Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szabó Tamás

hvg.hu Vállalat + Vezető

Bor, mámor, IT – az iwiw alapítói a Balatonnál építenek új IT-fellegvárat

A Virgo Systems neve inkább az IT-ben jártas szakembereknek mond sokat. De ha hozzátesszük, hogy a Virgo tulajdonképpen az egykori, nagy sikert futott iwiw alapító cége, akkor sokan sejthetik, hogy itt komoly ambíciók lehetnek. Szabó Tamás több mint egy éve a cég regionális IT igazgatója és a cél nem csak a nemzetközi piac, hanem az is, hogy új IT-s fellegvár épüljön ki Veszprém megyében. A Vállalat és Vezető rovat sorozatának következő része.

MTI / hvg.hu Itthon

Nem kaptak instrukciót a nemmel szavazó fideszesek

Nem vagyok hajlandó beállni "az üvöltő falkába", Schmitt Pál kitűnő ember - fogalmazott a köztársasági elnök lemondó nyilatkozatára nemmel voksoló Wittner Mária fideszes politikus hétfőn. A szintén nemmel szavazó Szabó Tamás fideszes képviselő szerint egy ilyen világos politikai támadásra nem ezzel a lépéssel kellett volna reagálni.

Nagy Gergely (hvg.hu) Kult

Szemben a kocsmárossal

„Egy kocsmáros mondatából indult az egész. Odajött és azt mondta: nagyon jó, de nem lehetne halkabban? És nem tudnánk-e eljátszani a Happy Birthday-t a Kis Pistának? Húsz év után elegem lett” – mondja Szabó Tamás blues zenész, aki Obsession (Megszállottság) című új lemezén saját kollégáinak állít emléket. Közben a cédé mellé illesztett szöveg tényfeltárást végez; a budapesti éjszakában mozgó zenészek helyzetéről beszél. Mi ez? Szórakoztató zene, vagy zenébe ágyazott publicisztika?

Akár 30 fok is lehet a hét közepén

Akár 30 fok is lehet a hét közepén

Sok szegény munkakörülményei annyira rosszak, hogy az egészségükre jobb hatással volt még a tartós munkanélküliség is

Sok szegény munkakörülményei annyira rosszak, hogy az egészségükre jobb hatással volt még a tartós munkanélküliség is

Garantáltan rémálma lesz ettől a lengyel humanoid robottól – videó

Garantáltan rémálma lesz ettől a lengyel humanoid robottól – videó

Szexuális erőszakkal és nemi betegségek terjesztésével vádolták meg a Backstreet Boys énekesét

Szexuális erőszakkal és nemi betegségek terjesztésével vádolták meg a Backstreet Boys énekesét

Egy kínai állami tévében hosszasan ecsetelték a magyar megélhetési válságot, és kritizálták a kormány lépéseit

Egy kínai állami tévében hosszasan ecsetelték a magyar megélhetési válságot, és kritizálták a kormány lépéseit

Szinte egyedül maradt Varju László a Parlamentben az eskütételére

Szinte egyedül maradt Varju László a Parlamentben az eskütételére

Megtörtént a bejelentés, jönnek az új állampapírok

Megtörtént a bejelentés, jönnek az új állampapírok

Súlyos hatással lesz a globális felmelegedés a mentális egészségre, már most érezni a változást

Súlyos hatással lesz a globális felmelegedés a mentális egészségre, már most érezni a változást

Szexuális erőszakkal és nemi betegségek terjesztésével vádolták meg a Backstreet Boys énekesét

Szexuális erőszakkal és nemi betegségek terjesztésével vádolták meg a Backstreet Boys énekesét

A címlapról ajánljuk