Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#munkaerő

hvg.hu Vállalkozás

Multinyúzás: a hazai kisboltok húzzák a rövidebbet?

Könnyen kikerülhetőnek tűnik a nagyáruházak számára kötelezően előírt létszám felvétele. Úgy fest ugyanis, hogy a multinyúzó csomagban van/lesz(?) olyan lehetőség, aminek alapján pénzzel is meg lehet váltani a létszám bővítését. Ez sem kevés, de mégis olcsóbbnak tűnik, mint akár csak minimálbéren alkalmazni új dolgozókat. A "megoldás" azonban jó pár kérdést is felvet, amikre egyelőre nem lehet tudni a választ.

MTI Gazdaság

Városnyi magyar dolgozó tűnik el évente

A munkaerőhiánynak elsősorban demográfiai okai vannak, a munkaképes korú népesség fogyása miatt évente 40-50 ezerrel kevesebb ember dolgozik Magyarországon, és a probléma vélhetően még évtizedekig fennáll majd – mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke a köztévében.

hvg.hu Vállalkozás

Levonnak a béréből? Ezeket mindenképpen tudnia kell

A munkabérből történő levonásnak szigorú szabályai vannak, amelyeket a munka törvénykönyve és a bírósági végrehajtásról szóló törvény írnak elő. Néha felvetődhetnek azonban olyan helyzetek, amelyek még a legrutinosabb munkáltatót is elgondolkodtatják.

hvg.hu Itthon

A nap, amikor Magyarország sokkal szegényebb lett

Egy nap, öt hír - amiről ma este beszélnek: Esterházy elment; Lázárt és a Vargát hírbe hozták a miniszterelnökséggel; vihar tarolta le a fél országot; megnéztük, mekkora munkaerőhiány van a Balatonnál (nagy); olvasóink vitatkoztak egy nagyon az Uber-kivonulásról.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Szász Júlia Vidnyánszky Attiláról: „A balesetet követően nem beszéltünk egymással”

Szász Júlia Vidnyánszky Attiláról: „A balesetet követően nem beszéltünk egymással”

Donald Trump meghívta Netanjahut a Fehér Házba

Donald Trump meghívta Netanjahut a Fehér Házba

Hamarosan külön belépőjegyet kell váltania, aki meg akarja tekinteni a Mona Lisát

Hamarosan külön belépőjegyet kell váltania, aki meg akarja tekinteni a Mona Lisát

Több mint negyven százalékát inkasszálta az Iványi Gábor egyházához érkező 1%-os felajánlásoknak a NAV és a MÁK

Több mint negyven százalékát inkasszálta az Iványi Gábor egyházához érkező 1%-os felajánlásoknak a NAV és a MÁK

Donald Trump elnök rendeletet hozott a 19 év alatti fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról

Donald Trump elnök rendeletet hozott a 19 év alatti fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról

46 percig folyamatosan drifteltek egy Porschéval

46 percig folyamatosan drifteltek egy Porschéval

Április közepéig biztosan letartóztatásban marad Till Tamás feltételezett gyilkosa

Április közepéig biztosan letartóztatásban marad Till Tamás feltételezett gyilkosa

Jelentős felfedezés: az élet eredetéről árulkodnak a Bennu aszteroida mintái

Jelentős felfedezés: az élet eredetéről árulkodnak a Bennu aszteroida mintái

Orbán Viktor: Végre eljutottunk arra a pontra, hogy állami támogatás nélkül készülnek saját lábukon megálló filmek is

Orbán Viktor: Végre eljutottunk arra a pontra, hogy állami támogatás nélkül készülnek saját lábukon megálló filmek is

A címlapról ajánljuk