékpontos kamatcsökkentést vár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülésén a londoni elemzői közösség, az MNB enyhítési ciklusának várható végpontjáról azonban továbbra is eltérnek az előrejelzések a Cityben.

1
7 8 9 10 11
20
Konklávé: szerdán este hét óra előtt nem száll fel az első füst

Konklávé: szerdán este hét óra előtt nem száll fel az első füst

Trump: A húszik megadták magukat, elállnak a harctól

Trump: A húszik megadták magukat, elállnak a harctól

Néhány napon belül a második amerikai F/A-18-as harci repülőgép zuhant a tengerbe

Néhány napon belül a második amerikai F/A-18-as harci repülőgép zuhant a tengerbe

Árréssapkát kaphat Nagy Mártontól az izzadásgátló stift és a mosogatógép-tabletta is

Árréssapkát kaphat Nagy Mártontól az izzadásgátló stift és a mosogatógép-tabletta is

Kitalálták az esőelemet, ami esőcseppekből generál elektromos áramot

Kitalálták az esőelemet, ami esőcseppekből generál elektromos áramot

Harmadik gyerekét várja Rihanna

Harmadik gyerekét várja Rihanna

Gondolkozz velünk: Kavicsok háromszögben – Szexi a matek 18.

Gondolkozz velünk: Kavicsok háromszögben – Szexi a matek 18.

Az OMSZ szerint az uniós pénzek elmaradása miatt nem újították fel a kisbéri mentőállomást, ahol már meleg víz sincs

Az OMSZ szerint az uniós pénzek elmaradása miatt nem újították fel a kisbéri mentőállomást, ahol már meleg víz sincs

Visszavonulót fújt az OpenAI, egyelőre marad nonprofit a ChatGPT fejlesztője

Visszavonulót fújt az OpenAI, egyelőre marad nonprofit a ChatGPT fejlesztője

A címlapról ajánljuk