Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#rongálás

MTI Bűnügy

Megrongálták a menórát Nagykanizsán

A hétvégén letörték és elvitték a nagykanizsai zsidó hitközség udvarán található menóra fémágait - közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége hétfőn.

MTI Itthon

Ombudsmanhoz fordul a Jobbik

A Jobbik a fővárosi emlékművek megrongálásával gyanúsított, előzetesben lévő férfivel szembeni rendőrségi és ügyészségi visszaélések miatt feljelentést tesznek, illetve az ombudsmanhoz fordulnak és állásfoglalást kérnek tőle - közölte Zagyva György Gyula szerdai sajtótájékoztatóján, amelyet Toroczkai Lászlóval a Hatvannégy Vármeny Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnöke közösen tartott.

MTI/hvg.hu Itthon

Szoborrongálás: fegyelmit kaphat Dániel Péter az ügyvédi kamarától

A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke szerint fegyelmi eljárást indíthatnak Dániel Péter ellen azért, mert vörös festékkel öntötte le Horthy Miklós szobrát Kerekiben. Bánáti János szerint ezt pénteken mondta a Lánchíd Rádiónak. Emlékeztetett, hogy Dániel Pétert az ügyvédi kamara egyszer már elmarasztalta egy másik ügyben, és a visszaesés súlyosbító körülménynek számít.

MTI Világ

Megrongáltak egy zsidó temetőt Lengyelországban

Vandálok rongáltak meg egy zsidó temetőt Lengyelországban, horogkereszteket, valamint antiszemita szövegeket festve a sírkövekre - közölte hétfőn a lengyelországi zsidó örökséget óvó alapítvány.

MTI Bűnügy

Gyerekek rongáltak meg sírokat Egyeken

Gyerekek rongálták meg a kétszáz éve használaton kívüli egyeki Kálváriás temető több síremlékét - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán.

MTI Kult

Értékes szentképeket rongált meg a hideg Kijevben

Restaurálóműhelybe kellett küldeni a kijevi szépművészeti múzeumból tizenhárom, XIV-XVII. századi szentképet, mert a nagy hőmérsékletingadozás miatt repedések jelentek meg rajtuk és felhólyagosodott a festék – írta a Gazeta Po-ukrajinszki című ukrán lap.

MTI Baleset

Házakat rongált meg a szél Szolnokon

Az erős szél miatt leomlott egy épület tűzfalának egy része hétfő délelőtt Szolnokon. Senki sem sérült meg, a lehulló törmelék anyagi kárt okozott.

MTI Shake

Román hajléktalan rongált meg egy római bazilikát

Kővel esett neki a Santa Maria Maggiore bazilika bronzkapujának hétfő hajnalban egy román hajléktalan, aki nem tudta megmagyarázni tettét a rendőröknek. A 32 éves férfit műemlékrongálásért tartóztatták le.

MTI Itthon

Ügyészség: nem bűncselekmény a papírhulladék kikukázása

Papírgyűjtő konténereinek megrongálása, az abban lévő papírok elvitele miatt Szolnok takarító cége, a Remondis Zrt. feljelentést tett, de a rendőrség a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette. A határozat ellen benyújtott panaszt elutasította az ügyészség utasította el, mondván a hulladék nem a társaságé - írta szombati számában az Új Néplap.

1
23 24 25 26 27
30
Újabb földeket venne Orbán Ráhel Somogyban

Újabb földeket venne Orbán Ráhel Somogyban

Zelenszkij reagált Putyin tárgyalási javaslatára

Zelenszkij reagált Putyin tárgyalási javaslatára

Robert Fico elutasítja az EU és Oroszország között kialakulófélben lévő vasfüggönyt

Robert Fico elutasítja az EU és Oroszország között kialakulófélben lévő vasfüggönyt

India és Pakisztán azonnali tűzszünetről egyezett meg

India és Pakisztán azonnali tűzszünetről egyezett meg

A holokauszt és az október 7-i terrortámadás áldozataira emlékeztek az Élet Menetén

A holokauszt és az október 7-i terrortámadás áldozataira emlékeztek az Élet Menetén

Lázár János a második világháború áldozatainak emlegetésével próbál szavazatokat gyűjteni

Lázár János a második világháború áldozatainak emlegetésével próbál szavazatokat gyűjteni

Luxusvadászatokat hirdet a turai kastély képeivel egy cég, Tiborczék azt állítják, visszaélés történt

Luxusvadászatokat hirdet a turai kastély képeivel egy cég, Tiborczék azt állítják, visszaélés történt

Magyar Péter szerint Orbán Viktor elárulta a külhoni magyarokat

Magyar Péter szerint Orbán Viktor elárulta a külhoni magyarokat

Hátsó világítása buktatta le a drogdílert

Hátsó világítása buktatta le a drogdílert

A címlapról ajánljuk