Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#felsooktatás

Gergely Zsófia Itthon

Ötből egy nyelvvizsga nélküli diplomást mentene meg a kormány

Azt nem tudják vállalni, hogy valaki rögtön Brüsszelben szólaljon fel, de 10 ezer olyan egykori hallgatót rugdalnának el az állami diplomamentő programmal a nyelvvizsgáig, akiknek már csak ez hiányzik a felsőfokú végzettség megszerzéséhez. A nyelviskolák örülnek a 3 milliárdos üzletnek, a nyelvtanulást folyton halogató diákok az ingyenes tanfolyamnak, az egyetemek pedig a probléma rendezésének – de azért már most vannak aggodalmak az el sem indult program megvalósítása miatt.

MTI Karrier

Egyre népszerűtlenebb az állami képzés a felsőoktatásban

Tavaly még a diákok 87, idén csak 79 százaléka mondta azt, hogy állami ösztöndíjas képzésre szeretne jelentkezni. A felvételi előtt álló diákok 32 százaléka még nem döntött arról, melyik felsőoktatási képzésre adja be majd a jelentkezését – derült ki egy felmérésből.

Neuberger Eszter Itthon

Tömegével csábítják külföldről az érettségizőket

Idén látványosan sok külföldi iskola és felsőoktatási közvetítő ügynökség jelent meg standdal a tizennegyedik Educatio Kiállításon, melyen hagyományosan felsőoktatási intézmények mutatkoznak be a továbbtanuló érdeklődők számára, ezúttal a Papp László Sportarénában.

Gál Éva Laura Gazdaság

EasyMaths: Videóegyetem lógós diákoknak

A még csak két éve működő, de már számos díjat bezsebelő e-learning oldal, az easyMaths sikere többek között az alapítók profi együttműködésében rejlik. A matematikus Mosóczi András, illetve a menedzser Somogyi Tibor azért alkotnak jó párost, mert nem fedik le egymás tudástárát. Egyikük a matematikához ért, a másik az ügyvitelhez, de az üzleti modellt mindketten ugyanúgy képzelték el.

hvg.hu Itthon

Beolvadhat a gyöngyösi főiskola a Debreceni Egyetembe

A Károly Róbert Főiskola lehet az első vidéki felsőoktatási intézmény, amelynek megszűnik az önállósága: a főként agrárprofilú gyöngyösi főiskola a Debreceni Egyetembe integrálódhat. A kormánynak kifejezett szándéka az intézmények számának csökkentése, amit a hallgatói létszám esése is kikényszerít.

MTI Itthon

MN: szénszünet lesz az egyetemeken

Az egyetemek és a főiskolák többsége zárva tart a következő két hétben, a két ünnep között nemcsak az oktatási, de a szolgáltatóépületeket is lezárják, a vizsgaidőszak pedig január 6-tól folytatódik - írta szombati számában a Magyar Nemzet felsőoktatási intézményvezetőkre hivatkozva.

Nagy Gergő Gazdaság

Akik Oxfordig fogják a fiatalok kezét

Egyre több magyar fiatal dönt úgy, hogy köszönik, nem kérnek a magyar felsőoktatásból, és külföldi lehetőségeket keresnek. A magyar egyetemi, főiskolai rendszert érintő változásoknak és a megnyíló uniós lehetőségeknek köszönhetően hamar megjelentek olyan vállalkozások, melyek igyekeznek felkészíteni a diákokat a külföldi felsőoktatási intézményekbe jelentkezésre. A piac egyelőre még nem nagy, ám bővül, emellett pedig a már működő cégek is bővítik, illetve optimalizálják portfóliójukat, melyek egyre inkább a közösségépítést, és az itthoni munkahely-lehetőségek felkutatását is tartalmazzák.

hvg.hu Itthon

Akik meghátrálásra kényszerítették a kormányt – egy éve kezdődtek a diáktüntetések

Egy éve indult el az ELTE lágymányosi kampuszáról a diákok tüntetéssorozata, amely példátlan módon bizonyos engedményekre kényszerítette a kormányt. Bár a részösztöndíjnak elkeresztelt tandíjat nem vezették be, a demonstrációk szervezői ma úgy érzik, csak korlátozott sikereket értek el, ráadásul ezt nemcsak a társadalom passzivitásának, hanem részben maguknak is köszönhetik. Négy egykori aktivistát kérdeztünk, hogy látják utólag az eseményeket, illetve a mozgalom jövőjét.

