Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#privát felhő

hvg.hu Tech

Mindenki a felhőről beszél – de mégis milyet használjunk?

Mióta már a recepteket is „a felhőbe” írják fel, a vállalati szférán túl – ahol már évek óta ismerősen cseng – a közbeszéd részévé vált a kifejezés. Ezzel együtt még mindig nincs vele tisztában mindenki, céges döntéshozók körében sem, hogy a kifejezés nem egyfajta megoldásra utal, és egyes alfajai pont azokra a problémákra kínálnak választ, amik miatt sokan ódzkodnak rendszereik felhősítésétől.

Invitech

Egy magyar kapun át is elérhetőek a világ felhői

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az informatikai felhő egyetlen fogalom, pedig valójában ma már széles skálán mozognak a megoldások, és több (egymást átfedő) kategória is létezik, ráadásul nem mindenkinek ugyanaz a választás lesz jó. Cserébe, a bőség zavarán túl, mára kezd körvonalazódni, hogy van olyan verzió, ami a legtöbb cégnek jó lesz, ez pedig a hibrid felhő, minden más megoldás előnyével – és összességében elég kevés hátránnyal.

Invitech

A járvány alatt egyértelművé vált, hogy a felhőnél nincs jobb üzleti megoldás

A felhőszolgáltatások szép csendben váltak a mindennapjaink részévé. Első hallásra még mindig a techcégek hátországa juthat eszünkbe a felhőről, pedig már a filmezési és zenehallgatási szokásainkat is ez a technológia határozza meg, és egyre inkább elkerülhetetlen az üzleti világban is – a távmunkára való átállás is sokkal könnyebb volt a felhőt használó cégeknek. Hogy miért? Három szó: funkcióorientáltság, transzparencia, költséghatékonyság.

hvg.hu Tech

Ezzel újítanak a bankok

Több nemzetközi nagybank egy egy felhő alapú pénzügyi szolgáltató hálózat kiépítését kezdte meg, ami támogatja a kockázatkezelést és a pénzügyi ellenőrzést.

hvg.hu Tech

Öt érv a privát felhő mellett

A privát felhő kiemelt adatbiztonságot és egyedi adatvédelmi lehetőségeket biztosít a bizalmas információkkal dolgozó vállalatoknak.

Trump sem tudja elvenni az árérzékeny magyar vásárlóktól a Temut és a Sheint

Trump sem tudja elvenni az árérzékeny magyar vásárlóktól a Temut és a Sheint

Az RMDSZ-nek nagyon nem tetszik, hogy Orbán kiállt a magyarellenes romániai elnökjelölt, George Simion mellett

Az RMDSZ-nek nagyon nem tetszik, hogy Orbán kiállt a magyarellenes romániai elnökjelölt, George Simion mellett

Nyaralás kilátással Schladming-Dachsteinben

Nyaralás kilátással Schladming-Dachsteinben

Újabb földeket venne Orbán Ráhel Somogyban

Újabb földeket venne Orbán Ráhel Somogyban

Íme hat alapelv, hogy bárkivel jól együtt tudjon dolgozni!

Íme hat alapelv, hogy bárkivel jól együtt tudjon dolgozni!

Oroszországnak szánt rakétáit próbálgathatta Észak-Korea

Oroszországnak szánt rakétáit próbálgathatta Észak-Korea

Magyar Péter: Orbánnak meg kell szólalnia az Ukrajnában elfogott magyar kémekről

Magyar Péter: Orbánnak meg kell szólalnia az Ukrajnában elfogott magyar kémekről

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

A magyar politika egy posztgyurcsányi világban: milyen hatással lehet ez Magyarékra, feltámadhat-e a DK, kit utálhat majd a Fidesz?

A magyar politika egy posztgyurcsányi világban: milyen hatással lehet ez Magyarékra, feltámadhat-e a DK, kit utálhat majd a Fidesz?

A címlapról ajánljuk