Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#menekültek

MTI Itthon

Menekült jelentett fel egy magyar embercsempészt

Egy szír állampolgár maga jelentett fel egy magyar férfit, akit azzal bízott meg, hogy kilenc családtagját csempéssze Németországba, de csak Ausztriáig vitte őket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) mindkét férfit őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásuk elrendelését - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.

MTI Világ

Egyre többet kérnek az embercsempészek Calais-ban

Új módszereket és útvonalakat keresnek az embercsempészek Calais-ban, amióta lehetetlenné vált az átjutás az illegális bevándorlóknak a Franciaországot Nagy-Britanniával összekötő La Manche-csatorna alatti alagúton.

hvg.hu Nagyítás

Egy hosszú, nehéz hét képei

A mögöttünk álló hét a magyarországi és földközi-tengeri menekültek kálváriájáról és tragédiájáról szólt. Az egész világot sokkolta a török partoknál talált menekült kisfiú holttestének fotója, de Magyarországon is pár órával a cél előtt, testvére karjában halt meg egy férfi, aki Pakisztánból jutott Bicskéig. Mindenkiben megszólalt valami, a magyar kormányt kivéve. Kijevben folytatódtak a zavargások, Ferenc pápa pedig meghökkentő kijelentést tett. És volt egy magyar-román meccs is. A hét eseményei képekben.

hvg.hu Kult

Fábry: Aki a migránskérdést politikai célra használja, az egy disznó

A kormánypártokhoz nem titkoltan közel álló humorista a Magyar Nemzetnek adott interjúban kifejtette, hogy az ájult kormányfényezés nem hatékony, és katasztrófa, hogy az országnak nincs elfogadható ellenzéke. Kiderült, bár Puzsér Róbertet nem engedték meghívni a tévéshow-ba, tiltólista nincs. A menekültügyben pedig kiderült szerinte, hogy Európa nem unió.

MTI Gazdaság

A menekültek menthetik meg a nyugati gazdaságokat?

Menekültek ezrei érkeznek naponta Németországba. A gazdaság szereplői azt várják, hogy a migránsok mihamarabb beléphessenek a problémákkal küzdő munkaerőpiacra, a politikai vezetés azonban csak lassan hoz döntéseket – írta friss összeállításában az AFP francia hírügynökség.

MTI/hvg.hu Világ

Megszólalt a vízbe fúlt Aylan édesapja - 4000 eurót fizetett az embercsempészeknek

Abdullah Kurdi szeme előtt sorra fulladtak meg a szerettei, akiket hiába próbált a víz felett tartani: először a nagyobbik, majd a kisebbik fia, végül a felesége. Ezután még 3 órát várt a megmentőire a vízben. Eredetileg Kanadába szerettek volna eljutni a rokonaikhoz, de az állam ott nemet mondott, ezután jött az európai terv. "Nincsenek többé gyermekeim. Mit mondhatnék? Ha az egész világot nekem adnák most, az mit segítene nekem? Miattuk akartam emigrálni" - mondta az egyedül maradt apa.

Zalavári Noémi Itthon

"No sad, no sad" - Négy napom a Keletiben

Önkéntes civil segítők sokat mesélnek arról, hogy a menekültekkel való kapcsolattartás milyen mélyen megérinti őket. Riporterünk végigkövette a válság hetét a Keletiben, ahol néhány száz négyzetméteren összesűrűsödött mindaz, amivel a magyar és az európai menekültpolitika nem tud mit kezdeni. De a történet mégsem az EU-ról vagy Orbánról szól, hanem konkrét emberi sorsokról. Zalavári Noémi ott volt a menetelők között, akik megindultak gyalog Ausztriába. Erősen szubjektív beszámoló.

MTI/hvg.hu Világ

Ferenc pápa: Minden európai katolikus templom fogadjon be egy menekült családot - videó

Ferenc pápa vasárnap szót emelt az Európába érkező menekültekért. Felkért minden egyházi vezetőt, hogy tolmácsolják kérését a plébániák felé. "Az evangélium arra tanít bennünket, hogy legyünk felebarátai a legkisebbeknek és a leginkább magukra hagyottaknak, adjunk nekik kézzelfogható reményt" - mondta. Két vatikáni plébánia már a napokban befogad egy-egy családot.

hvg.hu Itthon

Erdő Péter: "Kiragadták az összefüggéseiből a szavaimat"

Az Eszergom-budapesti érsek a héten azt mondta, embercsempésszé válnának, ha menekült gyereket fogadnának be lakásukba. Most az Indexnek arról beszélt, milyen sokat setgített a katolikus egyház a menekültkrízis szenvedő alanyain.

