Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Vatikán

MTI Világ

"Törjön ki a béke!" - Ferenc pápa gigavirrasztást szervez mára

A Ferenc pápa által a békéért meghirdetett szombati nemzetközi böjt- és imanap központi helyszíne a római Szent Péter tér lesz az egyházfő vezette virrasztáson, de a békeimához az egész világon csatlakoznak a vallási közösségek és a nem hívők is. A Szent Péter térre több százezres tömeget várnak szombaton. Assissiben egy óriási, szivárvány színű zászlóval vonulnak fel a békenap alkalmából.

MTI Világ

Judeokeresztény jövőképet vázolt fel Ferenc pápa

A pápa márciusi beiktatása óta először fogadta a zsidóság egyik nemzetközi vezetőjét. Megismételte korábbi nyilatkozatát, amely szerint "egy keresztény nem lehet antiszemita". Ferenc pápa a szíriai konfliktus ügyében is megszólalt: a világ vezetőinek mindent meg kell tenniük a háború elkerülése érdekében - mondta.

MTI Világ

Munka, menza, mise, takarodó - így telik Ferenc pápa egy napja

Ferenc pápa reggel háromnegyed ötkor kel, és a szobájában levő vezetékes telefonnal hívja fel azokat, akik segítséget kérnek tőle - írta a La Repubblica című olasz napilap, amely az egyházfő mindennapi életének részleteiről értesült.

MTI Világ

XVI. Benedek: "Isten sugallta lemondásomat"

XVI. Benedek február 11-én meglepetésszerűen jelentette be lemondási szándékát, és távozására még a hónap végén sor került. Az ok: misztikus élményben volt része.

MTI Világ

Pápa ilyet még sohasem tett

Egyszerre két pápa írta az olasz Lumen fidei (A hit fénye) címmel pénteken megjelent enciklikát. Ilyenre még nem volt példa. Az enciklika szókincse, metaforái többségében XVI. Benedektől származnak, mint például az a hasonlat, amely a hittel egyenlő tapasztalatnak nevezi a férfi és nő egymás iránti szerelmét.

hvg.hu Világ

Szentté avatják II. János Pált

Szentté fogják avatni II. János Pál pápát – jelentette be a Vatikán pénteken. II. János Pál mellett az 1958 és 1963 között pontifikáló XXIII. Jánost is szentté fogják avatni.

1
27 28 29 30 31
46
Egyre vastagabban fog a lakásukat hirdetők ceruzája

Egyre vastagabban fog a lakásukat hirdetők ceruzája

Találtak egy baktériumot, ami egész egyszerűen megeszi a mérgező örök vegyi anyagokat

Találtak egy baktériumot, ami egész egyszerűen megeszi a mérgező örök vegyi anyagokat

Sztrájkra készülnek a kormánytisztviselők az alacsony bérek miatt

Sztrájkra készülnek a kormánytisztviselők az alacsony bérek miatt

Magyar Péter milliós követőtábort emlegetve emlékezett meg arról, hogy egy éve szállt ki a NER-ből

Magyar Péter milliós követőtábort emlegetve emlékezett meg arról, hogy egy éve szállt ki a NER-ből

A Liverpool legyőzésétől remél feltámadást a Plymouth magyar focistája

A Liverpool legyőzésétől remél feltámadást a Plymouth magyar focistája

Zelenszkij: Trumptól olyan béketerv kell, amely után Putyinnak nincs esélye újra háborúzni ellenünk

Zelenszkij: Trumptól olyan béketerv kell, amely után Putyinnak nincs esélye újra háborúzni ellenünk

Most is van home office a MÁV-nál, csak nem úgy hívják

Most is van home office a MÁV-nál, csak nem úgy hívják

Kevesebb az Erasmus-diák, ez pedig lefelé húzza a budapesti albérletárakat

Kevesebb az Erasmus-diák, ez pedig lefelé húzza a budapesti albérletárakat

Kefirpolitikával hessegeti a kormány az inflációt

Kefirpolitikával hessegeti a kormány az inflációt

A címlapról ajánljuk