Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#bántalmazás

hvg.hu Itthon

Elfogták a budapesti nők 19 éves zaklatóját

Több nőt is zaklatott az a fiatal férfi Budapesten, akit egy zsarolási ügy miatt fogtak el a rendőrök. A férfi azután is követett el szexuális bűncselekményt, hogy a bíróság elítélte. Jelenleg előzetesben ül.

hvg.hu Itthon

Balhé a Fészek klubnál: újabb négy ember került előzetesbe

11 gyanúsítottja van a Fészek klub előtti verekedésnek, ebből hatan előzetesben vannak, ketten lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt állnak, két további társuk pedig szabadlábon védekezik. Egy gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozása kérdésében ma dönt a kerületi ügyészség. A biztonsági őrökre támadó társaság további tagjainak azonosítása és felkutatása továbbra is folyamatban van.

MTI Itthon

Megalázta zárkatársát két tizenéves, vádat emeltek ellenük

Kényszerítés bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség két fiatalkorú ellen, akik egy héten át bántalmazták és válogatott módokon alázták meg egy zárkatársukat - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

hvg.hu Itthon

Bedrogozva támadt áldozataira fényes nappal a viperás rabló

Kábítószer hatása alatt bántalmazott viperával két embert tavaly év elején egy férfi, akivel szemben most emelt vádat a Fővárosi Főügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás, valamint életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt – tudta meg a hvg.hu. A vádhatóság közleménye szerint fegyházban letöltendő büntetést kérnek a férfira.

Dr. Kadosa András Vélemény

Amikor az állam öl

Több tragikus eset ismét ráirányította a figyelmet a hivatalos személyek által elkövetett erőszakra. De hogyan viszonyul ezekhez az ügyekhez a magyar igazságszolgáltatás?

hvg.hu Itthon

Kómába esett egy másik fiatal, aki Szegeden sérült meg szombat este

Nem messze attól a helytől, ahol megtámadták az egyetemista lányt és félvér barátját, egy fiatalember leesett egy felüljáróról és most kómában fekszik. Bár a neten az terjed, hogy megverték és ledobták, a rendőrség szerint semmi sem utal arra, hogy bántalmazták. Mégis nyomoznak az ügyben, és azt is vizsgálják, van-e összefüggés a két ügy között.

hvg.hu Itthon

Öngyilkos lett egy idős férfi, akit rendőr vert agyba-főbe

Szomszédaival hadakozó, ittas bácsi ellen lépett fel egy szabadnapos rendőr június elején Egerben. Bár a 73 éves férfit a jelek szerint alaposan helyben hagyta, mégis a megvert személy ellen indult két eljárás is, az egyik hivatalos személy elleni erőszak miatt. Hetekkel később a bácsi megölte magát. Családja az igazságot keresi, az ügyben már hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt is nyomoznak.

hvg.hu Itthon

Borosüveggel ütött gyerekeket egy német férfi a Balatonnál

Egy fiatalokból álló társaságot hívott meg magához egy német férfi, aki útközben váratlanul agresszívvá vált, és több fiatalt is bántalmazott egy üveggel. Am bíróság 1 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.

1
29 30 31 32 33
48
Ilyen változáson mennek át a húgyutak és a női szervek a menopauza alatt

Ilyen változáson mennek át a húgyutak és a női szervek a menopauza alatt

Ember és gép: ki ellenőriz kit az EU-ban?

Ember és gép: ki ellenőriz kit az EU-ban?

A Mezőség zenei, táncos és irodalmi hagyományai jelennek meg a Forte Társulat új összművészeti előadásában

A Mezőség zenei, táncos és irodalmi hagyományai jelennek meg a Forte Társulat új összművészeti előadásában

A trumpi vámháború mellékhatása: sárkányt uszít Peking Amerika kapitány pajzsára

A trumpi vámháború mellékhatása: sárkányt uszít Peking Amerika kapitány pajzsára

Véget értek a viharok, kellemesen melegedő idő lesz a hosszú hétvége végéig

Véget értek a viharok, kellemesen melegedő idő lesz a hosszú hétvége végéig

Találtak egy közös gént a hízásra hajlamos emberekben és a labradorokban

Találtak egy közös gént a hízásra hajlamos emberekben és a labradorokban

A családjával együtt megölték a fiatal gázai fotóst, aki másfél évig dokumentálta a háborút

A családjával együtt megölték a fiatal gázai fotóst, aki másfél évig dokumentálta a háborút

Az ukrán külügyminiszter szerint Putyin bármikor beleegyezhetne a 30 napos tűzszünetbe, de nem ezt teszi

Az ukrán külügyminiszter szerint Putyin bármikor beleegyezhetne a 30 napos tűzszünetbe, de nem ezt teszi

Ez történt: Kiderült, hogy az egyik kórházi vizsgálat rákot okoz, ha valaki sokszor igénybe veszi

Ez történt: Kiderült, hogy az egyik kórházi vizsgálat rákot okoz, ha valaki sokszor igénybe veszi

A címlapról ajánljuk