Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#késelés

MTI Bűnügy

Halálra késeltek egy férfit Győrben

Halálra szúrtak egy férfit vasárnap este Győrben, az elkövetéssel gyanúsított embert őrizetbe vette a rendőrség - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.

MTI Világ

Halálra késeltek három gyermeket az Egyesült Államokban

az észak-karolinai New Bern városában kedd este halálra késeltek három - egy, öt és tizenkét éves - burmai származású gyereket. A gyanúsított, a tizennyolc éves E Lar Do Htú ellen emberölési szándék és fegyveres támadás gyanújával vádat emeltek.

MTI Itthon

Buszmegállóban késeltek halálra egy férfit

Halálra késeltek egy férfit a XIV. kerületi Bosnyák téren egy buszmegállóban, a tettest a rendőrség elfogta - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombat reggel a honlapján.

MTI Világ

Késes támadást követtek el Kanton főpályaudvarán

Késes támadók legalább kilenc embert megsebesítettek a dél-kínai Kanton város pályaudvara előtt, válogatás nélkül támadva rá emberekre – jelentette a Hszinhu hírügynökség helyi forrásokra hivatkozva pénteken. Az egyik támadót a helyszínen lelőtték a rendőrök, egy másik társát elfogták.

MTI Itthon

Megkéselte élettársát egy NAV-os, előzetesbe került

Emberölés bűntettének kísérlete miatt a Debreceni Nyomozó Ügyészség folytat nyomozást egy konyári férfi ellen, mert a gyanúsított a vám- és pénzügyőrség hivatásos állományú tagja, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságának vezető tisztségviselője.

MTI Itthon

Tizenegyszer szúrta meg barátnőjét egy 34 éves férfi

Több késszúrással megsebesítette barátnőjét, majd segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről az a tiszafüredi férfi, akinek előzetes letartóztatását szerdán rendelte el a Szolnoki Járásbíróság.

hvg.hu Itthon

Késsel megszúrt egy gyereket, de nem emlékszik, miért

A 47 éves H. József számára csak másnap derült ki, hogy lábon szúrt egy falubeli 13 éves fiút. Mivel aznap este gyógyszert vett be és ráivott, fogalma sincs, miért tette. Két hétig bujkált a hatóság elől.

1
39 40 41 42 43
67
Kína megtorlásul több amerikai termékre is vámokat vetett ki

Kína megtorlásul több amerikai termékre is vámokat vetett ki

Figyelmeztet a YouTube: veszélyes levél terjed, valakik próbálják átverni az embereket

Figyelmeztet a YouTube: veszélyes levél terjed, valakik próbálják átverni az embereket

Védelmi Alapot hoznak létre Lengyelországban

Védelmi Alapot hoznak létre Lengyelországban

Az új amerikai ügyvivő néhány éve még elítélte a csecsenföldi LMBTQ-közösség üldözését

Az új amerikai ügyvivő néhány éve még elítélte a csecsenföldi LMBTQ-közösség üldözését

Bejelentést tett az Apple: új sebességre kapcsolt az iPad Air, de fürgébb lett a legolcsóbb táblagép is

Bejelentést tett az Apple: új sebességre kapcsolt az iPad Air, de fürgébb lett a legolcsóbb táblagép is

Védelmi Alapot hoznak létre Lengyelországban

Védelmi Alapot hoznak létre Lengyelországban

Még egy őrült kamerás mobil érkezik, kezünkben a legújabb Realme, cserélhető objektívvel

Még egy őrült kamerás mobil érkezik, kezünkben a legújabb Realme, cserélhető objektívvel

Ketyeg az óra! – elküldte a selyemzsinórt a boltoknak Nagy Márton

Ketyeg az óra! – elküldte a selyemzsinórt a boltoknak Nagy Márton

A Fradit és az AZ Alkmaart is megbüntették a budapesti meccsen történt rendbontás miatt, előbbi kapta a nagyobb bírságot

A Fradit és az AZ Alkmaart is megbüntették a budapesti meccsen történt rendbontás miatt, előbbi kapta a nagyobb bírságot

A címlapról ajánljuk