Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#partszakadás

hvg.hu Itthon

Gyöngyösi kiadta Jakab útját: „Lépj ki a pártból, aztán te balra, mi jobbra”

Megelégelte a Jobbik elnöke a párton belüli csatározást, és nyílt levélben szólította fel elődjét, Jakab Pétert, hogy döntse el, mit akar. Azt írta, „ha menni akarsz, add vissza a mandátumodat, lépj ki a pártból, aztán te balra, mi jobbra”. Ez is jele a közelgő szakításnak, Jakab hamarosan bejelentheti, hogy új pártot alapít.

Lengyel Tibor Itthon

Újra hasad a Jobbik, hamarosan zászlót bonthat Jakab Péter új pártja

Jakab Péter, a Jobbik egykori elnöke akár már augusztus 20-án bejelentheti új pártját – értesült a hvg.hu. Jakab annyit mondott, hogy ő “a Nép Pártján áll” és “a megfelelő időben” tesz bejelentést. Viszonya végleg megromlott pártjával, ahol Gyöngyösi Márton próbál úrrá lenni a helyzeten, anélkül, hogy közben Jakabból mártírt csinálnának.

Kósa András - M. László Ferenc Itthon

Karácsony: „Nem adtuk el Bajnainak az arcunkat matricának”

A jövő héten ülnek le tárgyalni Bajnai Gordon mozgalmával, ahol nagy vitákra számít, mert az LMP-ből kiszakadt szervezet sok mindenben nem ért egyet az Együtt 2014 programjával. Állítja, Schiffer Andrással továbbra is jó a viszonya, ám kénytelenek voltak kilépni, mert az LMP-sek többsége nem akarta megérteni, hogy a választási matematika egzakt tudomány, és a rendszer együttműködésre kényszeríti az ellenzéki pártokat. Interjú Karácsony Gergellyel, az LMP volt kampányfőnökével, a Párbeszéd Magyarországért (PM) elnökségi tagjával.

Tóta W. Árpád w.hvg.hu

Tóta W.: A féltudású magyar elitváltás

Bármikor, öt perc alatt fel tudtam húzni magam az LMP-n; kezdve a zöldkommunista alapvetésektől az olyan konkrét ökoszociális kártételeken, mint a plázastop felvetése. De halottról jót vagy semmit. A haszna éppen a halálában van, a bukás tanulságában.

Ceglédi Zoltán Nyüzsi

Schiffer András alvó ügynökei

Régóta beteg volt már ez a párt, indokolt volt a műtét. Az majd a lábadozás után derül ki, sikerült-e a beavatkozás.

hvg.hu Parlament

Összekényszerítik Schifferrel a szakadárokat a parlament szabályai

Ha nem sikerül megállapodnia az LMP-ben maradt parlamenti képviselőknek és a párttal szakító platformistáknak, akkor megszűnhet a Lehet Más a Politika országgyűlési frakciója. A parlament működésének legfőbb szabályait tartalmazó házszabály ugyanis szigorú limitet határoz meg erre az esetre.

Kósa András - M. László Ferenc Itthon

Párterápia vagy szakítás - Bajnaiék az LMP pénteki döntését várják

Az LMP pénteki frakcióvezető-választására várnak az Együtt 2014 mozgalomban, ugyanis szerintük ott dől el a parlamenti párt sorsa: marad-e Jávor Benedek és Karácsony Gergely külön utas platformja, vagy kilép és viszi az "LMP-márka" egy részét Bajnaiékhoz. A platform egy tagja azonban kikérte magának a feltételezést is, hogy pénteken távoznának.

hvg.hu Itthon

Bajnai-ügy: az MSZP hallgat, az LMP kettészakadhat

A szocialisták távolságtartóan, de az ellenségesség látszatát is elkerülve szemlélik Bajnai Gordon és a Milla násztáncát – az LMP ugyanakkor rá is mehet a Bajnai-ügyre; a zöld pártban minden jel szerint elkezdődött a végső leszámolás.

MTI/Népszabadság Itthon

Novák: "nem hagytuk, hogy elgennyesedjen a seb"

Novák Előd, a Jobbik alelnöke visszautasítja a feltételezést, hogy pártját szakadás fenyegetné, ugyanakkor a Népszabadság információi szerint több megyében szervezkednek a pártot elhagyó, csalódott jobbikosok, akik várhatóan néhány hét múlva bontanak zászlót.

MTI Gazdaság

Politikai vihart hozhat az adóemelés Japánban

Megszavazta a japán parlament alsóháza a Noda Josihiko miniszterelnök legfontosabb politikai céljának tartott forgalmiadó-emelést, de az ország költségvetési egyensúlyát helyreállítani hivatott törvény a kormánypárt szakadásához vezethet, mert annak több képviselője a javaslat ellen szavazott.

MTI Világ

Kettészakadt a cseh kormánykoalíció egyik pártja

Kettészakadt a cseh kormánykoalíció legkisebb pártja, a Közügyek, miután Karolina Peake a párt első alelnöke kedden bejelentette: kilép a Közügyekből és új politikai csoportosulást hoz létre.

M. László Ferenc Itthon

Durva háborúban szorították ki Gyurcsányt az MSZP-ből

Hetek óta azon megy a vita az MSZP-ben, hogy Gyurcsány Ferencet és híveit a frakcióalakításuk megakadályozásával „szorítsák ki” vagy a konfliktusok békés lezárásával tegyék lehetővé a „kiválást”. Ezeken a kifejezéseken múlik ugyanis, hogy a Demokratikus Koalíció Pártjának lesz-e önálló képviselőcsoportja a parlamentben, ami nélkül a volt miniszterelnök támogatói több tízmilliós támogatástól, bizottsági helyektől és posztoktól eshetnek el. Az MSZP szakadásának története.

1 2
Magyar munkáltatói raboltak ki és bántalmaztak egy 20 éves nőt Tenerifén

Magyar munkáltatói raboltak ki és bántalmaztak egy 20 éves nőt Tenerifén

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Csákányos sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

Csákányos sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

Halálra fagyott egy túrázó a Kárpátokban

Halálra fagyott egy túrázó a Kárpátokban

Elkészült a világ első, húrok nélküli gitárja, bárki megtanulhat játszani rajta – videó

Elkészült a világ első, húrok nélküli gitárja, bárki megtanulhat játszani rajta – videó

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná

Trump egy barátja is bekerült a Meta igazgatótanácsába

Trump egy barátja is bekerült a Meta igazgatótanácsába

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

Vasszigor Ausztriában: 164 gyorshajtó autóját kobozták el tavaly

Vasszigor Ausztriában: 164 gyorshajtó autóját kobozták el tavaly

A címlapról ajánljuk