Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#betörés

hvg.hu Itthon

Rekordot dönthetett egy magyar betörő

Többrendbeli betöréses lopás miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási Ügyészség egy 30 éves sárosdi férfi ellen, aki két éjszaka összesen 28 garázsba tört be két évvel ezelőtt.

hvg.hu Itthon

Betörőt fogott a plébánia kerítése

Egy meglehetősen szerencsétlen betörő akadt fenn zsákmányával a debreceni plébánia kerítésén. Keresztényi jóindulattal lesegítették, ekkor menekülni próbált.

MTI Bűnügy

Betörtek a makói városházára

Valószínűleg a makói városháza hivatali pénztárát próbálták kifosztani azokat a betörők, akik vasárnap este jutottak be az épületbe. A villámhárítón mászhattak fel, de nem jártak szerencsével, mert a hétfői helyszíni szemlén a Délmagyarország szerint azt állapították meg, hogy semmi sem tűnt el az épületből.

hvg.hu Bűnügy

Kasszafúrók rámolták ki a karancsaljai postát

A gyanú szerint a karancsaljai posta páncélszekrényét fosztotta ki három férfi még egy hónappal ezelőtt. A riasztót megrongálva jutottak be az épületbe, majd a lángvágóval felnyitották a páncélszekrényt. A rendőrség szerint nem ez volt az első betörésük, a drégelypalánki polgármesteri hivatalba is ők törhettek be – hangzott el a pénteki RTL Híradóban.

hvg.hu Itthon

Maga a rendőrkapitány fogott el két betörőt a VI. kerületben

A besurranók egy Szondi utcai társasházban próbálkoztak meg bejutni több lakásba is húsvéthétfőn, miközben egy szemfüles szomszéd figyelte őket. Amikor behatoltak egy lakásba, a rendőrök – köztük a kerület rendőrkapitánya – tetten érték őket.

MTI Világ

Trükkös kasszafúrók fosztották ki az ékszerészek londoni negyedét

Regénybe illő betöréses ékszerlopás történt a húsvéti hosszú hétvégén az ékszerészek londoni negyedében, a Hatton Gardenben. Az ellopott ékszerek összértékét kedden még nem lehetett tudni, de Lewis Malka gyémántszakértő szerint a kár több százezer euró is lehet.

hvg.hu Itthon

Ausztriában csapott le a 89 éves Repülős Gizi

Egy Fertő-tavi településen tört be egy üzletember házába a magyar bűnözőhíresség, de tetten érték. Két héttel korábban távozott abból az idősotthonból, ahol napjait tölti.

1
10 11 12 13 14
25
Lassuló vonatok, használhatatlan pótlóbuszok: mutatjuk, hogyan változik a MÁV új menetrendje

Lassuló vonatok, használhatatlan pótlóbuszok: mutatjuk, hogyan változik a MÁV új menetrendje

Felfüggesztette Magyar Péter fiókját a Reddit

Felfüggesztette Magyar Péter fiókját a Reddit

Úgy megtolta Trump a bitcoint, hogy átlépheti az árfolyam az álomhatárt

Úgy megtolta Trump a bitcoint, hogy átlépheti az árfolyam az álomhatárt

Méregdrága portéka ez az alig használt régi Fiat Panda 4x4

Méregdrága portéka ez az alig használt régi Fiat Panda 4x4

Eutanázia eperrel – kritika Almodóvar új filmjéről, A szomszéd szobáról 

Eutanázia eperrel – kritika Almodóvar új filmjéről, A szomszéd szobáról 

1448 kilométert kóborolt egy amerikai macska, hogy újra megtalálja gazdáit

1448 kilométert kóborolt egy amerikai macska, hogy újra megtalálja gazdáit

Megtorpantak a hőszivattyú-eladások Európában

Megtorpantak a hőszivattyú-eladások Európában

Már egészségbiztosítás és nyugdíj is jár a prostituáltaknak Belgiumban

Már egészségbiztosítás és nyugdíj is jár a prostituáltaknak Belgiumban

Az Iszlám Állam tagjait kapcsolták le Svédországban

Az Iszlám Állam tagjait kapcsolták le Svédországban

A címlapról ajánljuk