Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#debreceni húsüzem

M. László Ferenc Itthon

"Bújjon elő a tulajdonos!" - milliárdokba kerülhet Önnek a kapuvári sonka megmentése

Heteken belül bedőlhet egy újabb márkás árut gyártó húskombinát. Bár a kabinet csütörtökön kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a kapuvári sonkagyárat, az egyik legnagyobb sertésbeszállító indítványára a bíróság elrendelte a felszámolást. A cég mögött egy rejtélyes tulajdonos áll, ráadásul a régi vezetés annyira eladósította a vállalatot, hogy súlyos milliárdokkal lehetne csak megmenteni. Közben a cég élén állók ádáz harcot folytatnak egymás ellen és kivétel nélkül fideszes kapcsolataikra hivatkoznak, a kormány pedig jelentős visszaéléseket sejt.

MTI Vállalkozás

Lakat marad a debreceni húsüzemen

Több hónap agonizálás után ma már mindkét oldal úgy látja, hogy kútba eshet a tavaly bezárt debreceni húsüzem újraindítása - írta szerdán a Hajdú-bihari Napló.

MTI Vállalkozás

Újra lesz munkája a debreceni húsüzem volt dolgozóinak?

Van vevő a húsüzemre? - teszi fel a kérdést csütörtöki számának címlapján a Hajdú-bihari Napló, utalva Pap László alpolgármester kijelentésére, miszerint a magyar Fejlesztési Bank egyik projektcége vásárolja meg a szlovákoktól a bezárt debreceni húsüzemet, amit magyar bérlők üzemeltetnek majd tovább.

MTI Itthon

Mégis megmarad a debreceni húsüzem

Sikerült új befektetőt találni a szlovák Penta csoport tulajdonában lévő Debreceni Csoport Húsipari Kft. június 30-án bezárt debreceni üzemének további működtetésére - jelentette be a cég üzemi tanácsának elnöke pénteken.

GVH: „Jókora fake news”, hogy ne vizsgálnák Mészáros Lőrinc cégeit

GVH: „Jókora fake news”, hogy ne vizsgálnák Mészáros Lőrinc cégeit

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Alig kezdődött el az év, már telibe találta a közútkezelők autóját egy figyelmetlen sofőr – videó

Alig kezdődött el az év, már telibe találta a közútkezelők autóját egy figyelmetlen sofőr – videó

Mitől voltak a brutális árvizek tavaly? A tudósok részletesen elmagyarázzák

Mitől voltak a brutális árvizek tavaly? A tudósok részletesen elmagyarázzák

Feministából stepfordi feleség – Meghan Markle még mindig nem döntötte el, hogyan menti meg a világot

Feministából stepfordi feleség – Meghan Markle még mindig nem döntötte el, hogyan menti meg a világot

Trump vámjai miatt kirúgja a Panasonic a kínai beszállítóit

Trump vámjai miatt kirúgja a Panasonic a kínai beszállítóit

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

Orbán Viktor az indiai Álappuzsa városánál hajókázott a helyi sajtó szerint

Orbán Viktor az indiai Álappuzsa városánál hajókázott a helyi sajtó szerint

Legalább 126 halálos áldozata van a tibeti földrengésnek

Legalább 126 halálos áldozata van a tibeti földrengésnek

A címlapról ajánljuk