MTI/hvg.hu Itthon

Elindult az autókonvoj a menekültekért Bécsből

A konvoj Nickersdorfban tüntetni fog, majd indulnak tovább Magyarországra, hogy felvegyék az út szélén gyalogló menekülteket. Budapestig valószínűleg el sem jönnek, de ha kell, töbször is fordulnak a két ország között.

MTI/hvg.hu Világ

Kitiltanák Svájcból Orbán Viktort

A svájci kormánykoalíció második legerősebb pártja szerint a balkáni útvonalon kialakult káoszhoz nagy részben Magyarország járul hozzá. A szociáldemokraták Orbán Viktort kitiltanák Svájcból, Magyarország pénzügyi támogatását pedig beszüntetnék. A Külgazdasági és Külügyminsztérium közleményben reagált.

MTI Világ

Merkelről saját szövetségese szedte le a keresztvizet a menekültek befogadása miatt

A Magyarországról Ausztrián keresztül érkező menedékkérők beengedése "teljesen rossz jelzés", és a döntést korrigálni kell - közölte a CSU egyik vezető politikusa. A párt főtitkára szerint "véget kell vetni a menekültek csak Németországba irányuló tömeges áradatának". A konzervatívokkal együtt kormányzó szocdemek ugyanakkor védelmükbe vették a szövetségi kormány döntését.

MTI Itthon

Kiürítik a röszkei hangárt

Év eleje óta nyitva állt, az új gyűjtőpont megnyitásával feleslegessé vált. Vasárnap délelőtt már üresen álltak a sátrak, nem őriztek a helyszínen egyetlen migránst sem.

hvg.hu Itthon

Drónvideó: Az 1-es úton halad az elszántak menete

Szombaton drónvideó készült arról, ahogy a menekültek menete előbb az M1-esen, majd leterelés után az 1-es úton halad az osztrák határ felé. Mint arról beszámoltunk, vasárnap ugyanúgy sokan az 1-es út szélén közelítik meg az osztrák határt.

1
193 194 195 196 197
252
Már egyetlen dízelautó lecserélése is jelentős lépés lehet

Már egyetlen dízelautó lecserélése is jelentős lépés lehet

Új állása van a csődbe ment Vipers vezetőedzőjének, de nem Magyarországon

Új állása van a csődbe ment Vipers vezetőedzőjének, de nem Magyarországon

Az Eagles tönkreverte a Chiefst a Super Bowlban

Az Eagles tönkreverte a Chiefst a Super Bowlban

Egy finom reggeli adta az ötletet a tengeri műanyagfaláshoz

Egy finom reggeli adta az ötletet a tengeri műanyagfaláshoz

Ilyen lenne, ha Kanye West állna meztelenül a vörös szőnyegen a feketébe öltözött felesége mellett

Ilyen lenne, ha Kanye West állna meztelenül a vörös szőnyegen a feketébe öltözött felesége mellett

Zelenszkij: Trumptól olyan béketerv kell, amely után Putyinnak nincs esélye újra háborúzni ellenünk

Zelenszkij: Trumptól olyan béketerv kell, amely után Putyinnak nincs esélye újra háborúzni ellenünk

Háborús bűnökkel vádoltak meg brazíliai vakációján egy izraeli tartalékos katonát

Háborús bűnökkel vádoltak meg brazíliai vakációján egy izraeli tartalékos katonát

Washington Post-vélemény: A történelem nem ismétli önmagát Németországban. De lehet, hogy rímel magára

Washington Post-vélemény: A történelem nem ismétli önmagát Németországban. De lehet, hogy rímel magára

Az ígértnél erősebb, 624 lóerős lett a Chevy sokat késett villanyautója

Az ígértnél erősebb, 624 lóerős lett a Chevy sokat késett villanyautója

A címlapról ajánljuk