Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Rogán Ántal

MTI Itthon

Bárányokkal és kecskékkel ostromolta Rogánt az Együtt-PM

Az Együtt-PM szövetség tiltakozik az ellen, hogy a Rogán Antal polgármester által irányított budapesti Belváros a tanyasi családoknak szánt forrásokból részesüljön - jelentette be az ellenzéki szövetség két politikusa az V. kerületi önkormányzat előtt tartott szombati demonstrációjukon. A PM-s politikusokat ellentüntetők fogadták libákkal.

MTI Gazdaság

Nem szaladhatnak el a rezsiköltségek

Magyarországnak az a fontos, hogy megfizethető ára legyen a közműszolgáltatásoknak, ezért rögzíti majd a törvény a megfizethetőség elvét – mondta Rogán Antal a TV2 Mokka című műsorában.

MTI Gazdaság

Január 20-ig kell nyilatkozni az ingyenes készpénzfelvételről

Rogán Antal közölte, Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordul annak érdekében, hogy a Kormányzati Információs Központ mindent tegyen meg azért, hogy ezen időszak alatt minden fogyasztó értesüljön erről a lehetőségről, valamint arról, hogyan és milyen nyilatkozaton kell megjelölnie azt a számlát, amelynek vonatkozásában élni szeretne az ingyenes készpénzfelvétellel havonta kétszer, összesen 150 ezer forintig.

MTI Gazdaság

Rogán: Matolcsyék lecsapnak a renitens bankokra

Ha az ingyenes készpénzfelvétel miatt emeli más szolgáltatása díját egy bank, akkor ott a pénzügyi felügyeleti jogosítványokat is gyakorló Magyar Nemzeti Banknak jogában áll vizsgálódni és büntetni - mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Kovács Áron Itthon

Meghátrált az ellenzék: jöhet az életfogytig előzetes

Teljes zűrzavart okozott a parlamentben a kormánypártok taktikázása a lex Ároktőnek is nevezett javaslat szavazása körül. Mivel nem voltak biztosak az ellenzék támogatásában, külön javaslatként is benyújtották, hogy korlátlan ideig előzetesben maradjanak a súlyos bűncselekményekkel vádolt személyek, de végül erre nem volt szükség. Az ellenzék többsége annak ellenére is megszavazta a házszabálytól eltérést, hogy a bizottsági ülésen még élesen bírálták az ötletet.

MTI Gazdaság

Rogán: Brüsszelben támadja a rezsicsökkentést az MSZP

A szocialisták Brüsszelben támadást indítanak a rezsicsökkentés ellen - így értékelte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, hogy az MSZP bejelentette: az Európai Bizottsághoz fordulnak az E.ON gázüzletágának megvételével kapcsolatban, mert azt tiltott állami támogatásként értékelik.

MTI Gazdaság

Rogán: online is intézhető az ingyenes pénzfelvétel

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője azt javasolja, hogy az ügyfeleknek ne csak személyesen a pénzintézetnél, hanem internetbankon keresztül is lehessen nyilatkozniuk arról, melyik fizetési számlájuk esetében kérik biztosítani az ingyenes készpénzfelvételt.

MTI Itthon

Schiffer is megverné Rogánt

Bár még tart az LMP-ben a következő választásokon induló egyéni jelöltek kiválasztása, a Magyar Nemzet értesülései szerint már eldőlt, hogy Schiffer András Budapest belvárosában méreti meg magát.

MTI Itthon

Hétfőn nem lesz elég a kétharmad

Az ellenzéki képviselők támogatását várja a Fidesz ahhoz, hogy hétfőn a házszabálytól való eltéréssel megszavazhassák a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását, mellyel megakadályozzák, hogy az ároktői banda egyik tagja szabadlábra kerüljön.

MTI Gazdaság

Rogán kér valamit Matolcsytól, Ádertől és a bankoktól

A Fidesz frakcióvezetője arra kéri a bankokat, hogy ne gátolják, hanem segítsék a fizetési késedelemmel rendelkezők belépését az árfolyamgátba. Rogán Antal emellett arra kérte a Magyar Nemzeti Bank elnökét, vizsgálja felül a devizahitelek napokban történő bankok általi felmondását, a köztársasági elnök pedig arra, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a héten elfogadott jogszabály mielőbbi kihirdetésért.

M. László Ferenc Itthon

Belháború tört ki a reformátusoknál a Horthy-szobor miatt

Nehéz helyzetbe hozta a tisztújításra készülő református egyházat a Horthy-szobor avatásával a Szabadság téri lelkész. A Jobbikot a templomába beengedő Hegedűs Lorántot egyre többen támadják, a lelkészek petícióznak, az országos vezetőség határozott fellépést követel, a kerületi püspök, Szabó István vizsgálatot kezdeményezett. Hegedűs visszatámadott, a híveket mozgósítja, aminek akár kihatása lehet a zsinatválasztásra is, melyen Szabó várhatóan újból elindul.

MTI Itthon

Rogán: se Horthynak, se Kádárnak nem jár szobor

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője soha nem értett egyet azzal, hogy Horthy Miklós egykori kormányzónak szobra legyen. Az "se neki, se Kádár Jánosnak nem jár" – mondta Rogán Antal hétfőn újságírók előtt.

MTI Gazdaság

Teljesen megnyitná az árfolyamgátat a Fidesz

A párt javaslata szerint az árfolyamgát mindenkinek hozzáférhetővé válna, aki eddig nem léphetett be. A devizahiteleseket segítő törvényjavaslatot még hétfőn benyújtják, és azt akár már kedden elfogadhatja a parlament.

hvg.hu/MTI Gazdaság

Rogán: februártól havonta két pénzfelvétel ingyenes

Az Országgyűlésnek még pénteken benyújtják az ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét garantáló egyéni képviselői indítványt, amelyet a tervek szerint november 11-én fogad el a parlament, a kihirdetése pedig november 21-ére várható, így "lesz két hónap alkalmazkodási ideje a pénzintézeteknek".

1
69 70 71 72 73
100
Hamarosan egy teljesen új alkalmazás jelenhet meg az iPhone-ján

Hamarosan egy teljesen új alkalmazás jelenhet meg az iPhone-ján

Lenullázták egy orosz internetszolgáltató teljes hálózatát az ukrán hackerek

Lenullázták egy orosz internetszolgáltató teljes hálózatát az ukrán hackerek

Indiából üzent Orbán Viktor, ám nem Rogán, hanem Csád miatt

Indiából üzent Orbán Viktor, ám nem Rogán, hanem Csád miatt

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Tavaly ismét elszálltak a lakásárak, már van, ahol 2,9 milliós négyzetméterár alatt nemigen kapunk új lakást

Tavaly ismét elszálltak a lakásárak, már van, ahol 2,9 milliós négyzetméterár alatt nemigen kapunk új lakást

Cukrásztanoncokat zaklatott a férfi, vádat emeltek ellene

Cukrásztanoncokat zaklatott a férfi, vádat emeltek ellene

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Tényleg erre tartanak a magyar bankok?

Tényleg erre tartanak a magyar bankok?

A hétvégén már újra játszhat Szoboszlai

A hétvégén már újra játszhat Szoboszlai

A címlapról ajánljuk