Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#orlandói terrortámadás

MTI Világ

Letartóztatta az FBI az orlandói merénylő özvegyét

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) letartóztatta annak az Omar Mateennek az özvegyét, aki tavaly nyáron az egyik orlandói melegbárban tömegmészárlást követett el. Az FBI közlése szerint a nőnek köze volt a mészárláshoz.

MTI Világ

Obama: Nehéz lesz szétzúzni az Iszlám Államot, de már jó úton haladunk

Az amerikai kormány mindent megtesz azért, hogy hasonló támadások a jövőben ne fordulhassanak elő – ezt mondta Barack Obama kedden az orlandói terrortámadással kapcsolatban. Az elnök szerint az Iszlám Állam szétrombolása nehéz harc lesz, de úgy véli, hogy máris megfelelő mértékben haladtak előre.

MTI / hvg.hu Világ

Felhívta a 911-et a vécéből az orlandói támadó, tárgyalt a rendőrökkel

Omar Mateen, az orlandói tömeggyilkos a támadás során abszolút nyugodt volt, túszokat szedett és tárgyalásokba bocsátkozott a rendőrökkel, a vécéből a 911-et is hívta - derült ki John Mina orlandói rendőrfőnök újabb sajtóértekezletén, ahol a mészárlás eddig ismeretlen részleteiről is beszámoltak. Barack Obama elnök szerint nincs arra bizonyíték, hogy külföldi szervezet irányította a támadást.

hvg.hu Világ

Itt a videó az orlandói lövöldözésről

Valaki a közelből rögzítette azokat a perceket, amikor a rendőri egységek rajtaütnek az orlandói éjszakai klubban lövöldöző terroristán. A kialakuló tűzpárbaj fülsüketítő zaja után elkezdődik az evakuálás, de még ezután is hallani egy lövést.

hvg.hu Világ

Orlando: Újabb részleteket mondtak el a támadásról

Órákig tárgyaltak a terroristával a túsztárgyalók az orlandói éjszakai klubban, mielőtt a kommandósok megölték. A 49 áldozatból 48-at már azonosítottak. A férfi kocsijában egy harmadik fegyvert is találtak. Arra még mindig nincs válasz, hogyan lehetett fegyvere, ha korábban többször is kihallgatta az FBI.

hvg.hu Világ

Az Iszlám Állam vállalta magára a mészárlást az orlandói melegbárban

Az Iszlám Állam vállalta magára az ötven áldozatot követelő orlandói lövöldözést, amely 2001. szeptember 11-e óta a legsúlyosabb támadás volt az Egyesült Államokban. A terrorszervezet nem volt folyamatos kapcsolatban a lövöldözővel. Omar Mateen vasárnapra virradóra válogatás nélkül lőtt emberekre egy melegbárban.

Több Gmail-fiókkal is e-mailezhet, mutatjuk, hogyan használhatja kényelmesen őket

Több Gmail-fiókkal is e-mailezhet, mutatjuk, hogyan használhatja kényelmesen őket

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

Patrick Holden: Nem biztos, hogy Trump segíteni fog Orbánnak az unióval való vitájában

Patrick Holden: Nem biztos, hogy Trump segíteni fog Orbánnak az unióval való vitájában

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?

Ónoseső miatt lehetnek korcsolyapályák az utak

Ónoseső miatt lehetnek korcsolyapályák az utak

A címlapról ajánljuk