Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kártérítés

MTI Plázs

Kiszakadt a mellimplantátuma, kártérítést kér

Összesen 1,4 millió forintos vagyoni és nem vagyoni kártérítés kamatostól történő megfizetését kéri egy nő a gödi székhelyű Vidal Medical Plasztikai Sebészeti Egészségügyi Szolgáltató Kft.-től a 2006-ban beültetett, majd 2009-ben kiszakadt mellimplantátuma miatt a Dunakeszi Városi Bíróságon csütörtökön kezdődött perben.

MTI Itthon

Perli volt vagyonkezelője a Pécsi Egyházmegyét

Wolf Gyula a május 11-én kezdődő perben azt kéri a bíróságtól, állapítsa meg, hogy jogellenesen szűnt meg a munkaviszonya, és ezért az egyházmegyét kötelezze több millió forint kártérítés megfizetésére.

Hírszerző/FH Itthon

350 ezer eurónyi tartozást törlesztett a Mal Zrt.

Hétfőn 350 ezer eurót fizetett ki a Mal. Zrt. az áramszolgáltatónak a tartozásából. Korábban a Magyar Nemzet írt arról, hogy több mint kétmilliárd forinttal tartozik a tavaly vörösiszap-katasztrófát okozó Mal Zrt. a be nem fizetett gáz- és villanyszámlák miatt. Az E-On-nál megerősítették a lap információit.

hvg.hu Napi merítés

Forró kávé miatt milliós kártérítés

A JogIQ blog egy 90-es évek elején, Amerikában történt esetet dolgoz fel. A jogesetben egy idős hölgy szenvedett másodfokú égési sérüléseket a forró kávé miatt, és a bíróság a gyorséttermet nagy összegű kártérítés megfizetésére kötelezte.

Hírszerző/FH Itthon

Megugorhat az orvosi műhibaperek száma

Évente 4-500 orvosi műhibaper ügyét tárgyalják a bíróságok, a megítélt kártérítés összege pedig 1-2 milliárd forintra rúg - számol be a Világgazdaság.

MTI Shake

Charlie Sheen 100 millió dollár kártérítést kér

Charlie Sheen kedden 100 millió dolláros kártérítési keresetet nyújtott a Warner Bros. Television ellen, amiért a társaság felbontotta a Két pasi meg egy kicsi forgatásáról vele kötött szerződést - jelentette be csütörtökön a színész jogi képviselője.

MTI Itthon

Rendeletet hoztak Devecseren az állami kártérítésről

A devecseri önkormányzat rendeletben szabályozza a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak ingóságaiban keletkezett vagyoni kár megtérítését; az állam a katasztrófaelhárítási célelőirányzat terhére készpénzben fizeti ki a lakosság gépjárművekben és konyhakertekben keletkezett kárát.

MTI Itthon

Illés: tízmilliárd forint feletti bírságra számíthat a Mal Zrt.

Elkezdték a X-es iszaptározó tavaly októberben átszakadt gátfalának helyreállításához szükséges résfal építését az ajkai timföldgyárban, a kazetta bezárásával március végére készülnek el. A környezetvédelmi államtitkár szerint a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. rekordösszegű, tízmilliárd forint feletti bírságra számíthat a tavaly októberi iszapkatasztrófával okozott környezetszennyezésért.

1
28 29 30 31 32
35
Gyenge autó- és akkugyárak, nagy aszály – így zuhant technikai recesszióba a magyar gazdaság

Gyenge autó- és akkugyárak, nagy aszály – így zuhant technikai recesszióba a magyar gazdaság

Megáll az idő: C.C. Catch jövőre is elhozza Magyarországra a nyolcvanas éveket

Megáll az idő: C.C. Catch jövőre is elhozza Magyarországra a nyolcvanas éveket

Bizalmatlansági szavazáson már szerdán megbukhat az alig három hónapos francia kormány

Bizalmatlansági szavazáson már szerdán megbukhat az alig három hónapos francia kormány

Félmilliárdot költött szűk fél év alatt a Tisza Párt, Magyar Péterék kiadásainak zömét a rendezvények és a fizetések viszik el

Félmilliárdot költött szűk fél év alatt a Tisza Párt, Magyar Péterék kiadásainak zömét a rendezvények és a fizetések viszik el

Exit-poll: nyernek a szociáldemokraták, de a szélsőjobb is jól szerepelt a romániai választáson

Exit-poll: nyernek a szociáldemokraták, de a szélsőjobb is jól szerepelt a romániai választáson

Miután munkahelye nem engedte nyilvánosságra hozni a fizetését, közös megegyezéssel távozott a cégtől a kutyapárti képviselő

Miután munkahelye nem engedte nyilvánosságra hozni a fizetését, közös megegyezéssel távozott a cégtől a kutyapárti képviselő

A 911 rögzítette, ahogy egy 7 éves kislány könyörög az apjának, hogy ne ölje meg

A 911 rögzítette, ahogy egy 7 éves kislány könyörög az apjának, hogy ne ölje meg

Áthaladt a tiltó jelzésen egy vonat Ferencvárosnál, a mozdonyvezető még időben kapcsolt

Áthaladt a tiltó jelzésen egy vonat Ferencvárosnál, a mozdonyvezető még időben kapcsolt

Vitályos után Karácsony is keresztbe feküdt a csobánkai bánya újranyitása előtt

Vitályos után Karácsony is keresztbe feküdt a csobánkai bánya újranyitása előtt

A címlapról ajánljuk