MLF Itthon

El lehet menni: Miért lépnek le már a gimisek is?

Megugrott az angol és az osztrák egyetemeken tanuló magyarok száma az utóbbi években, a fővárosi és a nyugat-magyarországi gimnáziumok pedig arról számoltak be, hogy az elvándorlási trend idén is erősödni fog. Szülője és diákja válogatja, hogy ki miért megy el Magyarországról: van, aki elégedetlen a hazai egyetemek színvonalával, van, aki a közállapotokra panaszkodik, van, aki azért megy külföldre, mert a felsőoktatás átszabása miatt kiszorul a magyar intézményekből. Az agyelszívás és az elvándorlás tinédzserkorban kezdődik.

MTI Itthon

Klinghammer: olyanok az egyetemek, mint a vonatok

A váltóállításhoz hasonlította a szaktárca államtitkára azt a folyamatot, amely a felsőoktatásban következik. Klinghammer István szerint a minőség és a hasznosság irányába igazítják az egyetemeken, illetve főiskolákon folyó képzést.

hvg.hu Itthon

Klinghammer: nem kerületi, hanem olimpiai bajnoknak kell lenni

Motivált, okos embereknek kell bekerülni a felsőoktatásba - reagált a köztévé műsorában Klinghammer István felsőoktatási államtitkár arra, hogy sokan magasnak tartják a ponthatárokat. Szerinte a tudomány művelésében nincs demokrácia, csak teljesítményelv.

hvg.hu Karrier

Így juthatnak egyszerűbben munkához a pályakezdők

„Nincs gazdasági növekedés az oktatás kiterjesztése nélkül” – mondta Sándorné dr. Kriszt Éva, Magyar Rektori Konferencia társelnöke a Tempus Közalapítvány konferenciáján. Az Üzlet és felsőoktatás a 21. században - versenyelőny a nemzetközi felsőoktatási együttműködések révén című rendezvény célja az volt, hogy áttekintsék a cégek és felsőoktatási intézmények közötti együttműködési formákat.

MTI Itthon

Fontos hírt jelentett be Balog a felvételizőknek

Minden felsőoktatási szakon lesz államilag finanszírozott férőhely jövőre. 16 szakon – közte közgazdász, jogász és kommunikációs képzésben – külön meghatározták a bekerüléshez szükséges ponthatárokat. Ezek 410 és 465 pont között mozognak.

1
48 49 50 51 52
77
Újabb pert bukott el az Orbán-kormány az EU-val szemben: most 700 millió forintot veszítettünk az uniós forrásokból

Újabb pert bukott el az Orbán-kormány az EU-val szemben: most 700 millió forintot veszítettünk az uniós forrásokból

Iránytű Intézet: Negyedmillió Fidesz-szavazó ment át a Tisza Párthoz

Iránytű Intézet: Negyedmillió Fidesz-szavazó ment át a Tisza Párthoz

Még kedden sem heverték ki a tőzsdék Trump vámjait

Még kedden sem heverték ki a tőzsdék Trump vámjait

Trump egészségügyi minisztere vitamint és csukamájolajat ajánl a kanyaró ellen, miközben tombol a járvány

Trump egészségügyi minisztere vitamint és csukamájolajat ajánl a kanyaró ellen, miközben tombol a járvány

Gólörömbe sérült bele Manuel Neuer, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagynia

Gólörömbe sérült bele Manuel Neuer, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagynia

Itt a YouTube olcsóbb előfizetése, de az alacsonyabb árnak ára van

Itt a YouTube olcsóbb előfizetése, de az alacsonyabb árnak ára van

Jön a ChatGPT a windowsos Jegyzettömbbe, de csak akkor, ha fizet

Jön a ChatGPT a windowsos Jegyzettömbbe, de csak akkor, ha fizet

Emberi koponyát találtak Nagyéren

Emberi koponyát találtak Nagyéren

Külföldi bűnözőket toloncol ki Lengyelország

Külföldi bűnözőket toloncol ki Lengyelország

A címlapról ajánljuk