Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#honvédkórház

hvg.hu Ingatlan

MN: egyelőre marad a Péterfy, később szétszedik, de jól járhat

A Magyar Nemzet szerint mégsem lesz ápolási otthon a Péterfy Sándor utcai kórházból, és legalább 2020-ig valószínűleg nem szervezik át jelentősen az intézményt. Később az osztályok egy részét átköltöztetnék a Fiumei baleseti központ épületébe, amit felújítanának. A baleseti központot pedig a Haller utcai új centrumba helyeznék át, ha felépítették azt.

hvg.hu Itthon

Simicskó elmondta, mennyit költünk a kurd katonák gyógyítására

Valamivel több mint hárommillió forintba kerül a kurd katonák gyógykezelése a Honvédkórházban – derül ki a honvédelmi miniszter írásos válaszából, amelyet az egyik jobbikos képviselő kérdéseire adott. Simicskó István szerint februárban négy, majd három hete újabb négy katonát szállítottak rehabilitációra az intézménybe.

MTI / hvg.hu Itthon

Klórgáz szivárgott a Honvédkórházban

A Honvédkórház plasztikai sebészetén egyszer csak klórgáz kezdett szivárogni a takarítószertárból, még nem tudni, mi az oka, de senki sem sérült meg.

hvg.hu Kult

Mosolygós fotót küldött a kórházban lábadozó Rékasi Károly

Hétfőtől ismét munkába állhatok – ezt üzente a Facebookon egy fénykép kíséretében Rékasi Károly, akit a hónap elején azért műtöttek meg újra a Honvédkórházban, mert nem gyógyultak megfelelően a tavaly nyári balesetéből származó sérülései. A színész megköszönte mindenki, köztük a kórházi dolgozók segítségét.

MTI Gazdaság

Zombor: Pénz áll az állami kórházakhoz legkésőbb jövő héten

A 99, állami fenntartású kórháznak már átutalták a konszolidációs támogatást, a fővárosi Honvédkórház pénteken kapja meg a pénzt, a többi intézmény jövő héten jut hozzá – jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön, Budapesten. Zombor Gábor emlékeztetett: az állam átvállalta minden magyarországi állami, egyetemi, egyházi fenntartású kórháznak a március 31-én fennálló, lejárt tartozását, ennek összege 59,2 milliárd forint volt.

hvg.hu Itthon

Elküldték a mentőhelikoptert a Honvédkórházból, mert rossz volt a lift

Egy életveszélyes állapotban lévő mentősofőrt szállítottak azzal a helikoterrel, amelyet múlt szerdán visszafordítottak a Honvédkórháznál, mert az életmentő team nem tudott feljutni a földszintről a tetőre. A sofőr állapota kielégítő, a kórház vezetősége szerint a liftek többnyire jól működnek.

hvg.hu Itthon

Hende: Spórolnak, ahol tudnak a Honvédkórházban

Augusztus végén 731 millió forintot tett ki a Magyar Honvédség Egészségügy Központjának harminc napon túl lejárt tartozása, a hatvan napon túli pedig körülbelül 2 milliárd 476 millió forint volt – derül ki a honvédelmi miniszter írásbeli válaszából, amelyet az MSZP-s Demeter Márta kérdésére küldött. Augusztus végén több tucatnyival kevesebb orvos dolgozott a központban 2013 januárjához képest.

hvg.hu Itthon

Betömték az üreget az 1-es villamos új pályája alatt

Péntek délelőtt 10 órától újra a Lehel utcáig járhatnak a fővárosi 1-es villamosok a Vörösvári úti végállomástól. Betömték ugyanis az üreget, ami a Honvédkórháznál keletkezett a nemrég átépített pálya alatt. A sebességkorlátozás megszűnik, és újra akár 50 kilométer/órás sebességgel járhatnak a villamosok – közölte csütörtök este a BKK.

1
4 5 6 7 8 9 10
Tüntetést szerveznek a magyar bírók, hogy megvédjék a függetlenségüket

Tüntetést szerveznek a magyar bírók, hogy megvédjék a függetlenségüket

Épített egy Batmobilt a Renault, de ez sokkal komolyabb, mint egy filmes autó

Épített egy Batmobilt a Renault, de ez sokkal komolyabb, mint egy filmes autó

Sürgősen nézzék meg ezeket a filmeket, mert hamarosan eltűnnek a Netflixről

Sürgősen nézzék meg ezeket a filmeket, mert hamarosan eltűnnek a Netflixről

Jövőre kezdődhet meg Gobbi Hilda pusztuló nyaralójának felújítása

Jövőre kezdődhet meg Gobbi Hilda pusztuló nyaralójának felújítása

Név szerinti szavazást fog kérni Magyar Péter a mini-Dubajról

Név szerinti szavazást fog kérni Magyar Péter a mini-Dubajról

Hogyan lehet ép ésszel megúszni a közlekedést a nagyvárosban?

Hogyan lehet ép ésszel megúszni a közlekedést a nagyvárosban?

Attól nőtt nagyot a gyógyszertárak bevétele, hogy nagyobb kiszerelésben árulnak sok gyógyszert

Attól nőtt nagyot a gyógyszertárak bevétele, hogy nagyobb kiszerelésben árulnak sok gyógyszert

Nekünk sem jó hír: borúsabb képet festett a német gazdaságról a kormány

Nekünk sem jó hír: borúsabb képet festett a német gazdaságról a kormány

Volt amerikai nagykövet: Trump barátságát kockáztatják a magyarok azzal, ha leváltják Orbánt

Volt amerikai nagykövet: Trump barátságát kockáztatják a magyarok azzal, ha leváltják Orbánt

A címlapról ajánljuk