Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#egyiptomi elnök

MTI Világ

Szíszi az állami hírtévén reklámozta Egyiptomot

Egyiptom kiváló hídfő a lábukat az afrikai piacokon megvetni kívánó befektetőknek – ezt mondta Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök az M1-en szombaton este sugárzott interjúban. 90 milliós lakosságával hazája a térség legnépesebb állama, de szerinte összességében Afrikában és az arab világban 1,6 milliárdos piacra léphetnek be innen a befektetők. Utalt arra, hogy a következő három-négy évtizedre hatalmas fejlődést prognosztizálnak Afrikának a szakemberek.

MTI Világ

Nagy csinnadrattával indult a Szuezi-csatorna bővítése

Az egyiptomi elnök indította be "az új Szuezi-csatorna" építését egy keddi ünnepségen, amelyet élőben közvetítettek a helyi tévék. Abdel-Fattáh asz-Szíszi azt ígérte, hogy a 4 milliárd dolláros beruházás mindössze egy év alatt készül majd el. Azt nem tudni, honnan szerzik meg az ehhez szükséges pénzt. Az építkezés állítólag egymillió új munkahelyet jelentene.

MTI Világ

Sokallja fizetését Egyiptom dúsgazdag elnöke

Vagyonának és havi keresetének felét Egyiptomnak adományozza Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfő, hogy ezzel is támogassa az ország gyengélkedő gazdaságát – közölte kedden az an-Níl állami hírtévé. A hónap elején elnöki hivatalába lépett elnök ezt a katonai akadémia keddi tisztavató ünnepségén jelentette be.

MTI Világ

Indul a Szíszi-korszak Egyiptomban, beiktatták az új elnököt

Letette esküjét vasárnap Abdel-Fattáh esz-Szíszi, Egyiptom új elnöke a kairói alkotmánybíróság nagytermében. Az eskütétel utáni ünnepségen az elnöki palotában tizenöt állam-, illetve kormányfő, és negyvenöt magas rangú, főleg arab országokból érkező politikus vett részt.

MTI Világ

Még nagyobb bajban van a megbuktatott egyiptomi elnök

Az egyiptomi főügyészség pénteken hivatalosan elrendelte Mohammed Murszi 15 napos őrizetbe vételét. A megbuktatott elnököt kémkedéssel és azzal is vádolják, hogy kapcsolatban állt a Hamász radikális szervezettel, amely 2011-ben segített neki megszökni a börtönből.

MTI Világ

Kiakadt az ellenzék és a sajtó az egyiptomi államfő fenyegetőzésén

Az ellenzék és a sajtó is tiltakozott hétfőn Mohamed Murszi egyiptomi elnök fenyegetései ellen. Az államfő vasárnap este egy homályos nyilatkozatban kilátásba helyezte, hogy intézkedéseket rendel el "a nemzet védelmében". Azzal fenyegetőzött, hogy megteszi a szükséges lépéseket minden olyan politikussal szemben, akiről kiderül, hogy köze van az erőszakhoz és a zavargásokhoz.

MTI Világ

Nem akar fáraó lenni az egyiptomi elnök

Megerősítette az egyiptomi elnök csütörtök esti tévébeszédében, hogy egy héttel korábban hozott rendelete ideiglenes, csak az új alkotmány elfogadásáig lesz hatályban. Az államfő tagadta, hogy egyeduralomra törne és "új fáraó" próbálna lenni. Egyúttal pozitívnak minősítette a majdnem egy hete tartó tüntetéseket és az ellenzék állásfoglalásait.

MTI Világ

Egyiptom a gázaiak mellett áll

Egyiptom mindent elkövet a fegyverszünet, majd egy béke elérése érdekében - mondta pénteken az Izrael által ostromlott Gázában Hisam Mohamed Kandil egyiptomi miniszterelnök.

1 2
Még egy őrült kamerás mobil érkezik, kezünkben a legújabb Realme, cserélhető objektívvel

Még egy őrült kamerás mobil érkezik, kezünkben a legújabb Realme, cserélhető objektívvel

Vucsics félkegyelműnek nevezte a szerb közmédia egyik újságíróját

Vucsics félkegyelműnek nevezte a szerb közmédia egyik újságíróját

Varga Mihály a jegybank élén: a kormány fiókvállalatává válik az MNB?

Varga Mihály a jegybank élén: a kormány fiókvállalatává válik az MNB?

Az orosz állami propagandisták rárepültek az Anora Oscar-győzelmére

Az orosz állami propagandisták rárepültek az Anora Oscar-győzelmére

Történelmet írt egy amerikai cég, azzal, hogy sikerült eljutniuk a Holdra

Történelmet írt egy amerikai cég, azzal, hogy sikerült eljutniuk a Holdra

Kocsis Máté elmondta, mit terveznek a szerintük Soros-bérenc sajtó ellen

Kocsis Máté elmondta, mit terveznek a szerintük Soros-bérenc sajtó ellen

Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

Ferenc pápa átaludta az éjszakát, de a helyzet továbbra is „összetett”

Ferenc pápa átaludta az éjszakát, de a helyzet továbbra is „összetett”

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

A címlapról ajánljuk