Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Somlói Zsolt

Műértő Műértő

Magyar Power 50 – A hazai színtér tíz legbefolyásosabb személyisége

Szerkesztőségünk 2011-ben publikálta első alkalommal a hazai művészeti színtér ötven legbefolyásosabbnak ítélt szereplőjének listáját, a Magyar Power 50-et, melynek kialakításában a legismertebb hasonló nemzetközi projekt, az ArtReview idén 13. alkalommal kiadott Power 100-as rangsorának készítésében alkalmazott gyakorlatot követtük. A lista a hagyományteremtés szándékával született, s hogy élénk visszhangot kelt, vitákat is generál, természetes, és nem ellentétes szándékainkkal. Az eltelt évek eredményeképpen mind többen értik, hogyan készül a rangsor, és miért érdemes figyelni rá akkor is, ha nem tekinthető kőbe vésett igazságnak. Tudatában vagyunk annak, hogy a mérhető, számszerűsíthető kritériumok hiánya miatt a zsűri a magyar kortárs képzőművészet és a műkereskedelem egészét jól reprezentáló összetétele mellett sem lehet objektív; egyszerre veendő komolyan, és fogható fel játékként. A szűnni nem akaró félreértések miatt ismételten hangsúlyozzuk, hogy a Power 50 nem életműveket mér, hanem egy adott esztendő – jelen esetben a 2014-es év – teljesítményeit veszi figyelembe, és a színtérre gyakorolt hatás súlyát, nem pedig annak irányát, milyenségét igyekszik értékelni. A rangsorokból hosszabb távon értékes kordokumentum állhat össze, és az évről évre bekövetkező változások, hangsúlyeltolódások elemzése fontos következtetések levonását teszi majd lehetővé. Már az ideivel együtt négy lista összehasonlítása is olyan kérdésekre ad választ, mint hogy egy év elteltével milyen mértékben változik a legnagyobb befolyással rendelkezők köre; miképp látja a zsűri a szereplők befolyásának alakulását egy-egy fontos funkció megszerzése vagy elvesztése után; illetve hogy mennyire van tartós hatással megítélésükre egy-egy kiemelkedő kiállítási lehetőség, egy szakmai vagy állami elismerés. Az összehasonlíthatóság érdekében fontos, hogy a 25 tagú zsűri összetételében évről évre csak elkerülhetetlen változások legyenek. Ezért örülünk annak, hogy az ArtReview-tól átvett „játékszabályoknak” megfelelően titkos összetételű zsűri tagjainak nagy többsége idén is igent mondott felkérésünkre. Tőlük saját listájuk első öt helyezettjéhez ezúttal is rövid indoklást kértünk; a rangsor első tíz helyezettjéhez fűzött kommentárok ezeket foglalják össze. Idén összesen 274 személyre érkezett szavazat – 11-gyel többre, mint tavaly –, a sorrend most is az egyes zsűritagok listáján elért helyezéseknek megfelelő pontszámok egyszerű összeadásával alakult ki.

GKI: Nem lesz repülőrajt a kormány ingatlanpiaci „akciótervéből”

GKI: Nem lesz repülőrajt a kormány ingatlanpiaci „akciótervéből”

Az űrversenyhez hasonló pofára esés a DeepSeek sikere: szankcionált, olcsó kínai MI töri össze az amerikaiak álmait

Az űrversenyhez hasonló pofára esés a DeepSeek sikere: szankcionált, olcsó kínai MI töri össze az amerikaiak álmait

Palacsintasütővel az ördög és a halál ellen – 100 évvel ezelőtt született Kemény Henrik

Palacsintasütővel az ördög és a halál ellen – 100 évvel ezelőtt született Kemény Henrik

„Hi-he-tet-len!”: így lett nélkülözhetetlen Szoboszlai a Liverpoolban – külön cikkben értékeli a focistát a New York Times sportlapja

„Hi-he-tet-len!”: így lett nélkülözhetetlen Szoboszlai a Liverpoolban – külön cikkben értékeli a focistát a New York Times sportlapja

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

„Óriási segítség volt, hogy A brutalistát Budapesten forgattuk” – interjú az Oscarra jelölt Felicity Jonesszal és Guy Pearce-szel

„Óriási segítség volt, hogy A brutalistát Budapesten forgattuk” – interjú az Oscarra jelölt Felicity Jonesszal és Guy Pearce-szel

Egy lacipecsenyés heteken át mérgezett egy fát fáradt sütőolajjal a pécsi adventi vásáron

Egy lacipecsenyés heteken át mérgezett egy fát fáradt sütőolajjal a pécsi adventi vásáron

Megtámadott ENSZ kontingens, aggódó Szijjártó, félmillió menekült és égő követségek - Mi történik Kongóban?

Megtámadott ENSZ kontingens, aggódó Szijjártó, félmillió menekült és égő követségek - Mi történik Kongóban?

Először végeztek itthon robotasszisztált műtétet gyerekeken

Először végeztek itthon robotasszisztált műtétet gyerekeken

A címlapról ajánljuk