Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Nemzeti Színház

hvg.hu Kult

"Ebbe bele lehet őrülni" – Tenki Réka a Nemzetiben marad

Miután egy éve váltott színházat, Tenki Rékának nem hiányzik egy hasonló helyzet, ezért a Nemzeti Színházban marad akkor is, ha már Vidnyánszky Attila vezeti az intézményt – derül ki a 168 Órának adott interjújából.

Tossenberger Adél Kult

Halász Judit: "Nagyon sok mindenben és mindenkiben csalódtam"

Halász Judit közel ötven éve tagja a Vígszínháznak, és negyven éve énekel, mégis kortalan. Síel, teniszezik, fogadja a négy-öt éves kérőket, és vállalja, hogy koncertezés közben esetleg "bolondnak" nézik, mert még mindig "ugrabugrál". Milyen gyerekkor van a háta mögött, mit kezd az ország kultúrpolitikai változásaival, és mitől nemzeti a Nemzeti? Interjú.

hvg.hu Kult

Büfét neveztek el Hollósi Frigyesről a Nemzetiben

Hollósi Frigyes nevét viseli vasárnap óta a Nemzeti Színház színészbüféje – az emléktáblát Alföldi Róbert, a teátrum június 30-ig regnáló igazgatója avatta fel a délutáni előadások előtt.

hvg.hu Kult

Alföldi szerint a Jobbiknak köszönheti, hogy maradhatott

Utolsó rendezéséről, Nemzeti Színház-beli küldetéséről beszélt Alföldi Róbert az Élet és Irodalomnak adott interjújában. A távozó igazgató szerint nagy része volt a Jobbik túl hangos tiltakozásának abban, hogy ő eddig a helyén maradhatott. Arról is beszélt, hogy utódjának, Vidnyánszky Attilának és neki vállvetve kellene küzdeniük a magyar színházi élet leginnovatívabb szereplőiért, a függetlenekért, akiket viszont a jelenlegi kulturális finanszírozási rendszer ellehetetlenít.

MTI Kult

Tamási Áron-darabbal kezd Vidnyánszky

Április végén ismerteti a Nemzeti Színház jövő évadának pontos műsorát a leendő igazgató, Vidnyánszky Attila, aki csütörtökön beszélt a tervezett bemutatókról. A nyitóelőadás Tamási Áron Vitéz lélek című darabja lesz.

hvg.hu Kult

Alföldi-mánia: már éjjel letáboroztak a jegyirodáknál

Alföldi Róbert távozásának időpontjához közeledve egyre elszántabbak azok, akik mindenképpen látni akarnak még egy darabot a Nemzeti Színházban, mielőtt Vidnyánszky Attila lesz az igazgató. Az Index szerint már éjjel letáboroztak az érdeklődők a jegyirodáknál.

hvg.hu Kult

Az Alföldi-stábért virrasztanak az Andrássy úton

A Nemzeti Színház Andrássy úti jegyirodája és maga a színházépület előtt már szombat este elkezdődött a sorban állás, hogy a vasárnapi pénztárnyitáskor jegyhez jussanak a rajongók.

hvg.hu Kult

Stohl otthagyja a Nemzetit

Stohl András otthagyja a Nemzeti Színházat, és nagy valószínűséggel a Vígszínházhoz igazol. A színész két év múlva kapja vissza a jogosítványát, de azt mondja: nincs rá biztosíték, hogy soha többé nem ül autóba részegen – írja a Blikk.

P.D. Kult

Kulka János vállalta a népellenség szerepét

Szeretjük a népellenségeket, mostanában bővelkedünk is összeesküvőkben. A műfajjal már a nagy drámaírómester Ibsen is foglalkozott, az ő darabjával készül a Katona József Színház. Az aktuálpolitikai áthallásokban gazdag előadás próbáján jártunk, ahol a Nemzeti Színházból hamarosan távozó Kulka János vendégszereplése emeli magasra a tétet.

hvg.hu Kult

Nagy Zsolt távozik a Nemzetiből

Nagy Zsolt lejáró szerződését nem újította meg Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház új igazgatója – derült ki a színész Magyar Narancsnak adott interjújából.

hvg.hu Itthon

A Nemzetibe mentek Stohlért a rendőrök

Munkahelyén, a Nemzeti Színházban faggatták a nyomozók Stohl Andrást – tudta meg a Blikk. A lap szerint korábban már gyanúsítottként is kihallgatták a színészt, s most azokat a dokumentumokat keresték rajta, amelyek összefüggésbe hozhatók a Börtönpokol című könyvével, amely miatt nyomozás indult ellene.

hvg.hu Kult

Nem kellett Vidnyánszky Strasbourgnak

A Strasbourgi Nemzeti Színház visszamondta Vidnyánszky Attila és az általa képviselt Kaposvári Egyetem kurzusának meghívását. Erre válaszul Vidnyánszky visszamondta két beregszászi előadásának meghívását – írja a 7ora7.hu.

Rác András Kult

Heti Vidnyánszky: nem blöfföl, ez inkvizíció

A hét elején Vidnánszky Attila azt ígérte, hogy felszenteli a Nemzeti Színházat. Melyik vallás szerint történik és ki végzi el a szertartást? Mi a különbség egy felszentelt és egy profán Nemzeti Színház között? Időközben fegyvertársa, Fekete Péter azt sérelmezte, hogy nem mutogathatja színházát külföldieknek egy tőle független szervezet pénzén.

1
18 19 20 21 22
29
Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle

Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle

Zelenszkij: Csak az USA adhat garanciát a békére

Zelenszkij: Csak az USA adhat garanciát a békére

Az autoriter bábjátékos és Sulyok, a báb

Az autoriter bábjátékos és Sulyok, a báb

Irán megfenyegetett egy holland parlamenti képviselőt

Irán megfenyegetett egy holland parlamenti képviselőt

Drakula feminista lett, és ezt mindenki élvezi – Nosferatu-kritika

Drakula feminista lett, és ezt mindenki élvezi – Nosferatu-kritika

Trump lehetséges budapesti nagykövete szerint szégyen, amit Rogánnal csinálnak most az amerikaiak

Trump lehetséges budapesti nagykövete szerint szégyen, amit Rogánnal csinálnak most az amerikaiak

Az MSZP szerint 13 milliárd forintos veszteség keletkezett a Vodafone-adásvételkor

Az MSZP szerint 13 milliárd forintos veszteség keletkezett a Vodafone-adásvételkor

Kizárták a legsikeresebb focicsapatot, a Kuangcsou FC-t a kínai bajnokságból

Kizárták a legsikeresebb focicsapatot, a Kuangcsou FC-t a kínai bajnokságból

Hivatalos: január 22-én mutatja be a Samsung a legújabb csúcsmobiljait

Hivatalos: január 22-én mutatja be a Samsung a legújabb csúcsmobiljait

A címlapról ajánljuk