Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kövér lászló

MTI Itthon

Kövér: nem lesz "anticionista csoport" a parlamentben

Az Országgyűlés nem hozott és nem fog létrehozni semmilyen anticionista csoportot, vagy ehhez hasonló provokatív, Magyarország nemzeti érdekeit sértő egyéb képviselői csoportosulást - olvasható Kövér László házelnök Hegedűs Lorántné és Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselőknek küldött levelében, amelyet az Országgyűlés sajtófőnöke juttatott el kedden az MTI-hez.

MTI Itthon

Kövér: egyszerre mozdult meg az ország az árvízi védekezésben

Felemelő érzés volt látni, hogyan mozdult meg egyszerre az ország, soha ennyi lelkes önkéntes közös ügyért még nem dolgozott Magyarországon - mondta az Országgyűlés elnöke az árvízi védekezésről kedden a Duna Közbeszéd című műsorában. Kövér László szerint ez nem lenne lehetséges, ha a hivatásosok nem dolgoznának professzionálisan.

MTI Itthon

Kövér szerint "Magyarország megújításának idejét éljük"

Magyarország megújításának idejét éljük, és ebben a munkában fontos szerepet kap az igazságszolgáltatás, ezen belül is az ügyészség - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az ügyészség napja alkalmából tartott budapesti, ünnepi rendezvényen kedden.

MTI Itthon

Kövér 70 ezerre bünteti Novák Elődöt a Hit Gyülekezete megsértéséért

Kövér László házelnök büntetésről szóló indítványát 207 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett fogadták el. A kormánypártok mellett az LMP öt független képviselője is igennel szavazott, az MSZP képviselői tartózkodtak, a Jobbiké pedig nemmel voksoltak. A jobbikos képviselő cionista bizniszszektának nevezte a Hit Gyülekezetét.

MTI Itthon

Kövér: Európa egy része komoly bajban van

Nemzeti és egyben európai ügy, hogy éljenek a keresztény közösségek, álljanak a templomok - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Városligeti fasori református templom felszentelésének 100. évfordulója alkalmából tartott istentisztelet utáni jubileumi közgyűlésen szombaton Budapesten.

MTI Itthon

Megbírságoltak három képviselőt Kövér javaslatára

Újabb három képviselőt sújtott pénzbírsággal az Országgyűlés: Kövér László házelnök javaslatára a jobbikos Novák Elődre 50 ezer, a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló független Dorosz Dávidra és Szabó Rebekára 70-70 ezer forintos büntetést szabtak ki.

MTI/Kisalföld Itthon

Kövér: "igyekszünk elviselni Szanyi Tibort is"

Nemcsak a parlamentben, a közbeszédben is eldurvult a képviselők stílusa, miközben képmutató szónoklatok hangzanak el az emberi méltóság tiszteletéről – jelentette ki a Kisalföld című megyei napilapban hétfőn megjelent interjúban az Országgyűlés elnöke.

MTI Itthon

Kövér megbírságolna újabb három képviselőt

A jobbikos Novák Elődre 50 ezer, két, a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló független országgyűlési képviselőre - Dorosz Dávidra és Szabó Rebekára - pedig 70-70 ezer forint pénzbírság kiszabását javasolja Kövér László. A házelnök indítványait vasárnap tették közzé a parlamenti honlapon.

M. László Ferenc Itthon

Fantomintézetbe ölt Orbán 1,3 milliárdot Kövér kedvéért

Alig ad életjeleket magáról az az intézet, melyet 1,3 milliárd forinttal indított el a kormány, tavaly pedig úgy kapott 100 milliót, hogy még csak papíron létezett. Több órás telefonálás után sem találtuk meg az irodáját, a kormányzati kommunikáció szerint viszont a Miniszterelnökségen székelnek. A kutatóintézet vezetője Kövér László régi barátja, aki havi 997 ezret kap a posztja után.

MTI Itthon

Kövér: "a kormány megmentette az országot a csődtől"

A kormány megmentette az országot a csődtől, a lehetőségekhez képest teljesítette célkitűzéseit, elvégzett munkájának mennyisége pedig vetekszik az 1990-1994 közötti első szabadon választott kormányéval - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerda este Budapesten.

MTI Itthon

Kövér levelet írt: "nagy igazságtalanságot" ismert el a parlament

Kövér László levélben köszöntötte a szudétanémetek Augsburgban tartott pünkösdi gyűlését. Az Országgyűlés elnöke levelében kiemelte: hisz abban, hogy valamennyi európai uniós tagállam törli jogszabályai közül a kollektív bűnösség elvén alapuló dekrétumokat, amelyek következményeként tömegeket űztek el otthonukból.

MTI Itthon

Herceget látott vendégül Kövér

Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden hivatalában fogadta Abdulaziz bin Abdullah al-Szaúd herceget, a Szaúd-Arábiai Királyság külügyminiszter-helyettesét.

1
45 46 47 48 49
72
Mi fog történni január 16-án az Ügyfélkapuval? Követni fogja az állam, ki merre jár? Elmagyarázzuk

Mi fog történni január 16-án az Ügyfélkapuval? Követni fogja az állam, ki merre jár? Elmagyarázzuk

Biden gyújtotta be a rakétákat Trump chipháborújában: súlyosan korlátozná az exportot az USA

Biden gyújtotta be a rakétákat Trump chipháborújában: súlyosan korlátozná az exportot az USA

Donald Trump, bár köztörvényes bűnöző, megúszta a büntetést

Donald Trump, bár köztörvényes bűnöző, megúszta a büntetést

Először adtak el több villany-Mustangot, mint benzines Mustangot

Először adtak el több villany-Mustangot, mint benzines Mustangot

A Porsche bemutatta a még erősebb új 911 Carrera S-t

A Porsche bemutatta a még erősebb új 911 Carrera S-t

Egy friss kutatás szerint az olimpiai bajnokok lassabban öregszenek

Egy friss kutatás szerint az olimpiai bajnokok lassabban öregszenek

Phil Collins Petőfi költeményei hatására megtanul magyarul – egy új színdarabban

Phil Collins Petőfi költeményei hatására megtanul magyarul – egy új színdarabban

„Kicsit szerényebben álljon az élethez” – zajlik a nyomozás Delhusa Gjon ügyében

„Kicsit szerényebben álljon az élethez” – zajlik a nyomozás Delhusa Gjon ügyében

Harminc fős elbocsátás jön, miután padlóra küldték a főváros marketingcégét, a Budapest Brandet

Harminc fős elbocsátás jön, miután padlóra küldték a főváros marketingcégét, a Budapest Brandet

A címlapról ajánljuk