Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#mól

Gazdaság

Emelkedett a BUX

Alacsony forgalom mellett enyhe erősödéssel zárta a napot a BÉT vezető indexe.

Gazdaság

Az Egisben marad még lendület

Alig mozdultak az árfolyamok szerda délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. Nyugat-Európa főbb piacait is főként a helyben járás jellemezte, a benchmarkok a keddi zárás körüli szinteken tartózkodtak.

MTI Hazai gazdaság

Csökkent nyitáskor a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,44 pontos csökkenéssel, 21 324,59 ponton nyitott kedden. A legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 0,21 százalékkal gyengült. A nyitást megelőzően az elemzők azt montdák, a nemzetközi piacokhoz képest lemaradt BUX emelkedhetne, mivel azonban a nemzetközi piacok fontos fordulóponthoz érkeztek, kérdéses, hogy kedden merre tartanak az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén.

MTI Itthon

A horvát ellenzék az INA-Mol ügyletről

A horvát ellenzéki szociáldemokrata párt felszólította a kormányt, akadályozza meg, hogy a Mol többségi részesedéshez jusson az INA kőolajipari csoportban annak stratégiai jelentősége miatt.

MTI Gazdaság

A Fitch megerősíti a Mol osztályzatát, de figyelmeztet

Bár megerősítette pénteken a Mol adósosztályzatait a Fitch Ratings, figyelmeztet néhány kockázatra. A magyar olajipari vállalat előző nap bejelentette: ajánlatot tesz a horvát INA közkézen lévő törzsrészvényeinek megvásárlására.

Gazdaság

A Mol húzta a BUX-ot

Magas forgalom mellett majd 7 százalékkal erősödött a Mol, aminek köszönhetően a BUX-index bő 2 százalékos pluszban végzett.

MTI Gazdaság

Áprilisban folytatódik a Mol-Szurgutnyeftyegaz per

A Fővárosi Bíróság pénteki határozata értelmében jövő áprilisban folytatódik az a per, amelyben az orosz Szurgutnyeftyegaz (Surgutneftegaz) , a Mol Nyrt. egyik tulajdonosa, a magyar olajipari cég idén áprilisban kelt igazgatósági határozatának hatályon kívüli helyezését kéri.

Gazdaság

BÉT: A nagy esti zuhanás

A kedvező nemzetközi hangulat a nap egészében a pozitív tartományban tartotta a hazai részvénypiacon az árfolyamokat, az utolsó néhány perc azonban a mélybe rántotta az indexet.

MTI/Napi Gazdaság Hazai gazdaság

Milliárdokat veszít a Mol

A földgázellátásról szóló törvény módosítása miatt jó néhány milliárd forintról kell lemondania a Molnak - írja a Napi Gazdaság elemezői véleményekre alapozva.

Gazdaság

BÉT: enyhe korrekció

Enyhén korrigálta az elmúlt napok meredek esését kedden délelőtt a BUX. A vezető részvények kivétel nélkül emelkedtek, a kis papírok közül azonban több számottevően esett.

hvg.hu Gazdaság

Gázos ügyek: miről egyezkedhet Orbán és Putyin Moszkvában?

Kedden Orbán Viktor Moszkvában találkozni fog Vlagyimir Putyinnal. A magyar és az orosz miniszterelnök ezúttal mérhetetlenül sok pénzről fog értekezni. Tisztázniuk kell több igen fontos ügyet: a Malév orosz hiteleinek, továbbá a Szurgutnyeftyegaz Molban lévő pakettjének sorsát, illetve a magyar földgázimport jövőjét. Emellett az Európai Unió és Oroszország közötti kapcsolatok fejlődési pályája is a zöldasztalra várható, lévén Magyarország januártól az EU soros elnöke.

MTI Gazdaság

A Mol hitelt vesz fel

A Mol Nyrt. 150 millió euró összegben lehívható hosszú távú hitelszerződést írt alá az Európai Beruházási Bankkal a magyar és horvát földgázszállító rendszereket összekötő vezeték finanszírozására - adta hírül az olajcég a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

1
86 87 88 89 90
109
Kevin Costnert beperelte egy kaszkadőr egy nem tervezett nemierőszak-jelenet miatt

Kevin Costnert beperelte egy kaszkadőr egy nem tervezett nemierőszak-jelenet miatt

Zelenszkij: „Oroszország megérdemli, hogy teljes körű nyomást gyakoroljanak rá"

Zelenszkij: „Oroszország megérdemli, hogy teljes körű nyomást gyakoroljanak rá"

Az ország legtehetősebb helyén háromszor annyit keresnek az emberek, mint a legszegényebb járásban

Az ország legtehetősebb helyén háromszor annyit keresnek az emberek, mint a legszegényebb járásban

33 gramm, 25 percig repül: hangtalanul deríti fel a terepet az amerikai hadsereg új drónja

33 gramm, 25 percig repül: hangtalanul deríti fel a terepet az amerikai hadsereg új drónja

A Tisza politikusa, Kulja András az egészségügyi államtitkárral, Takács Péterrel vitázik élőben, és leleplező anyagokat ígér

A Tisza politikusa, Kulja András az egészségügyi államtitkárral, Takács Péterrel vitázik élőben, és leleplező anyagokat ígér

Kevin Costnert beperelte egy kaszkadőr egy nem tervezett nemierőszak-jelenet miatt

Kevin Costnert beperelte egy kaszkadőr egy nem tervezett nemierőszak-jelenet miatt

Megsemmisülhet a parajdi sóbánya, pár óra és teljesen elönti a víz – videó

Megsemmisülhet a parajdi sóbánya, pár óra és teljesen elönti a víz – videó

Elfelejtette lehajtani a darut, letarolta a vasúti átjárót egy teherautós Sopronnál – videó

Elfelejtette lehajtani a darut, letarolta a vasúti átjárót egy teherautós Sopronnál – videó

Kovács Bálint: Caramel és Kiss Tibi kiállása megmutatta, hogy nevet kapott a Nagy Testvér

Kovács Bálint: Caramel és Kiss Tibi kiállása megmutatta, hogy nevet kapott a Nagy Testvér

A címlapról ajánljuk